A homoródszentmártoni Képzőművészeti Alkotótábor képei a Népiskolában

2021.04.10.

A homoródszentmártoni nyári képzőművészeti alkotótáborok képeiből nyílt kiállítás Lövétén 2021. április 10-én, a Népiskolában, a Covid19-koronavírus-járvány helyi korlátozó intézkedéseit betartva.

A vendégeket Mihály János történész köszöntötte, majd Pál Borbála (V. oszt.), Kelemen Csilla-Mária (VI. oszt.), Demeter Enikő (VIII. oszt.) népdalokat énekeltek, Lázár Béla művelődésház-igazgató, zenetanár irányításával.

A képzőművészeti kiállítást, a szakmában jártas Kovács Árpád művészettörténész nyitotta meg. Beszédet mondott Dr. Sata Attila, a HomoródmenteMűvészetéért Alapítvány elnöke, valamint Bodor Klára tanítónő, a Homoródmente Művészetéért Alapítvány alelnöke.

Bodor Klára az alkotótábor egykori kezdeményezőiről (Nagy Attila, Cseke Péter) emlékezett, míg Dr. Sata Attila a „40 év képekben. Homoródszentmártoni Nemzetközi Képzőművészeti Alkotótábor” című, nemrég megjelent képzőművészeti albumot mutatta be, felemlegetve annak lövétei vonatkozásait.

A rendezvényünkön megjelent érdeklődőknek ezúton is köszönjük a részvételt!

Jelenleg a Népiskolában három kiállítás látogatható: az emeleten, a konferenciateremben a „Geofolk expo”, míg a földszinti rendezvénytermekben a festészeti kiállítás, valamint az egyháztörténeti-helytörténeti kiállítás. Előzetes bejelentkezés (Mobil: 0040746281013) után, mindhárom kiállítás meglátogatható.