Parent Category: Lövéte
Hits: 3866
2021.06.15.
2020-ban kötet készült a több mint ötven évet színpadon töltött Sata Árpád egri színművész 70. születésnapjára.
A könyv, amely 2021. márciusában került a nyomdából az olvasók kezébe, Kolozsváron, az Ábel kiadó gondozásában a Prospero sorozatban jelent meg.
A Mindent magamba szívtam című portrékötet egyik szerzője Demény Péter író, a másik pedig a nemrégiben tragikusan elhunyt egri publicista, Ebner-Egres Béla. A kötetet, a nagyközönség előtt, a neves színművész jelenlétében, szülőfalujában, Lövétén, mutatták be először, folyó év június 11-én.
A könyvbemutatónak a Zöld Erdély Egyesület adott otthont a Népiskolában (ahová gyermekkorában a színművész is járt).
A vendégeket és a nagyszámú érdeklődőt Mihály János történész, a rendezvény szervezője köszöntötte. Alkalmi verset olvasott fel Sata Árpádné Horváth Enikő. Népdalt énekelt Sata Dáné Angyalka. A kötetet és Sata Árpád életútját Dr. Sata Attila ismertette, aki a rendezvényt a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról rockmusical négy részletének eléneklésével tette meghatóbbá, ünnepélyesebbé.
Köszönjük mindazoknak, akik vették a fáradságot és eljöttek, úgy idegenből, mint helyből erre a rendezvényre.
Sata Árpád díjai: