A III. Lövétei Falutalálkozó egyik kiemelkedő eseménye volt annak az emléktáblának a leleplezése, amelyet Gál Sándor székely ezredes, valamint az 1848-1849. évi szabadságharcban részt vett lövétei honvédek és nemzetőrök emlékére helyezett el a Közbirtokosság irodaházának falán a Pro Lövéte Egyesület.

Gál Sándor (szül. Csíkszentgyörgy, 1817. szeptember 21, elhunyt: Nuterina, 1871. június 17.) Kézdivásárhelyen és Olmützben végezte tanulmányait. 1838-ban lépett be a császári hadsereg 37. (Máriássy) gyalogezredébe. 1842-től alhadnagyi rangban átvezényelték a csíki 14. (első székely) határőrezredhez, ahol 1848-ig hadnagyi rangot ért el.
Az 1848. március 15-ei forradalom után a magyar fővárosba utazott és felajánlotta szolgálatait az új magyar kormánynak. Megírta A Pest városi nemzeti őrsereg ideiglenes oktatás-, gyakorlat- és szolgálati szabályzata című munkáját, mely áprilisban nyomtatásban meg is jelent.

Részt vett a nemzetőrség szervezésében, májustól az Országos Nemzetőrségi Haditanács gyalogsági osztályán segédtisztként szolgált. Számos szabályzatot írt a nemzetőrség és később a honvédség számára. Részt vett a magyar honvédség működési alapelveinek és szervezeti felépítésének kidolgozásában. Klapka Györggyel és Hajnik Károllyal együtt a székely haderőt a magyar kormány mellett mozgósította. Augusztustól főhadnagyként az erdélyi honvéd zászlóaljak egyik szervezője volt, majd a felállított székely haderő vezérkari főnöke lett.

A háromszéki harcokban a székely csapatok szervezője és parancsnoka volt. 1849. januárjában Bem József ezredessé léptette elő és megbízta a székely haderő további szervezésével. Márciusig egy tízezer főből álló reguláris hadtestet állított fel és a nyári hadjáratban ennek a székelyföldi hadosztálynak nevezett alakulat parancsnokaként vett részt.
Gál a székelyföldi hadiipar fejlesztésében is kiemelkedő szerepet vállalt. 1849 tavaszán megszervezte és irányította többek között a hadianyaggyártást Lövéte határában, a szentkeresztbányai vashámorban, ahonnan szinte a szabadságharc végéig folyamatosan szállították a hadianyagot (elsősorban vasat, ágyúgolyókat és lőport) a parancsnoksága alatt lévő székely haderő számára. A Nyerges-tetői, valamint Csíkcsekefalva közelében lezajlott vereséges csaták után az ellenség elől, a Dél-Hargitán át visszavonuló Gál Sándor augusztus 3-án éjszaka "katonáival és négy ágyúival" (Historia Domus 2. o.) Lövétén hált, majd augusztus 4-én Oláhfalun és Udvarhelyen keresztül Kolozsvár felé indult. Itt csatlakozott Kazinczy ezredes csapataihoz. Még július 29-én előléptették tábornokká, de erről csak az emigrációban értesült. Augusztus 17-én Sárvásár közelében sikeres elhárító ütközetet vívott Urban ezredes csapataival. Kazinczy augusztus 24-ei zsibói fegyverletétele után egy ideig a Szatmár környéki mocsárvilágban bujkált, majd 1850 tavaszán sikerült külföldre szöknie. Szoros kapcsolatot tartott a magyar emigrációval, Hamburgban és Londonban tevékenykedett, majd Kossuth Konstantinápolyba küldte, és őt bízta meg az erdélyi szervezkedés katonai vezetésével. 1851 novemberében kinevezte az Eerdélyi felszabadító hadsereg főparancsnokává. Részt vett a Makk József, Jubál Károly és May János vezette függetlenségi szervezkedések előkészítésében. A török kormány akadályozta munkáját, ezért Kossuth a magyarországi letartóztatások után visszarendelte Londonba.
1860-ban alapító tagja volt az olaszországi magyar légiónak. Összeütközésbe került a piemonti politikával és átállt a nápolyi királyság visszaállítására és a pápai hatalom megőrzésére rendelt ellenséges francia csapatokhoz. Elborult elmével halt meg.
Az emléktábla, mely méltó emléket állít a szabadságharcban közvitézként részt vett 37 lövétei honvédnek is, Lázár Imre (Select Metlemplast Kft.) és Tókos József (Prosperotechnik Kft.) lövétei származású vállalkozók támogatásának köszönhetően készült el. A kivitelezésben részt vállaltak András István, Gergely Mihály, György Gábor és Mihály Lajos, a Prosperotechnik Kft. lövétei alkalmazottjai is.