hétfő, október 23, 2017
   
Betűméret
Bejelentkezés
  • Lövétei Lakodalmas
    Lövétei Lakodalmas
  • Lövétei látkép
    Lövétei látkép
  • Októberi hóharmat
    Októberi hóharmat
  • Ősz Kirulyban
    Ősz Kirulyban
  • Hargita alatt
    Hargita alatt
  • Vargyasláza
    Vargyasláza
  • Esztena
    Esztena
  • Reggel a legelőn
    Reggel a legelőn
  • Karulyos pusztája
    Karulyos pusztája
  • Kéknefelejcs
    Kéknefelejcs
  • Fehér berek
    Fehér berek
  • Kilátás Kőgyakrából
    Kilátás Kőgyakrából
  • Májusi reggel
    Májusi reggel
  • Tavaszodó Kereberce
    Tavaszodó Kereberce
  • Őzek
    Őzek
  • Fuvaros
    Fuvaros
  • Kirulysarka
    Kirulysarka
  • Kereszt Vargyaslázán
    Kereszt Vargyaslázán
  • Tropp ...
    Tropp ...
  • Kőkereszt Kirulyban
    Kőkereszt Kirulyban

Emlékmûvek, emlékhelyek, emlékkeresztek



A IV. Õszi hadjárat alkalmával állított emléktábla a Vargyaslázán
(2009)




Tornay Gergely-Árpád, volt lövétei plébános emléktáblája a ravatalozón





Emlékkereszt a honfoglalás 1100-ik évfordulójára






Kossuth-szikla

1895-ben keresztelték el a sziklát és helyezték el rajta a szentkeresztbányai vasgyárban öntött emléktáblát az Erdélyi Kárpát Egyesület (EKE) Udvarhelyi Osztályának lelkes tagjai. A tábla azonban a történelmi események, rendszerváltozások forgatagában megsemmisült. Illetéktelen kezek eltávolították a szikláról. A Lövétei Polgármesteri Hivatal 2005-ben, Mihály János történész javaslatára, úgy határozott, hogy újra emléktáblával jelöli a Kossuth-sziklát.


Kossuth Lajos emlékezete, kultusza már a világosi tragédiát követõ emigráció évtizedei alatt kialakult, majd az 1867-es kiegyezés után nyílt politikai formákat is öltött, különösen Erdélyben, és ezen belül a Székelyföldön, ahol a Függetlenségi Párt hódított teret Habsburg-ellenességével és hangsúlyozottan magyar nemzeti jellegével. Kossuth-szobrokat állítottak Aradon, Nagyszalontán, Zsombolyán, Marosvásárhelyen. A Kossuth-tisztelet nyilvános formáját, a Kolozsvárt alakult (1891) Erdélyi Kárpát Egyesület (rövidítve EKE) is felvállalta.

1895. június 29-én az EKE Udvarhely megyei Osztálya kirándulással összekötött rendkívüli gyûlést tartott a város határában fekvõ Csicser- és Budvár-hegyek között elterülõ völgyben, melyet délután öt órakor (míg a parázson a hús sült, s a különféle kosarakból elõkerült az enni- és innivaló) Ugron János alispán, osztályelnök nyitott meg.
Itt, ezen a rögtönzött gyûlésen idilli környezetben határozták el Kassay Albert dr. kiruji fürdõház-tulajdonos indítványára, hogy Kirujfürdõn a Heidenheim nevû (ennek elnevezésére egy szomorú esemény adott alkalmat, ugyanis 1886 nyarán egy ilyen nevû szász kislány tetejérõl lecsúszva szörnyethalt), mintegy 20–25 m magas sziklát Magyarország elsõ szabadon választott, (elhunyt 1894-ben) kormányzó elnökérõl, Kossuth Lajosról Kossuth-sziklának nevezik el. A névadó ünnep és kirándulás napját folyó év augusztus 4–5-re tûzték ki.
A kiránduláson részt vett Mikó Árpád fõispán, Ugron János alispán s kedves neje, Mikó Margit, valamint Lengyel Józsefné, Szabó Istvánné, Koncz Árminné, Reimer Gusztávné, Sebesi Laura, Varó Jolán, Rápolti Mariska kisasszonyok s mintegy harminc fõbõl álló férfitársaság.
Kirujfürdõn Lövéte község aprajának és nagyjának az élén Kassay Albert dr. várta az illusztris kirándulókat. A völgy csöndjét mozsárágyuk zaja törte meg a jelen lévõ fõispán és alispán tiszteletére, kiket Ráduly Sándor községi jegyzõ köszöntött rövid beszédében. Délre járt az idõ, midõn a keresztelõre sor került. A szikla tövében Soó Rezsõ, a késõbb elhíresült botanikus tartott lelkesítõ beszédet. Ezt követõen Lánczky Sándorné, mint keresztanya, pár szó kíséretében a sziklának örök idõkre a Kossuth nevet adta. Ezen alkalommal a sziklára erõsítettek egy érctáblát is, amely Lánczky Sándor szentkeresztbányai vasgyárában készült.

A ’89 elõtti széljárás a Tolvajos-patak és az Ilosza-patak egybeszakadásánál közvetlenül az úszómedence és a vadõr háza szomszédságában álló szikláról az érctáblát leseperte. Egyik felét kemence szádánál látták szolgálni egy darabig, s talán még ma is ott porosodik valahol.

Már a Kossuth-évnek nyilvánított 2002-es évben felmerült annak lehetõsége, hogy egy új érctábla kerüljön ünnepélyes mûsor kíséretében a szóban forgó sziklára. Ez azonban akkor nem valósult meg, de a Lövétei Polgármesteri Hivatal úgy határozott Mihály János történesz javaslatára, hogy 2005. augusztus 6-án újra emléktáblával jelöli a Kossuth-sziklát. Az új emléktábla a SELECT METLEMPLAST Kft. öntödéjében készült el (felirata: KOSSUTH-SZIKLA 1895–2005) és a lövétei származású Lázár Imre vezérigazgató ajándéka.




Az 1848-1849. évi forradalom emléktáblája




A III. Lövétei Falutalálkozó egyik kiemelkedõ eseménye volt annak az emléktáblának a leleplezése, amelyet Gál Sándor székely ezredes, valamint az 1848-1849. évi szabadságharcban részt vett lövétei honvédek és nemzetõrök emlékére helyezett el a Közbirtokosság irodaházának falán a Pro Lövéte Egyesület.

Gál Sándor (szül. Csíkszentgyörgy, 1817. szeptember 21, elhunyt: Nuterina, 1871. június 17.) Kézdivásárhelyen és Olmützben végezte tanulmányait. 1838-ban lépett be a császári hadsereg 37. (Máriássy) gyalogezredébe. 1842-tõl alhadnagyi rangban átvezényelték a csíki 14. (elsõ székely) határõrezredhez, ahol 1848-ig hadnagyi rangot ért el.
Az 1848. március 15-ei forradalom után a magyar fõvárosba utazott és felajánlotta szolgálatait az új magyar kormánynak. Megírta A Pest városi nemzeti õrsereg ideiglenes oktatás-, gyakorlat- és szolgálati szabályzata címû munkáját, mely áprilisban nyomtatásban meg is jelent.

Részt vett a nemzetõrség szervezésében, májustól az Országos Nemzetõrségi Haditanács gyalogsági osztályán segédtisztként szolgált. Számos szabályzatot írt a nemzetõrség és késõbb a honvédség számára. Részt vett a magyar honvédség mûködési alapelveinek és szervezeti felépítésének kidolgozásában. Klapka Györggyel és Hajnik Károllyal együtt a székely haderõt a magyar kormány mellett mozgósította. Augusztustól fõhadnagyként az erdélyi honvéd zászlóaljak egyik szervezõje volt, majd a felállított székely haderõ vezérkari fõnöke lett.

A háromszéki harcokban a székely csapatok szervezõje és parancsnoka volt. 1849. januárjában Bem József ezredessé léptette elõ és megbízta a székely haderõ további szervezésével. Márciusig egy tízezer fõbõl álló reguláris hadtestet állított fel és a nyári hadjáratban ennek a székelyföldi hadosztálynak nevezett alakulat parancsnokaként vett részt.
Gál a székelyföldi hadiipar fejlesztésében is kiemelkedõ szerepet vállalt. 1849 tavaszán megszervezte és irányította többek között a hadianyaggyártást Lövéte határában, a szentkeresztbányai vashámorban, ahonnan szinte a szabadságharc végéig folyamatosan szállították a hadianyagot (elsõsorban vasat, ágyúgolyókat és lõport) a parancsnoksága alatt lévõ székely haderõ számára. A Nyerges-tetõi, valamint Csíkcsekefalva közelében lezajlott vereséges csaták után az ellenség elõl, a Dél-Hargitán át visszavonuló Gál Sándor augusztus 3-án éjszaka "katonáival és négy ágyúival" (Historia Domus 2. o.) Lövétén hált, majd augusztus 4-én Oláhfalun és Udvarhelyen keresztül Kolozsvár felé indult. Itt csatlakozott Kazinczy ezredes csapataihoz. Még július 29-én elõléptették tábornokká, de errõl csak az emigrációban értesült. Augusztus 17-én Sárvásár közelében sikeres elhárító ütközetet vívott Urban ezredes csapataival. Kazinczy augusztus 24-ei zsibói fegyverletétele után egy ideig a Szatmár környéki mocsárvilágban bujkált, majd 1850 tavaszán sikerült külföldre szöknie. Szoros kapcsolatot tartott a magyar emigrációval, Hamburgban és Londonban tevékenykedett, majd Kossuth Konstantinápolyba küldte, és õt bízta meg az erdélyi szervezkedés katonai vezetésével. 1851 novemberében kinevezte az Eerdélyi felszabadító hadsereg fõparancsnokává. Részt vett a Makk József, Jubál Károly és May János vezette függetlenségi szervezkedések elõkészítésében. A török kormány akadályozta munkáját, ezért Kossuth a magyarországi letartóztatások után visszarendelte Londonba.
1860-ban alapító tagja volt az olaszországi magyar légiónak. Összeütközésbe került a piemonti politikával és átállt a nápolyi királyság visszaállítására és a pápai hatalom megõrzésére rendelt ellenséges francia csapatokhoz. Elborult elmével halt meg.
Az emléktábla, mely méltó emléket állít a szabadságharcban közvitézként részt vett 37 lövétei honvédnek is, Lázár Imre (Select Metlemplast Kft.) és Tókos József (Prosperotechnik Kft.) lövétei származású vállalkozók támogatásának köszönhetõen készült el. A kivitelezésben részt vállaltak András István, Gergely Mihály, György Gábor és Mihály Lajos, a Prosperotechnik Kft. lövétei alkalmazottjai is.
 


 


A Millenniumi emlékmû

 






A lövétei I. világháborús emlékmû

A Kis-Homoród völgyében fekvõ Lövétén, a község központjában, az ún. középszegi malom háta mögött, a parókia kertjének elõterében impozáns méretû háborús emlékmû áll.


A középpontját képezõ emlékoszlop felsõ részén az „Így volt/ s így lesz" felirat olvasható, míg alatta, középen a Magyar Királyság korona nélküli címere látható.


Alább készítõje, Bencze József véste rá a nevét. Az oszlop kettõs keresztbe végzõdõ oldallapjain az elsõ világháborúban hõsi halált halt 158 lövétei emlékét õrzõ névsor olvasható. Mögötte mintegy 15 m hosszú, kiterjesztett madárszárnyra emlékeztetõ, faragott kövekbõl rakott háttérfal emelkedik, melybe két bronztábla van elhelyezve. Az egyik csatajelenetet ábrázol, a másik a II. világháború 40 lövétei hõsi halottjának a névsorát tartalmazza.


A magyar nemzeti jelképeket magán viselõ emlékmû 1989 óta a március 15-i ünnepségek központja, melynek talapzatán minden év november elsején – halottaikra emlékezve – a község lakói is elhelyezik a kegyelet gyertyáit.


Az emlékmû 1982 õszére nyerte el ma is látható külsõ arculatát a szentegyházasfalusi Bodó Levente szobrászmûvész tervei alapján, de a középpontjában álló oszlopnak öt évtizedre visszanyúló sajátos története van. Még mielõtt ennek ismertetésére rátérnék, röviden összefoglalva ismertetem a lövéteiek elsõ világháborús szereplését.
A trónörökös pár (Ferenc Ferdinánd és neje, Hohenberg Zsófia) 1914. június 28-i meggyilkolásának híre másnap, 29-én eljutott Lövétére. Rá alig egy hónapra megérkezett az egész hadsereg részleges mozgósításának parancsa is, minek következtében 416 lövétei férfi ment el a háborúba. Leírhatatlan búcsúzások közepette rukkoltak be Székelyudvarhelyre, azzal a tudattal, hogy mire a levelek lehullnak, a háború véget fog érni. Ez azonban hiú ábrándnak bizonyult, mint utólag kiderült, mert a háború – „milyet a világ mióta áll, nem látott"– négy évig tartott. A lövéteiek fõleg a székelyudvarhelyi 82-es gyalogezredben (amely az Osztrák–Magyar Monarchia legvitézebb ezredeinek egyike volt), a brassói 24-es honvéd gyalogezredben, a marosvásárhelyi 9-es huszárezredben, valamint a brassói 34-es tüzérezredben küzdötték végig a háborút. Részt vettek annak minden nevezetesebb ütközetében (przemyslani, lembergi, kyrovi csaták, Doberdo, Piave, Uzsok-hágó, Isonzó stb.) az orosz fronttól, a román és szerb harctereken át egészen az olasz csataterekig, s mindenütt derekasan megállták helyüket. Hõsies magatartásuknak köszönhetõen, a túlélõk közül 11-en tértek haza a nagy ezüst vitézségi érem, 31-en a kis ezüst vitézségi érem, valamint 28-an a bronz vitézségi érem tulajdonosaiként. A hõsi halált halt bajtársaiknak pedig keresztfát állítottak az ún. Senye-hegyén.


E keresztfát 1977-ben az elsõ és második világháborúban meghalt hõsök emlékére újraállították.


A ma is álló keresztfa felirata nagyon kikopott, de még részben olvasható: „Dicsér/tessék/Jezus/ egek/nek/királya/elhunyt/ hõseink/nek/légy/igaz/bírája/ ésirgal/mazója*ujra/allittata/bajtár/sirész/véttel/..."


Most pedig térjünk vissza a Ceausescu-éra utolsó évtizedében sok vitát kiváltó emlékoszlop történetének ismertetéséhez, amely a második bécsi döntés (1941. augusztus 29–30.) után készült. Készítésének körülményeirõl Márton Antal helybeli plébános a következõket jegyezte fel: „A hazafias érzés, a háborúban elesett hõsök iránti tisztelet már régen felvetette a nép lelkében egy hõsök szobra készítésének a gondolatát. Amikor magam is javasoltam, mindenki tetszéssel fogadta. A népházban nagygyûlést hívtam össze. A nagygyûlés a felállítást megszavazta és a közadakozást megígérte, bizottságot alakított a keresztülvitel érdekében, és a bizottság elnökéül engem választott. A bizottság a feladat elvégzéséhez hozzákezdett. Sok megbeszélés, gáncselhárítás után az emlékmû a piacon felépült. Bencze József idevaló kõfaragó készítette 1600 pengõért.


Augusztus 20-án volt a szentelés és országzászló-avató ünnepség. A budapesti X. kerületi Levente Egyesület hatalmas hímzett nemzeti zászlót és leventecsapat-zászlót küldött ajándékba. A felemelõ ünnepség napján budapesti vendégeink is voltak a kiküldöttek személyében." A kivitelezéshez a község mindenféle testülete hozzájárult. A közbirtokosság 100 pengõt szavazott meg egyhangúlag az emlékoszlop és az országzászló szükségleteire.


A falu régi piacterének közepén felállított országzászlós és címeres emlékmû, „a negyvenes években igen erõteljes – az emlékmû használatát kialakító – leventemozgalom" központi helyévé vált. (...)
Az emlékmû és környéke azonban 1965-ben a szó szoros értelmében háttérbe szorult. Az történt ugyanis, hogy elébe egy új, a szocializmus vívmányainak megfelelõ üzletházat építettek, melyet 1968-ban augusztus 23. tiszteletére (!) adtak át használatra a helyi szövetkezetnek. Az emlékmû és környéke pedig rövid idõn belül raktárfelületté vált. Üres ládák halmaza és más csomagolóanyagok vették körül. Az ily módon történt eltakarása (mely egyesek szerint szándékosan történt) sértette a lakosság nagy részének önérzetét, akik sérelmüket nemcsak az utca sarkán, hanem hivatalos helyen is szóvá tették, amikor a 60-as évek végén Fazekas János miniszter Lövétére látogatott. A látogatás alkalmával tartott népgyûlésen az egyházközség akkori megyebírója, Orbán Mihály (Pataki) szólalt fel az emlékmû érdekében. A beszédében javasolta az alig felépült üzletház lebontását, de a miniszter csak az emlékmû méltó helyre költöztetéséhez adta szóbeli beleegyezését. Az átköltöztetés érdekében létre is jött egy bizottság, melynek lelke Orbán János (Pataki) lett, aki állandóan tapodott, hogy az átköltöztetés megvalósuljon, de a bizottság pénz hiányában tehetetlen volt, és így a mozgalom meghalt. Késõbb azonban egy új bizottság (tagjai: György Lajos K., Gábos József, Ladó Ferenc, Lázár Mózes, Márton Lõrinc A., Mihály András Sz., Mihály Dénes Sz., Mihály Domokos (Tízes), Orbán János P., Péter Imre és Silye István voltak) szervezõdött, s összefogásuknak köszönhetõen elõlrõl kezdõdött minden. Ezúttal sikeresen. (...) Az átköltöztetés, valamint az átépítési és kibõvítési munkálatok elvégzéséhez szükséges pénz elõteremtése érdekében 1979. június 14. – 1982. április 1. között többszöri gyûjtést szerveztek a község lakói körében. A gyûjtési akciót kiterjesztették a Bányatelep és Szentkeresztbánya lövétei származású lakosaira is. Az idegenbe szakadt lövéteiek közül a székelyudvarhelyiek és néhány marosvásárhelyi család járult hozzá a pénzalap elõteremtéséhez. A pénzgyûjtésrõl, akárcsak a kiadásokról részletes kimutatások készültek, amelyek még ma is megvannak az idõközben elhunyt Lázár Mózes volt bizottsági pénztárnok családjának tulajdonában. A kivitelezést az akkori lövétei bányavállalat és szentkeresztbányai vasüzem vezetõsége (Zsigmond Dániel szektorfõnök, valamint Ranc László aligazgató) és nem utolsósorban a helyi néptanács elöljárói (Tódor Mihály elnök) hathatósan támogatták. Az átszállítási munkálatokhoz és az emlékmû új arculatához szükséges mûszaki rajzokat a lövétei származású András Albert csíkszeredai mester biztosította. A tényleges munkálatok 1979 nyarán kezdõdtek el. Részt vettek benne: András Dénes, András Ferenc kõfaragó, András Gábor kõfaragó, András Lajos kõfaragó, András József kõfaragó, Balázs István kõmûves, Bencze Lajos, Bugja Imre kõmûves, Gábos Ferenc, György Domokos, György Mózes, Györgylõrinc Béla, Györgylõrinc Ferenc kõfaragó, Györgylõrinc Imre kõfaragó, Lázár Ignác kõfaragó, Márton András (Jakab), Márton Árpád kõfaragó, idõs Márton József, ifjú Márton József, ifjú Márton Tivadar, Mihály Dénes Sz., ifjú Pál Lajos, id. Péter Imre kõmûves és Török Imre. Az emlékmû háttérfalában elhelyezett bronztáblákat (névsor és csatajelenet, amely szintén a szentegyházasfalusi Bodó Levente szobrászmûvész alkotása) a szentkeresztbányai vasüzem munkásai öntötték meg (Mihály András Sz., Péter Albert, György János, Pál Imre, Mihály Imre) Mihály József (Kovács) mester vezetésével.


Ezek beillesztését, valamint az emlékoszlopon szereplõ nevek bronzzal való újrafestését Rebeka Jenõ, Rebeka János, András István, Ladó Ferenc és Mihály Domokos végezték el.


Az emlékmû átköltöztetése után, 1981-ben az egyházközség a szép kõháttér mellé, a plébánia elé a zetelaki Tornay Gergely volt lövétei plébános kezdeményezésére egy szép faragott székely kaput állított, s a bejárat elõtt fekvõ hidat kijavíttatta. Így alakult ki az emlékmû és környékének ma is látható arculata.
A község lakói az új környezetbe került emlékmû talapzatán 1982. november 1-jén újra elhelyezték a kegyelet gyertyáit és a koszorút, de az akkori politikai helyzet közvetítésében az egyházi szertartás szerint történõ fölszentelése elmaradt, s mind a mai napig várat magára. Az ünnepi hangulat emeléséhez csupán két rend fúvószenekar adta a térzenét. Az ünnepi hangulat közé azonban csakhamar üröm is vegyült, ugyanis az akkori Állambiztonsági Szerv (a hírhedt szekuritáté) Hargita megyei elvtársai az emlékmûvet felirata és címere miatt irredentának bélyegezték, helyreállításában revíziós törekvéseket látva.


Több éven át követelték a helyi hatóságoktól azok eltávolítását, levésetését vagy lefaragását. Az ügy végül annyira elfajult, hogy az emlékmûbizottság néhány tagja a helyi vezetõség felkérésére kénytelen volt a feliratot és a címert levakoltatni. Az emlékmû jelképeinek ily módon történõ eltakarása az eseményeket csak kívülrõl szemlélõ lakosság körében nagy felháborodást váltott ki, azonban be kell látnunk utólag, hogy az ügyben érintettek lehetõségeikhez mérten a legjobb megoldást választották, ugyanis így elkerülték a felirat és a címer teljes megsemmisítését, és a felsõbb hatóságok kérésének is eleget tettek.
1989 decemberében a vakolatot eltávolították a Magyar Királyság címerérõl. Az emlékmû feliratát is megtisztították és újraírták, akárcsak az emlékoszlop két oldalán levõ hõsi halottak névsorát. Az emlékmû tehát ma újra a régi, s reméljük, így is marad.

Adatközlõk: Silye István †, Mihály Imre (Tizes)†, id. Mihály János†

1914–1918

Andras András
András Domokos
András Ferenc
András Ferenc T.
András Gergely P.
András György
András István
András István K.
András István M.
András János
András János
András János PÉ.
András János PI.
András Márton
András Márton
András Mátyás
András Pál
András Péter
Balázs István
Bálint Antal
Bálint István
Bálint Péter
Bence Albert
Bence Antal
Bence János
Bence Lajos
Bence Lajos
Bencsi József
Buglya Antal
Buglya István
Bugja János
Bugja Károly
Daró Imre
Demeter István
Demeter János
Demeter Lajos
Demeter Lõrinc
Demeter Mihály
Dobri Gergely
Egyed Ferenc
Egyed József
Egyed József
Elekes András
Égei Ferenc
Égei Ignác
Égei József
Égei Lajos
Fazakas István
Fazakas Lajos
Ferenczi András
Forgács Samu
Gábos János
Gábos János
Gábos János NA.
Gábos Mihály
Gábos Pál
György András
György József
György Ignác
György Lajos
György Lajos AL.
György Lajos
György Márton
Györgylõrinc István
Györgylõrinc Lajos
Györgypál András
Györgypál Ignác
Györgypál József
Kalányos György
Kelemen András
Kelemen Dénes
Kelemen György
Kelemen Lajos
Kolozsi Antal
Kolozsi Gergely
Lázár Antal
Lázár Béni
Lázár Béni
Lázár István
Lázár István
Lázár József
Lázár József
Lázár Lajos
Lázár Lajos
Lázár Lajos
Lázár Lajos
Lázár Mihály
Ladó József
Ladó Ferenc
Ladó Ferenc
Ladó Ferenc
Ladó Gergely
Ladó Imre
Ladó Mihály
Mag Albert
Mag Ferenc
Mag Márton
Mag Péter
Márton Ferenc
Márton István
Márton János
Márton József
Márton Lajos
Márton Mihály
Márton Sándor
Mihály András
Mihály András
Mihály Béni
Mihály Ferenc
Mihály Ferenc L.
Mihály Ferenc
Mihály János
Mihály János
Mihály János L.
Mihály János Sz.
Mihály József KO.
Mihály József
Mihály József K.
Mihály József
Mihály Lajos
Mihály Pál
Miklós István
Miklós István
Miklós József
Orbán Albert
Orbán András
Orbán Ferenc
Orbán Ferenc
Orbán István
Orbán János
Orbán Lajos
Orbán Lõrinc
Pál András
Pál Balázs
Pál Gábor
Pál István
Pál József A.
Pál Lajos
Péter Márton
Sata Lõrinc
Sándor György
Silye István
Szász Lajos
Szász Lajos
Szikszai András
Szikszai Ferenc
Szikszai Péter
Szisze Mihály
Szõcs Lajos
Stélik Lajos
Tókos István
Tókos János
Tókos János
Tókos János
Tókos Lajos F.
Török István
Török István Ist.
Török János

1940–1944

András János T.
András János K.
András József
Bálint János
Bence István
Bence Lajos
Demeter Lajos V.
Fazakas András
Gergely János
György József
Lázár János B.
Lázár János M.
Márton Albert
Márton András
Márton Ferenc
Márton István
Márton Lõrinc
Márton József
Máté Lajos
Mihály Albert
Mihály András
Mihály András
Mihály István
Mihály Péter
Molnár Lázár
Orbán András
Orbán Imre P.
Orbán Imre
Orbán Lajos
Orbán László
Orbán Sándor
Pál János
Sata János
Szikszai Lajos
Szikszai Lajos
Tókos Albert
Tókos Lajos
Török János
Török József

Keresés a Honlapon

Random Image

Nincsenek képek
Alapértelmezett Beállítások