Categoria părinte: Lövéte
Accesări: 27870
Andrási István
(1802 - 1890)
Andrási István apát-kanonok 1802. nov. 25-én született Lövétén. A gimmnáziumot Székelyudvarhelyen, teológiai tanulmányait Gyulafehérváron, majd Bécsben az Augustineumban (1818) végezte. 1827. szept. 10-én szentelték pappá. Felszentelése után Marosvásárhelyen káplán és tanár. 1832-tõl Gyulafehérváron teológia tanár, vicerektor, prefektus. 1833-tól Oláhlápos lelkipásztora. 1848-ban Budán asztronómiát tanult. 1850-ben a Battyáneum igazgatója. 1851-tõl a Gyulafehérvári Székeskáptalan csillagász-kanonokja. 1861-ban a káptalani munkája miatt lemond a tanárságról. 1853-ben iskoláskanonok, 1854-ben mesterkanonok, 1866-ban õrkanonok és gyerõmonostori apát.
Meghalt Gyulafehérvárt, 1890. jan. 5. Munkái: Keresztény tudomány. Kolozsvár 1845. Néhány szó egy fiatal barátomhoz. Gyulafehérvár 1887. (Hargitai álnéven).
Forrás: Ferenczi Sándor: A gyulafehérvári (erdélyi) fõegyházmegye történeti papi névtára. Bp.- Kolozsvár. 2009. 153.
Meghalt Gyulafehérvárt, 1890. jan. 5. Munkái: Keresztény tudomány. Kolozsvár 1845. Néhány szó egy fiatal barátomhoz. Gyulafehérvár 1887. (Hargitai álnéven).
Forrás: Ferenczi Sándor: A gyulafehérvári (erdélyi) fõegyházmegye történeti papi névtára. Bp.- Kolozsvár. 2009. 153.
Török László
(1929 – 1997)
(1929 – 1997)
“Embertelenségre csak az ember képes.”
Török László újságiró, filmkritkus Lövétén született 1929. febr. 7-én. Édesapja Török József földmûves édesanyja Lázár Rozália háztartásbeli voltak. Fiatal korában elektrotechnikusként dolgozott, majd 1950 – 58 között újságíró – szerkesztõ a Romániai Magyar Szó, majd az Elõre szerkesztõségében. 1958-ban Bukarestbõl Marosvásárhelyre került. Ettõl az idõponttól kezdve egészen a nyugdíjba vonulásáig (1989) a marosvásárhelyi Új Élet c. folyóirat filmkritikussa és fõszerkesztõ-helyettese volt. Közben filozófia diplomát szerzett a bukaresti ªt. Gheorghiu Akadémián (1972). Irásai, filmesztétikai tanulmányai az Igaz Szó, a Korunk cimû lapokban, aforizmái az Elõre, Új Élet, Igaz Szó oldalain jelentek meg. Nyugdíjas korában is tovább alkotott. 1989 után érdekfeszitõ cikksorozata jelent meg az Erdélyi Magyarság c. folyóiratban a romániai politikai élet negatív jelenségeirõl. Kutatómunkát elsõsorban a filmesztétika területén fejtett ki. Tagja volt a Magyar Újságirók Romániai Egyesületének.
Utólsó könyve halálának évében látott nyomdafestéket (Tünõdõ értelem. Aforizmák. Déva. 1997.)
„Török László nem azok közé tartozik akiknél a gondolatok rögzítése pusztán „hobby”, vagy „no majd megmutatom én is” féle virtuskodás. Õ már hosszú évek óta szívós szorgalommal jegyzi le gondolatait, s jól tudjuk már Goethe óta, hogy a szorgalom a tehetség fõ alkotó eleme. Aforizmagyûjteményében van alkalmunk észrevenni, ami ott hevert elõttünk eddig észrevétlenül. Hogy ami elõttünk hevert, mikor arany, mikor kavics, nehéz volna megmondanom, különben is ez a kritikusok dolga, én csak annyit mondhatok, hogy a kötetében leltem aranyszemeket. Vannak gondolatai, amelyeket fel kell emelnünk azért, hogy magunkban tovább tisztítva mi is feljebb emelkedjünk általuk.”
Horvát Imre
Válogatás Török László aforizmáiból:
Nem vagyok futóhomok, melyet bármely széláramlat bármely égtáj felé sodorhat, hanem ember vagyok, ki szülõföldjén helytáll akkor is, ha dacolni kell a zord idõk viharaival.
A szülõföld szava számomra akkor is parancs, ha kérvény formájában érkezik hozzám.
A csiga a hátán hordja a házát; az embernek a szívében kell hordoznia a hazát – bármere jár is.
A történelem nem tûri el az olyan nemzetek vagy nemzetiségek létezését, amelyek mindent eltûrnek.
A gondolat rövidségét nem lehet a szónoklat hosszúságával megnyújtani.
A szolgalelkû ember gyakran hasra esik a fõnöke elõtt, s így mind magasabbra emelkedik – míg le nem bukik.
A hatalom várában hõsködni nem virtus; a védtelenek sáncában légy vívóbajnok.
Az ostoba a maga helyén csak nevetséges, de ha az okos helyébe kerül – félelmetes.
Mindent kockára tehetsz azért, akit szeretsz, csak õt nem.
Legtöbb bajunkat a nõk okozzák – de õk is orvosolják.
A könnytõl homályos szem olykor világos vallomás.
Kit a szülõföld örökzöld reménysége táplál, fagyos, zord idõben is fenyõként helytáll, és semmilyen szélviharvban sem hajlik meg.
Utólsó könyve halálának évében látott nyomdafestéket (Tünõdõ értelem. Aforizmák. Déva. 1997.)
„Török László nem azok közé tartozik akiknél a gondolatok rögzítése pusztán „hobby”, vagy „no majd megmutatom én is” féle virtuskodás. Õ már hosszú évek óta szívós szorgalommal jegyzi le gondolatait, s jól tudjuk már Goethe óta, hogy a szorgalom a tehetség fõ alkotó eleme. Aforizmagyûjteményében van alkalmunk észrevenni, ami ott hevert elõttünk eddig észrevétlenül. Hogy ami elõttünk hevert, mikor arany, mikor kavics, nehéz volna megmondanom, különben is ez a kritikusok dolga, én csak annyit mondhatok, hogy a kötetében leltem aranyszemeket. Vannak gondolatai, amelyeket fel kell emelnünk azért, hogy magunkban tovább tisztítva mi is feljebb emelkedjünk általuk.”
Horvát Imre
Válogatás Török László aforizmáiból:
Nem vagyok futóhomok, melyet bármely széláramlat bármely égtáj felé sodorhat, hanem ember vagyok, ki szülõföldjén helytáll akkor is, ha dacolni kell a zord idõk viharaival.
A szülõföld szava számomra akkor is parancs, ha kérvény formájában érkezik hozzám.
A csiga a hátán hordja a házát; az embernek a szívében kell hordoznia a hazát – bármere jár is.
A történelem nem tûri el az olyan nemzetek vagy nemzetiségek létezését, amelyek mindent eltûrnek.
A gondolat rövidségét nem lehet a szónoklat hosszúságával megnyújtani.
A szolgalelkû ember gyakran hasra esik a fõnöke elõtt, s így mind magasabbra emelkedik – míg le nem bukik.
A hatalom várában hõsködni nem virtus; a védtelenek sáncában légy vívóbajnok.
Az ostoba a maga helyén csak nevetséges, de ha az okos helyébe kerül – félelmetes.
Mindent kockára tehetsz azért, akit szeretsz, csak õt nem.
Legtöbb bajunkat a nõk okozzák – de õk is orvosolják.
A könnytõl homályos szem olykor világos vallomás.
Kit a szülõföld örökzöld reménysége táplál, fagyos, zord idõben is fenyõként helytáll, és semmilyen szélviharvban sem hajlik meg.
Györgypál Albert
(1914 - 1947)
Györgypál Albert piarista paptanár 1914. máj. 16-án született Lövétén. Szülei: Györgypál Lõrinc, Lázár Rozália. Teológiai tanulmányait Szegeden végezte. 1937-ben szentelték pappá. 1937. május 6-án tartotta primiciáját Békéscsabán. Orosházán, mint hitoktató, kezdte pályáját. Ebben az idõszakban jelent meg a budapesti Szent István Társulatnál A dicséret áldozata címû könyve a zsolozsmáról. Frontszolgálat és leszerelés után az 1945-ös határváltozás Nagyváradon találta a Szent László gimnázium hittanáraként. Papi egyéniségének az ifjúságra gyakorolt hatására hamar felfigyelt az új marxista vezetés, és gondoskodott lefogatásáról- fizikai megsemmisítésérõl. Letartoztatták és a nagyváradi várbörtönbe internálták. Hat hónapig volt vizsgálati fogságban. A szigorú börtön, kínzás, verés következtében egészségi állapota megromlott, a szíve tönkrement s bár a kolozsvári népbíróság megsemmisítette az ellene felhozott vádakat, felmentve ugyan, de már halálos betegen került ki a börtön falai közül a Szent József szanatóriumban. Egy évig tartó haldoklás után, ott is aludt el örökre 1947 nyarán. Élete papi munkássága, híveiért vállalt szenvedése ma is világító fáklyaként lobog a váradi katolikusok emlékezetében.
(Forrás: Hetényi Varga Károly: Papi sorsok a horogkereszt és a vörös csillag árnyékában. II. Lámpás Kiadó Abaliget, 1994. 528-530.).
(Forrás: Hetényi Varga Károly: Papi sorsok a horogkereszt és a vörös csillag árnyékában. II. Lámpás Kiadó Abaliget, 1994. 528-530.).
Miklósi József
(1778-1832)
Miklósi József nagyváradi kanonok 1778. május 25-én született Lövétén. Édesapja: Miklós András. Édesanyja: Sata Katalin. Tanulmányait a gyulafehérvári papnöveldében (1798-ban itt II. éves teológus) és Nagyváradon végezte, hol 1803-tól mint Várad-Újvárosi segédpap (cooperator) tevékenykedik. 1805-tõl a keleti nyelvek és a hermeneutika tanára. 1807-tõl szilágysomlyói plébános és alesperes. 1826 november 1-tõl váradi kanonok (haláláig) és a váradi püspöki liceum igazgatója (pro-director). 1829-ben Bihar megye táblabírája. Õ volt a Kraszna-i nemzeti iskola (scholae nationalis) alapítója és jelentõs szerepe volt a Szilágysomlyó-i kisgimnázium (gymnasium minor) alapításában is. Halála elõtt kegyes alapítványt tett a szegény sorsú lövétei gyermekek továbtanulása érdekébe és ABC-és könyvek magvásárlására.
Meghalt 1832 december 29-én 55 éves korában Nagyváradon.
Munkája: Névnapi versek, mellyeket fõt. Csák Ferencz urnak a nagyváradi seminariumban levõ nevendék papok fõkormányzójának 1819. Karácsony hava 3. napján ... megadni kivánt. Nagyvárad.
(Forrás: Schematismus Magna-Varadiensis. 1829, 1830.; Schematismus historicus venerabilis cleri Dioecesis Magno-Varadinensis Latinorum pro anno... MDCCCXCVI. Nagyvárad, 1896. p. 165.)
Miklósi József kanonok könyvbejegyzése
Meghalt 1832 december 29-én 55 éves korában Nagyváradon.
Munkája: Névnapi versek, mellyeket fõt. Csák Ferencz urnak a nagyváradi seminariumban levõ nevendék papok fõkormányzójának 1819. Karácsony hava 3. napján ... megadni kivánt. Nagyvárad.
(Forrás: Schematismus Magna-Varadiensis. 1829, 1830.; Schematismus historicus venerabilis cleri Dioecesis Magno-Varadinensis Latinorum pro anno... MDCCCXCVI. Nagyvárad, 1896. p. 165.)
Miklósi József kanonok könyvbejegyzése
Homoródlövétei Mihály Dénes (1894–1953)
Mihály Dénes tudós, feltaláló, fizikus, a “televízió európai atyja” Gödöllõn született 1894. július 7-én. Édesapja Homoródlövétei Dr. Mihály József orvos, tanár, mûfordító, édesanyja Csíkszentkirályi Ambrus Mária volt. Kisgyerekként még nem az elektronika bûvkörében élt, érdeklõdését sokkal inkább a motorok szerkezete és mûködése kötötte le. Olyannyira, hogy már tizenhat esztendõsen, középiskolás korában könyvei jelentek meg az automobilról és a motorkerékpárokról, amelyek több kiadást is megértek. Érdeklõdése azonban a távolbalátás területére is kiterjedt (már 1917-ben két szabadalmat jelentett be a távolbalátás területén.). A mai budapesti Vörösmarty Mihály Gimnáziumban tanult, majd a Mûegyetemre iratkozott be, ott szerzett gépészmérnöki oklevelet. Az egyetem elvégzése után a Telefongyárban kezdte meg a távolbalátással kapcsolatos kísérleteit. Legelsõ távolbalátó elgondolása az 1919-ben megszületett Telehor volt, egy szeléncellával és húros oszcillográffal mûködõ szerkezetet, mely már akkor alkalmas volt állóképek közvetítésére több kilométeres távolságra.
Egyik legjelentõsebb találmányával, a Projectophon-nal 1922-ben jelentkezett, mellyel a hangosfilm területén nyert a késõbbiekben elismerést (tökéletesítette a hangrögzítést, és javította a hangminõséget). Találmányait azonban akkor nem találták sem olyan fontosnak, sem olyan hasznosnak, hogy további kísérleteihez támogatást adjanak. 1924-ben Berlinben megjelent Az elektromos távolbalátás és a Telehor címû könyve, amellyel olyan sikert aratott, hogy fölajánlották neki a német posta AEG (Allgemeine Elektrizitts Gesellschaft) kísérleti állomását munkájának folytatásához. A meghívást elfogadva itt folytatta kutatásait az állóképek, majd késõbb a mozgóképek átvitelére vonatkozóan. 1929. március 8-án pedig a világon elõször neki sikerült – a 175,4 méteres hullámhosszon – mozgó televíziós közvetítést adnia. A rá következõ évben televíziós készülékek gyártására vállalatot alapított TELEHOR AG néven. 1933-ban E. H. Traub fizikussal együttmûködve már egy korszerûbb televíziós készüléket mutathatott be, amelyet maga még tovább tökéletesített.
Egyetemi tanulmányai alatt már foglalkozott a hangosfilm és a távolbalátás kérdéseivel. 1916-ban eredményes kísérleteket végzett a hangosfilm területén, ezért ö tekinthetö a hangosfilm feltalálójának. Egyik legjelentösebb ezzel kapcsolatos találmánya az 1918-ban benyújtott „PROJECTOPHON" nevü szabadalma.
1919-ben készített TELEHOR-ja (képtávíró) több kilométer távolságra állóképek közvetítésére volt alkalmas. Mivel Magyarországon találmányát nem tudta továbbfejleszteni, 1924-ben elfogadta a berlini Allgemeine Elektrizitäts Gesellschaft (AEG) meghívását, ahol kedvezö munkakörülmények között tudott kutatni.
Ez volt az a képet 240 sorra (!) felbontó televíziós készülék, melynek képét akár 2,5 x 3 méteres nagyságban is ki lehetett vetíteni. 1935-ben fejlesztette ki E. H. Traub fizikussal a Mihály-Traub-féle forgótükrös vevõkészüléket.
Nevéhez sok más elektronikai jellegû találmány sikere is fûzõdik (pl. a phonokerék megalkotásával sikerült megoldania a kép és a hang szinkronját). Az õ irányításával készült el itthon, 1936 õszén az elsõ zártláncú televíziós közvetítés a Gellért Szállóban, ahol mintegy 30 méteres távolságra közvetítettek televíziós képet. Az akkori felszerelés ma is megtalálható a Mûszaki Egyetemen. Mihály Dénes munkája a filmmûvészetre is kihatott, mivel a televíziós képkompozíció a kamaradrámákhoz is utat nyitott, ami fõleg az ötvenes évek végén, és a hatvanas évek elején éreztette stílusformáló hatását.
A sikeres tudós magánélete, egyéni sorsa szomorú volt. Anyagi gondokkal küzdött. Magyarországon 1940. november 23-án járt utoljára, amikor édesanyja temetésére jött haza az óhazába. Ekkor közölte, hogy szeretne hazatérni, s ha egyetemi katedrát kap, akkor végleg itthon telepedik le. Sajnos a magyar kormányzat nem ismerte fel Mihály Dénes értékét. Visszatérve Berlinben, Hitler uralma alatt koncentrációs táborba került, mert üldözötteket bujtatott. Házasságuk gyermektelen maradt, amit sohasem tudott feldolgozni. Élete végén, betegen is, de dolgozott tovább. Süketnémák számára ábécé kidolgozásán munkálkodott. A táborban szerzett tuberkulózis okozta halálát 1953. augusztus 29-én, Nyugat-Berlinben. Emlékére a Pest megyei Diósdon a Rádió és Televízió Múzeumának épülete elõtti parkban kopjafát állítottak.
Felhasznált irodalom: Rádiótechnika Évkönyv 1973., Péter László: Magyar értékek – magyar érdekességek, 1975., Cúth János: A magyarságtudat kézikönyve, 1999.
Telehor
Egyik legjelentõsebb találmányával, a Projectophon-nal 1922-ben jelentkezett, mellyel a hangosfilm területén nyert a késõbbiekben elismerést (tökéletesítette a hangrögzítést, és javította a hangminõséget). Találmányait azonban akkor nem találták sem olyan fontosnak, sem olyan hasznosnak, hogy további kísérleteihez támogatást adjanak. 1924-ben Berlinben megjelent Az elektromos távolbalátás és a Telehor címû könyve, amellyel olyan sikert aratott, hogy fölajánlották neki a német posta AEG (Allgemeine Elektrizitts Gesellschaft) kísérleti állomását munkájának folytatásához. A meghívást elfogadva itt folytatta kutatásait az állóképek, majd késõbb a mozgóképek átvitelére vonatkozóan. 1929. március 8-án pedig a világon elõször neki sikerült – a 175,4 méteres hullámhosszon – mozgó televíziós közvetítést adnia. A rá következõ évben televíziós készülékek gyártására vállalatot alapított TELEHOR AG néven. 1933-ban E. H. Traub fizikussal együttmûködve már egy korszerûbb televíziós készüléket mutathatott be, amelyet maga még tovább tökéletesített.
Egyetemi tanulmányai alatt már foglalkozott a hangosfilm és a távolbalátás kérdéseivel. 1916-ban eredményes kísérleteket végzett a hangosfilm területén, ezért ö tekinthetö a hangosfilm feltalálójának. Egyik legjelentösebb ezzel kapcsolatos találmánya az 1918-ban benyújtott „PROJECTOPHON" nevü szabadalma.
1919-ben készített TELEHOR-ja (képtávíró) több kilométer távolságra állóképek közvetítésére volt alkalmas. Mivel Magyarországon találmányát nem tudta továbbfejleszteni, 1924-ben elfogadta a berlini Allgemeine Elektrizitäts Gesellschaft (AEG) meghívását, ahol kedvezö munkakörülmények között tudott kutatni.
Ez volt az a képet 240 sorra (!) felbontó televíziós készülék, melynek képét akár 2,5 x 3 méteres nagyságban is ki lehetett vetíteni. 1935-ben fejlesztette ki E. H. Traub fizikussal a Mihály-Traub-féle forgótükrös vevõkészüléket.
Nevéhez sok más elektronikai jellegû találmány sikere is fûzõdik (pl. a phonokerék megalkotásával sikerült megoldania a kép és a hang szinkronját). Az õ irányításával készült el itthon, 1936 õszén az elsõ zártláncú televíziós közvetítés a Gellért Szállóban, ahol mintegy 30 méteres távolságra közvetítettek televíziós képet. Az akkori felszerelés ma is megtalálható a Mûszaki Egyetemen. Mihály Dénes munkája a filmmûvészetre is kihatott, mivel a televíziós képkompozíció a kamaradrámákhoz is utat nyitott, ami fõleg az ötvenes évek végén, és a hatvanas évek elején éreztette stílusformáló hatását.
A sikeres tudós magánélete, egyéni sorsa szomorú volt. Anyagi gondokkal küzdött. Magyarországon 1940. november 23-án járt utoljára, amikor édesanyja temetésére jött haza az óhazába. Ekkor közölte, hogy szeretne hazatérni, s ha egyetemi katedrát kap, akkor végleg itthon telepedik le. Sajnos a magyar kormányzat nem ismerte fel Mihály Dénes értékét. Visszatérve Berlinben, Hitler uralma alatt koncentrációs táborba került, mert üldözötteket bujtatott. Házasságuk gyermektelen maradt, amit sohasem tudott feldolgozni. Élete végén, betegen is, de dolgozott tovább. Süketnémák számára ábécé kidolgozásán munkálkodott. A táborban szerzett tuberkulózis okozta halálát 1953. augusztus 29-én, Nyugat-Berlinben. Emlékére a Pest megyei Diósdon a Rádió és Televízió Múzeumának épülete elõtti parkban kopjafát állítottak.
Felhasznált irodalom: Rádiótechnika Évkönyv 1973., Péter László: Magyar értékek – magyar érdekességek, 1975., Cúth János: A magyarságtudat kézikönyve, 1999.
HOMORÓDLÖVÉTEI DR. MIHÁLY JÓZSEF (1853-1927)
Homoródlövétei Dr. Mihály József, újságíró, orvos, tanár, mûfordító 1853. V. 17-én született Kolozsvárt Középiskolai tanulmányait ugyanott, az egyetemet Budapesten bölcsészkaron végezte. Mint középsikolai tanár magyar és német nyelvbõl nyert képesitést. Négy évig nevelõ volt Pálffy Miklós gróf, a késõbbi herceg mellett. Tanári pályáját 1878-ban kezdte a gyakorló-gimnáziumban. 1879. febr. 3-tól másfél évig a budapesti IV. ker. fõreáliskolában, majd a IX. kerületi polgári-, közép- és kereskedelmi tanonciskolában tanitott. 1882-tõl 1892-ig emellett a függetlenségi Egyetértés belsõ munkatársa volt. Fõként irodalmi és színházi kritikákat írt. 1891-tõl a községi polgári és kereskedelmi iskolák képviselõje a fõvárosi közoktatási bizottságban. E minõségben kifejtett mûködésébõl megemlítendõ a fõvárosi kereskedelmi iskolák önálló szervezése. 1894-ben megszerezte az orvosi diplomát, orvosi gyakorlatot is folytatott. A Vígszínház orvosa volt. 1895-tõl a Budapest VI. kerületi kereskedelmi iskolában is tanította a magyar nyelvet és könyvtáros majd a budapesti VIII. kerületi fõreáliskolának lett rendes tanára.
Nyelvtudományi és pedagogiai dolgozatai a Magyar Nyelvõrben, a Közoktatási Közlönyben, a Polgári Iskolában és a Kereskedelmi Szakoktatásban jelentek meg. Irásai jelentek meg még a Katona Lajos-féle Életbe, A Hétbe, és más irodalmi lapokba. Sok színdarabot fordított franciából és angolból a bp.-i színházak számára. Több tankönyvet is szerkesztett (Magyar olvasókönyv középiskolai használatra, 1882-83., 2. javított kiadás. 1887.; Magyar olvasókönyv a kereskedelmi tanonc-iskolák használatára. 1894.)
Elhunyt: Budapest, 1927. V. 15. Sirja a Kerepesi temetõben található (helyrajzi száma: 34-16-17).
Nyelvtudományi és pedagogiai dolgozatai a Magyar Nyelvõrben, a Közoktatási Közlönyben, a Polgári Iskolában és a Kereskedelmi Szakoktatásban jelentek meg. Irásai jelentek meg még a Katona Lajos-féle Életbe, A Hétbe, és más irodalmi lapokba. Sok színdarabot fordított franciából és angolból a bp.-i színházak számára. Több tankönyvet is szerkesztett (Magyar olvasókönyv középiskolai használatra, 1882-83., 2. javított kiadás. 1887.; Magyar olvasókönyv a kereskedelmi tanonc-iskolák használatára. 1894.)
Elhunyt: Budapest, 1927. V. 15. Sirja a Kerepesi temetõben található (helyrajzi száma: 34-16-17).
Fotók: Désiné György Kinga
Források: Gulyás – MAÉL – MSZML – Szinnyei – ÚMÉL
Demeter Endre (1831-1883)
Demeter Endre (Lövéte, 1831. márc.8)-Udvarhely kerületi föesperes, udvarhelyi plébános, cimzetes prépost. Középiskolai tanulmányait Székelyudvarhelyen, a hittudományokat Gyulafehérvárt végezte el. 1844-ben szentelték pappá. Három évig tanár Marosvásárhelyen, öt évig plébános Hodoson, 1852-1856-ig tábori lelkész a würtenbergi huszárok ezredében. Innen vissztérve több helyen plébánoskodott. 1870-ben Fogarassy Mihály püspök Udvarhelyen plébánossá és ker. fõesperessé nevezte ki. Néhány év múlva préposti kitüntetésben részesült. Sokat buzgolkodott azon, hogy az elõdje Csató József alapította leányiskola állandó épületet nyerjen és annak vezetése irgalmas nõvérekre bizassék. Fáradozásának meglett az eredménye. Fogarassy püspök saját költségén a leányiskolának diszes hajlékot emeltetett és annak vezetését 1882-ben irgalmas nõvérekre bizta. A plébánia lak rendbeszedése és a most is meglévõ orgona megszerzése a Demeter prépost érdeme. A jó lelkü, nemes szívû fõpap 1883 nov. 28-án halt meg 62 éves korában. Holttetemét Kolozsi Antal székesegyházi kanonok helyezte örök nyugalomra. Sírjára híveinek kegyelete és áldozatkézsége szép márvány emléket állított.
Forrás: Székely nagyjaink. Szerk. Ladó Lajos, Kolozsvár 1938. 19.)
Forrás: Székely nagyjaink. Szerk. Ladó Lajos, Kolozsvár 1938. 19.)
Demeter Endre fõesperes gyûrûspecsétje
Ladó Lajos (1907-1964)
Száz éve született Ábel Lövétén
1907. március 4-én született Lövétén Ladó Lajos, akinek élete és írásai mintául szolgáltak Tamási Áron Ábel-regényhõsének képéhez (Romániai Magyar Irodalmi Lexikon. III. Kh–M. Buk. 1994. 311).
Szülei Ladó Lajos földmûves és Silye Julianna háztartásbeli, egyszerû gazdálkodókként élték mindennapjaikat. Ha a kenyér néha hiányzott is asztalukról, a tréfás kedvû édesapának köszönhetõen – aki lakodalmi szószólóként, „tréfamesterként" is híres volt a környéken –, a jó kedv, a móka sosem veszett ki a családból és a kicsi Laji szívébõl. Szülõfalujában végzett hat elemi osztályt, utána alkalmi munkás lett. Alig volt 16 éves, amikor édesapja elszegõdtette erdõpásztornak (1923), azaz „vágott tûzifaõrnek" a Hargitára, a lövétei határba (Tolvajostetõ, Fehér-patak). Innen jutott el a híre Tamásihoz Kolozsvárra. Hargitafürdõre igyekvõ kirándulók beszéltek róla neki, akik néhány napig a kicsi erdõpásztor vendégszeretetét élvezték. Aztán késõbb személyesen is megismerkedtek. Ladó Lajos sokat mesélt Tamásinak hargitai élményeirõl „színesen, elevenen, fordulatosan". Tamási írásra biztatta, „hogy jegyezze fel élete történetét", próbálja leírni, amit elmesélt. Ezt katonai szolgálata alatt meg is tette. Katonai szolgálata után visszatért Kolozsvárra, és egy „kalandos" történetekkel teleírt, szürke fedelû, kockás iskolai füzetet adott át Tamási Áronnak. Tamási átböngészte a füzetet, egy-két érdekes kis epizódot kiragadott belõle, s ezeket „aztán átdolgozta, kicsit fúrt, faragott rajtuk, végül is átadta Kuncz Aladárnak, az Erdélyi Helikon akkori szerkesztõjének". Az alaposan átdolgozott részletek 1931 áprilisában, Tamási néhány meleg kedves ajánlósorával együtt a Helikonban meg is jelent Kicsi erdõõr feljegyzéseibõl címmel. Ladó Lajos ekkor 24 éves, és mint kazánfûtõ él Kolozsváron. Összesen kilenc kis történet (Hadi szekér, Az elsõ kaland, A csíksomlyói búcsún, A vidra fogása és eladása, Zászló a fahegyiben, Három barát-pap, A miénk, Laji! Esztendõcsere a Hargitán, Jóság) lát ekkor nyomdafestéket. A késõbbiekben egy verse (A Hargita alján, in: Székelység 1931–1932. I. csonka évfolyam 1–3. sz. 43. o.) és még egy kalandos története (Borzalmak éjszakája a Hargitában, in Székelység, III. évf. 22. o.) jelent meg. (Szerk. megj.: Kicsi erdõõr feljegyzéseibõl címmel közöltünk Ladó Lajos írásaiból válogatást a 2005-ös Hargita Kalendáriumban.)
Tamási Áron Ábel a rengetegben címû regényének megjelenése után Ladó Lajos plágiummal vádolta az írót, alaptalanul, mindannak ellenére, hogy élete és az általa megírt kis epizódok csakugyan szolgáltattak anyagot Tamásinak a nagy népszerûségnek örvendõ regénye megírásához. A regény helyszíne is kétségtelenül a Tolvajostetõ és környéke, ahol Ladó erdõpásztoroskodott. Az „út, amelyen a csíkiak Udvarhelyre mennek s az udvarhelyszékiek Csíkba", a Tolvajos-patak helynév, a Szentkeresztbányán öntött kályha említése stb. mind ezt sugallja. A „plágiumügy" egy ideig felkavarta a kolozsvári író-olvasó társadalom kedélyeit, de aztán elcsendesedett (Dsida Jenõ: Ki lopott? Avagy: Szép Ernõ a Hargitán. Pletykák és plágiumvádak Tamási Áron regénye körül. In: Erdélyi Lapok II. 1938. 77. sz.)
Ladó Lajos 1934–1936 között, Székely Alkalmazottak Lapja cím alatt idõszaki újságot is alapított és szerkesztett Kolozsvárt az idegenben kallódó székely munkavállalók érdekében, s ennek egyes íróktól szerzett ismertetõ szócikkeibõl Székely nagyjaink címû lexikonszerû kézikönyvet állított össze 24 székely irodalmi és történelmi személyiség bemutatására.
1964 márciusában halt meg 57 éves korában Kolozsváron, mindenkitõl elfeledve.
Szülei Ladó Lajos földmûves és Silye Julianna háztartásbeli, egyszerû gazdálkodókként élték mindennapjaikat. Ha a kenyér néha hiányzott is asztalukról, a tréfás kedvû édesapának köszönhetõen – aki lakodalmi szószólóként, „tréfamesterként" is híres volt a környéken –, a jó kedv, a móka sosem veszett ki a családból és a kicsi Laji szívébõl. Szülõfalujában végzett hat elemi osztályt, utána alkalmi munkás lett. Alig volt 16 éves, amikor édesapja elszegõdtette erdõpásztornak (1923), azaz „vágott tûzifaõrnek" a Hargitára, a lövétei határba (Tolvajostetõ, Fehér-patak). Innen jutott el a híre Tamásihoz Kolozsvárra. Hargitafürdõre igyekvõ kirándulók beszéltek róla neki, akik néhány napig a kicsi erdõpásztor vendégszeretetét élvezték. Aztán késõbb személyesen is megismerkedtek. Ladó Lajos sokat mesélt Tamásinak hargitai élményeirõl „színesen, elevenen, fordulatosan". Tamási írásra biztatta, „hogy jegyezze fel élete történetét", próbálja leírni, amit elmesélt. Ezt katonai szolgálata alatt meg is tette. Katonai szolgálata után visszatért Kolozsvárra, és egy „kalandos" történetekkel teleírt, szürke fedelû, kockás iskolai füzetet adott át Tamási Áronnak. Tamási átböngészte a füzetet, egy-két érdekes kis epizódot kiragadott belõle, s ezeket „aztán átdolgozta, kicsit fúrt, faragott rajtuk, végül is átadta Kuncz Aladárnak, az Erdélyi Helikon akkori szerkesztõjének". Az alaposan átdolgozott részletek 1931 áprilisában, Tamási néhány meleg kedves ajánlósorával együtt a Helikonban meg is jelent Kicsi erdõõr feljegyzéseibõl címmel. Ladó Lajos ekkor 24 éves, és mint kazánfûtõ él Kolozsváron. Összesen kilenc kis történet (Hadi szekér, Az elsõ kaland, A csíksomlyói búcsún, A vidra fogása és eladása, Zászló a fahegyiben, Három barát-pap, A miénk, Laji! Esztendõcsere a Hargitán, Jóság) lát ekkor nyomdafestéket. A késõbbiekben egy verse (A Hargita alján, in: Székelység 1931–1932. I. csonka évfolyam 1–3. sz. 43. o.) és még egy kalandos története (Borzalmak éjszakája a Hargitában, in Székelység, III. évf. 22. o.) jelent meg. (Szerk. megj.: Kicsi erdõõr feljegyzéseibõl címmel közöltünk Ladó Lajos írásaiból válogatást a 2005-ös Hargita Kalendáriumban.)
Tamási Áron Ábel a rengetegben címû regényének megjelenése után Ladó Lajos plágiummal vádolta az írót, alaptalanul, mindannak ellenére, hogy élete és az általa megírt kis epizódok csakugyan szolgáltattak anyagot Tamásinak a nagy népszerûségnek örvendõ regénye megírásához. A regény helyszíne is kétségtelenül a Tolvajostetõ és környéke, ahol Ladó erdõpásztoroskodott. Az „út, amelyen a csíkiak Udvarhelyre mennek s az udvarhelyszékiek Csíkba", a Tolvajos-patak helynév, a Szentkeresztbányán öntött kályha említése stb. mind ezt sugallja. A „plágiumügy" egy ideig felkavarta a kolozsvári író-olvasó társadalom kedélyeit, de aztán elcsendesedett (Dsida Jenõ: Ki lopott? Avagy: Szép Ernõ a Hargitán. Pletykák és plágiumvádak Tamási Áron regénye körül. In: Erdélyi Lapok II. 1938. 77. sz.)
Ladó Lajos 1934–1936 között, Székely Alkalmazottak Lapja cím alatt idõszaki újságot is alapított és szerkesztett Kolozsvárt az idegenben kallódó székely munkavállalók érdekében, s ennek egyes íróktól szerzett ismertetõ szócikkeibõl Székely nagyjaink címû lexikonszerû kézikönyvet állított össze 24 székely irodalmi és történelmi személyiség bemutatására.
1964 márciusában halt meg 57 éves korában Kolozsváron, mindenkitõl elfeledve.
ProLövéte Egyesület ©
