Parent Category: Lövéte
Hits: 16952
Helytörténeti Füzetek 4.
Mihály János: Ábel a lövétei rengetegben
Udvarhelyszék Kulturális Egyesület
Székelyudvarhely, 2007
Kivonat
A negyedik lövétei helytörténeti füzetben a szerzõ egy olyan hús-vér ember életpályáját mutatja be, akinek élete és írásai mintául szolgáltak Tamási Áron Ábel-regényhõsének képéhez.
Ladó Lajos 1907. március 4-én született Lövétén. Szülõfalujában végzett hat elemi osztály után, alig 16 évesen édesapja mellett erdõpásztoroskodott (1923), azaz „vágott tûzifa õr” volt a Hargitán a lövétei határban (Tolvajostetõ, Fehér patak). Innen jutott el a híre Tamásihoz Kolozsvárra. Késõbb személyesen is megismerkedtek. Ladó Lajos sokat mesélt Tamásinak a hargitai élményeirõl „színesen, elevenen, fordulatosan”. Tamási írásra biztatta, „hogy jegyezze fel élete történetét”, próbálja leírni, amit elmesélt. Ezt katonai szolgálata alatt meg is tette. A katoni szolgálata után visszatért Kolozsvárra és egy „kalandos” történetekkel teleírt szürke fedelû, kockás iskolai füzetet adott át Tamási Áronnak. Tamási átböngészte a füzetet, egy-két érdekes kis epizódot kiragadott belõle s ezeket „aztán átdolgozta, kicsit fúrt, faragott rajtuk, végül is átadta Kuncz Aladárnak, az Erdélyi Helikon akkori szerkesztõjének.” Az alaposan átdolgozott részletek 1931 áprilisában, Tamási néhány meleg, kedves ajánló soraival együtt a Helikonban meg is jelentek „Kicsi erdõõr” feljegyzéseibõl címmel. Ezek a kis történetek és az „ágrólszakadt szegény székely legényke” élete megzsendítették Tamásiban a „lelki tavaszt”, gyermekkora és cseperedõ ifjúkora erdei-mezei emlékeit, és az író megteremtette „a székelység talpraesett értelmét, kedvét és szomorúságát” egyaránt magában hordozó legkedvesebb regényfiguráját, az Ábelt, egy székely fiú mesébe illõ történetét, tele költészettel, természetszeretettel.
Ladó Lajos feljegyzéseibõl Tamási nemcsak a történet magvát kölcsönözte, hanem a helyszínt is. Az „út, amelyen a csíkiak Udvarhelyre mennek s udvarhelyszékiek Csíkban”, a Tolvajos-patak helynév, a Szentkeresztbányán öntött kályha említése stb. mind ezt bizonyítja. Nos, a kedves olvasó ezzel a a gyönyörû hargitai tájjal is megismerkedhet, hiszen a szerzõ végigkalauzolja õt nemcsak Ladó Lajos életén, hanem mindazon a helyeken, ahol a „kicsi erdõõr” élményeit szerezte. Azon élményeit, amelyek felhasználásával végül is Tamási Áron megírta az Ábel a rengetegben-t, a XX. század egyik legszebb magyar regényét.
In the fourth historical booklet of Lövéte village the author presents the biography of a character taken from life, whose life and stories served as a model for the image of the main character in Áron Tamási’s novel.
Lajos Ladó borned on 4th March 1907 in Lövéte. After six year school attendance in his birth-village the 16-year-old groom worked as a forest-ranger along his father (in 1923), i.e. was “the ward of cut firewood” on Hargita in purlieu of Lövéte village (Tolvajostetõ, Fehér patak). His fame reached also Tamási in Kolozsvár. Later they met face-to-face. Lajos Ladó told Tamási his adventures on Hargita in long, “coloured, vivid and well-turned” stories. Tamási encouraged him “to get the story of his life down on paper”, to try to write down what he had narrated. Ladó did it during his military service. After his soldiery he returned to Kolozsvár and handed Tamási a grey-bounded gridded notebook filled up with “adventurous” stories. Tamási raked them over, wrested a few short and arresting fragments and “altered, whittled them and finally gave them Kuncz Aladár, the then editor of Erdélyi Helikon.” The profoundly arranged excerptions were published in April 1931 together with Tamasi’s gentle dedicatory in Helikon with the title „Kicsi erdõõr” feljegyzéseibõl (Stories of the “little forrest-ranger”). These short narratives and the life of the “seedy, poor, szekler groom” evoked Tamási’s “inner spring”, his child-hood and early life memories. The author gave birth to his favorite character, which embodies the szekler “neatness, humour and dolour”, he built up the fabular, poetic and nature-lover story of a szekler groom, Ábel.
Tamási took from Ladó’s manuscript not only the heart of the story, but also the spot. It is proved by the mention of the drive-way between Udvarhely and Csík, the toponym “Tolvajospatak”, the metal-stove from Szentkeresztbánya, etc. The reader makes acquaintance with the wonderful landscape of the Hargita, as he is guided not only through Lajos Ladó’s life, but also through the places where our “little forrest-ranger” gained his experiences. Tamási, using these experiences, has written the most beautiful Hungarian novel of the 20th century, the Ábel a rengetegben (Ábel in the Deep Forrest).
Ladó Lajos 1907. március 4-én született Lövétén. Szülõfalujában végzett hat elemi osztály után, alig 16 évesen édesapja mellett erdõpásztoroskodott (1923), azaz „vágott tûzifa õr” volt a Hargitán a lövétei határban (Tolvajostetõ, Fehér patak). Innen jutott el a híre Tamásihoz Kolozsvárra. Késõbb személyesen is megismerkedtek. Ladó Lajos sokat mesélt Tamásinak a hargitai élményeirõl „színesen, elevenen, fordulatosan”. Tamási írásra biztatta, „hogy jegyezze fel élete történetét”, próbálja leírni, amit elmesélt. Ezt katonai szolgálata alatt meg is tette. A katoni szolgálata után visszatért Kolozsvárra és egy „kalandos” történetekkel teleírt szürke fedelû, kockás iskolai füzetet adott át Tamási Áronnak. Tamási átböngészte a füzetet, egy-két érdekes kis epizódot kiragadott belõle s ezeket „aztán átdolgozta, kicsit fúrt, faragott rajtuk, végül is átadta Kuncz Aladárnak, az Erdélyi Helikon akkori szerkesztõjének.” Az alaposan átdolgozott részletek 1931 áprilisában, Tamási néhány meleg, kedves ajánló soraival együtt a Helikonban meg is jelentek „Kicsi erdõõr” feljegyzéseibõl címmel. Ezek a kis történetek és az „ágrólszakadt szegény székely legényke” élete megzsendítették Tamásiban a „lelki tavaszt”, gyermekkora és cseperedõ ifjúkora erdei-mezei emlékeit, és az író megteremtette „a székelység talpraesett értelmét, kedvét és szomorúságát” egyaránt magában hordozó legkedvesebb regényfiguráját, az Ábelt, egy székely fiú mesébe illõ történetét, tele költészettel, természetszeretettel.
Ladó Lajos feljegyzéseibõl Tamási nemcsak a történet magvát kölcsönözte, hanem a helyszínt is. Az „út, amelyen a csíkiak Udvarhelyre mennek s udvarhelyszékiek Csíkban”, a Tolvajos-patak helynév, a Szentkeresztbányán öntött kályha említése stb. mind ezt bizonyítja. Nos, a kedves olvasó ezzel a a gyönyörû hargitai tájjal is megismerkedhet, hiszen a szerzõ végigkalauzolja õt nemcsak Ladó Lajos életén, hanem mindazon a helyeken, ahol a „kicsi erdõõr” élményeit szerezte. Azon élményeit, amelyek felhasználásával végül is Tamási Áron megírta az Ábel a rengetegben-t, a XX. század egyik legszebb magyar regényét.
Summary
In the fourth historical booklet of Lövéte village the author presents the biography of a character taken from life, whose life and stories served as a model for the image of the main character in Áron Tamási’s novel.
Lajos Ladó borned on 4th March 1907 in Lövéte. After six year school attendance in his birth-village the 16-year-old groom worked as a forest-ranger along his father (in 1923), i.e. was “the ward of cut firewood” on Hargita in purlieu of Lövéte village (Tolvajostetõ, Fehér patak). His fame reached also Tamási in Kolozsvár. Later they met face-to-face. Lajos Ladó told Tamási his adventures on Hargita in long, “coloured, vivid and well-turned” stories. Tamási encouraged him “to get the story of his life down on paper”, to try to write down what he had narrated. Ladó did it during his military service. After his soldiery he returned to Kolozsvár and handed Tamási a grey-bounded gridded notebook filled up with “adventurous” stories. Tamási raked them over, wrested a few short and arresting fragments and “altered, whittled them and finally gave them Kuncz Aladár, the then editor of Erdélyi Helikon.” The profoundly arranged excerptions were published in April 1931 together with Tamasi’s gentle dedicatory in Helikon with the title „Kicsi erdõõr” feljegyzéseibõl (Stories of the “little forrest-ranger”). These short narratives and the life of the “seedy, poor, szekler groom” evoked Tamási’s “inner spring”, his child-hood and early life memories. The author gave birth to his favorite character, which embodies the szekler “neatness, humour and dolour”, he built up the fabular, poetic and nature-lover story of a szekler groom, Ábel.
Tamási took from Ladó’s manuscript not only the heart of the story, but also the spot. It is proved by the mention of the drive-way between Udvarhely and Csík, the toponym “Tolvajospatak”, the metal-stove from Szentkeresztbánya, etc. The reader makes acquaintance with the wonderful landscape of the Hargita, as he is guided not only through Lajos Ladó’s life, but also through the places where our “little forrest-ranger” gained his experiences. Tamási, using these experiences, has written the most beautiful Hungarian novel of the 20th century, the Ábel a rengetegben (Ábel in the Deep Forrest).
