Tisztújítás a közbirtokosságnál

2015.05.18.

Tisztújító közgyűlést tartott vasárnap Lövéte közbirtokossága.

A 12 órára meghirdetett gyűlés megkezdésekor több közbirtokossági tag nehezményezte, hogy nem egy korábbi gyűlésen elfogadott, módosított alapszabályzatnak megfelelően szavazhatnak most, választáskor.

A leköszönő elnök, Török József tájékoztatatásából megtudhatták, hogy az alapszabályzat-módosító közgyűlést és ennek határozatait megtámadta egy öttagú csoport a bíróságon. A bíróság nekik adott igazat, de indoklását még nem küldte el a Vezetőtanácsnak. Az indoklás ismeretében döntenek majd a további pereskedésről. A tagság kérésére megnevezték az öt személyt: Lázár Zoltán (Heró), Orbán Lőrinc Attila, Márton Sándor, Gábos László és Lifu  Zoltán. Egy kisebb vita alakult ki arra nézve, hogy ilyen körülmények között érdemes-e döntéseket hozni, illetve a meghirdetett tisztújítást megejteni.

A vita alatt voltak, akik nemtetszésük hangsúlyozására elhagyták a termet. Több érv és ellenérv is elhangzott a választások elnapolására nézve, de végül a tisztújítás megtartása mellett döntött a tagság.

A jelöltek bemutatkozása után egy kinevezett bizottság szétosztotta a szavazócédulákat, melyen a Vezetőtanács 5 tagjára és az ellenőrzőbizottság 3 tagjára lehetett szavazni.

A késő délutánba nyúló tisztújítás eredményeképpen a következő három évben a Vezetőtanács régi-új tagjai: Tódor László, Ladó Attila, Török József, György Sándor és Lázár Jolán lesznek (nem kapott elegendő szavazatot: Gábos Ignác és Szikszai Sándor). Az Ellenőrzőbizottság tagjai: György Árpád, Mag István, Ferencz Domokos, póttag Lázár Zoltán (nem jutott mandátumhoz: Ferencz Botond).

A választáson 156 közbirtokossági tag adta le szavazatát.