Új pompában a múlt egy darabja (http://kulturhon.szhblog.ro/2011/12/27/uj-pompaban-a-mult-egy-darabja/#more-1137)
Nem a ház tart meg magában...
Lövéte polgármestere, Lázár Zoltán örömmel vehette át nemrég egy újabb munkálat eredményeit: a településközpontban lévő tájház és könyvtár épületeinek teljes külső felújításáról van szó. A program értéke megközelíti az 50.000 lejt, ám nehéz lenne pénzben kifejezni, hogy a régi utcakép visszaállítása mennyit ér a lövéteieknek. A központban, a Népház melletti kis utcában pompás kép tárul azok elé, akik az utóbbi hónapokban nem jártak erre: terméskővel kirakott rész végében gyöngyszemként áll a könyvtár és tájház felújított épülete, előbbi előtt új faragott gyalogkapu, a tájház bejáratánál, a régi kötött kapu mellett a vidékre jellemző kiskapu, faragott kövekből. A térrendezés már a nyárra elkészült, az utóbbi időszakban a két épület külső felújításán dolgoztak. Lázár Zoltán polgármestertől tudjuk: a faluközpont általános rendezési tervének részeként került sor a korábban lehangolóbb képet mutató kis tér átalakítására, illetve az épületfelújításokra. A kivitelezéshez szükséges összeg teljes egészében Hargita Megye Tanácsától származik. A most már befejezett „visszaalakítás” főbb mozzanatait Mihály János történész a következőkben foglalta össze: a könyvtár épületén az újrafestett ablakok, a külső meszelés látványos, a tájháznál – ez volt a látvány szempontjából meghatározó rész – az 1942-es sorozást megörökítő fényképfelvétel alapján visszaállították a tető udvar felöli frontját, az eredeti díszítéssel és felirattal együtt: NEM A HÁZ TART MEG MAGÁBAN, HANEM ISTEN ŐRIZ ABBAN; EMBER TEHÁT IMÁDKOZZÁL, HOGY ISTEN LEGYEN HÁZADNÁL. A római katolikus vallású lövéteiek lelkületét tükröző jelmondatszerű felirat elmúlt századok tapasztalatai alapján sugallja a ma emberének, hogy nem az anyagiak jelentik az emberi élet lényegét. Végül csatornák kerültek az épületre, és lemeszelték – hagyományosan, meszelővel – a tájházat, átforgatták a cserepeket. A kivitelező Garden Activity Kft. lövétei vállalkozás. A polgármester megelégedéssel nyugtázta, akárcsak a helyismereti tanulmányokat jegyző, a falu múltját búvárló Mihály János, hogy a meszelés, az időközben eltűnt vakolatdíszek, meg minden más díszítőelem kialakításakor vagy az eredeti formákat, vagy a vidékre jellemző gyakorlatot követték. Így teljesen illeszkedik a faluképbe a korábbi évtizedek hangulatát sugalló két épület a mellettük lévő kövezett térrel együtt.
... hanem Isten őriz abban.
A jövő évben tizedik évfordulót megérő tájház (2002-ben avatták) tehát régi-új hangulatával köszöntheti a látogatókat, akárcsak a lövéteieket. A helyi önkormányzat büszkeséggel nyugtázhatja, hogy a településnek ez a része visszanyerte régi arculatát. Lázár Zoltán polgármester megtette a célzást, hogy a program jövőben is folytatódik, ám úgy véli, korai lenne még a részletekről beszélni, úgyhogy kíváncsian várhatjuk, jövő esztendőben mi fog még történni, ami a hagyományosnak mondott faluképhez való visszaigazítást illeti.
P. Buzogány Árpád A felvételeket Mihály János készítette.
A román korban is volt temploma Lövétének (Hargita Népe, 2010. szept. 24. péntek, XXII. évf. 188. szám)
Sikerült választ kapniuk a – nemrégiben ismertetett – lövétei régészeti ásatás során felmerült kérdésekre a Haáz Rezső Múzeum szakembereinek. Feltételezésük beigazolódott: a lövétei Felső-Kiáltó-dombon állt templom három építési fázison esett át, a legkorábbi a román korra tehető.
„Az egyenes záródású szentély utal arra, hogy a legrégebbi templom a román korból való. Ezt a rétegtan, valamint a köréje és rá épülő falak is mutatják. A 13. századra keltezhető kerámiatöredékek is mutatják: ott intenzív tevékenység folyt a késő Árpád-korban” – magyarázza Nyárádi Zsolt régész, aki Sófalvi András kollégájával három hétig végzett kutatást a gótikus szentélyre és a cinteremfalra nyitott szelvényekben a már említett dombon. A munkálatok során – melyben egyetemi hallgatóktól, Mihály János történésztől és Nagy Melinda néprajzostól kaptak szakmai segítséget – sikerült elkülöníteniük a templom három építési fázisát. A legelső tehát román kori, a második építés valamikor a kora gótikára tehető. „Pontos keltezésre utaló bizonyítékot nem találtunk, mert nem kerültek elő olyan elemek, hogy legalább századra be tudjuk ezeket határolni. A harmadik pedig az érett gótikára tevődik, amikor a teljes templomot visszabontják az alapokig, és 50-60 cm-rel kitolják a falakat dél felé, részben felhasználva a korábbi templom alapfalait” – magyarázza Nyárádi. Mint mondja, a gótikus templom bontási rétegében nagyon sok faragott követ, faragványt, ablakkeret-töredéket, bordatöredéket, középkori dénárt találtak, de festett falfelületek, sőt alakos ábrázolást sejtető freskódarabok is előkerültek. Ezek többnyire a második építési szakaszhoz kapcsolhatók.
„A cinteremfal esetében a terepidomok azt mutatták, hogy ott esetlegesen keresnünk kell egy tornyot vagy egy kapubejáratot, de sajnos nem erről volt szó, ugyanis visszabontották a teljes felszínt. Így is izgalmas és látványos volt a cinteremfal meglévő 30-40 cm magas része, és az, ahogy az újkori temetkezések során annyira aláásták az alapfalakat, hogy a cinteremfal bedőlt, de a jó kötőanyagnak köszönhetően nem ment szét köveire a fal, így fel tudtuk tárni” – magyarázza az utolsó heti munkálatokat is a régész. Összesen 32 temetkezést tártak fel. Az újkori csontokat, csontvázakat a helyszínen hagyták, miután pontosan dokumentálták azokat. A középkoriakat pedig fölszedték és a székelyudvarhelyi múzeum műhelyében megtisztogatták.
A lövétei önkormányzat már jelezte, hogy a további kérdések megválaszolásához szükséges, jövőre tervezett ásatásokat ugyancsak támogatni fogja. Addig is a szakemberek elvégzik a terület topográfiai felmérését, hogy elkészíthető legyen egy hozzávetőleges térkép, amelyen a templomot behelyezik a környezetébe. Antal Ildikó
Különböző korokba kalauzolta a régészeket és az érdeklődőket az a három hétig tartó feltárás, melyről már olvashattak lapunkban. A falunapi régészeti bemutatóra sokan voltak kíváncsiak, de az ásatás vezetője, Nyárádi Zsolt (képen) elmondta: a helybéliek közül számosan kilátogattak a lezárás előtti napokban. Hogy mit láttak? Ízelítőt nyújtunk olvasóinknak is. Jó hír az is, hogy ígéretet kaptak az ásatásokat támogató polgármesteri hivataltól: jövőre folytathatják a kutatást a Felső-Kiáltó dombon a Haáz Rezső Múzeum régészei. A dokumentáció részét képező alaprajzon rögzítették a korszakolható építési szakaszokat. Három építkezési időszakra utalnak a szelvényben feltárt falrészek. Az első a legérdekfeszítőbb: a szentélyfalat észak–dél irányban „átvágja” egy újkori sír. Egyenes záródású szentély (lenne) – Árpád-kori –, magyarázta Zsolt. Tárgyi bizonyítékot nem sikerült találniuk, de az építkezési fázisok arra utalnak, hogy legkésőbb a 14. században már állt a templom. A második fázisról megtudtuk: valamikor a kora gótikában elbontották a szentélyt – kelet felé bővítették. Próbálták összefogazni az alapozást a kései falakkal. A korai hajófal megmaradt, látszik a gótikus templom íve. A harmadik szakaszban teljesen visszabontották az egész épületet – eltolták dél felé, oda építették a gótikus templomot. Részben felhasználták a korai falakat. Megtalálták a középkori templom szép faragványait. Mit látnak a régészek? A templom építéstörténetéből régészetileg ez a három időszak figyelhető meg. Az építési fázisokra a falak alapozási technikájából, a falelválásokból, valamint az alapozási mélység, a habarcs összetétele alapján és a régészeti rétegből következtethetnek. A második szelvényt a cinteremfal déli felén nyitották. Sem a bejárat, sem a torony nem ezen a részen volt. „Hinnünk kell a forrásnak – mondta mosolyogva Nyárádi Zsolt –, mely szerint nyugati homlokzati torony állott“. A későbbi sírok szétbolygatták az építési, illetve a járószinteket. A cinteremfal a nyugati részen erősen bedőlt a sírok beásásai miatt. Leletek A restaurátorműhelyben végeztek a leletek mosásával. Feldolgozásra várnak a habarcsminták, a faragványok. Találtak két középkori dénárt, másodlagos helyzetben – restaurálás után adhatnak időrendet. Egyiken kivehető az éremkép. A középkori templom omladékából származó gótikus faragványok, mérműves ablakkeret-töredék, bordatöredékek, konzoltöredék mellett nem csak festett falfelületek nyomait láthatjuk. Freskótöredékeket is találtak, amelyek alakos ábrázolásra utalnak – a második fázisú templom falán lehettek. Találtak számos kerámiát, szintén másodlagos elhelyezésben. Van köztük késő Árpád-kori is. Keltező értékük nincs. Mi várható idén? Topográfiai felmérést végeznek még ebben az évben a terepidomok, falak alapján. Október végén hozzávetőleges alaprajzot is ki lehet hozni – reméli a régész. November első felében Marosvásárhelyen, az erdélyi régészeti konferencián mutatja be az ásatási anyagot. A feltárási jelentést a szakhatóság mellett a polgármesteri hivatal és az egyházközség is megkapja. Nyárádi Zsolt, Bota Zoltán, Bólyai Csaba, Sófalvi András, Zólya Levente, valamint a helybéli Mihály János történész a templom belső és külső részén dolgoztak. Jövő évben folytatják a feltárást. Molnár Melinda
A szentegyházi kohósalak radioaktív sugárzása
A napokban egy rendhagyó lakossági észrevételezés érkezett szerkesztőségünkbe. „Lövétén tört kohósalakot szórnak az utcákra – útjavítás céljából. Köztudott, hogy számos helyen betiltották a kohósalak felhasználását, egészségre káros sugárzása miatt” – írja egyik olvasónk, majd azt kérdezi, „vizsgálták-e meg a szentegyházi öntöde kohósalakjának radioaktív sugárzását?”. Elsőre furcsának találtuk a felvetést, ám utánaolvasva kiderült, a szakirodalom beszél a kohósalak esetleges radioaktív sugárzásveszélyeiről. Utánajártunk, és megtudtuk: a Szentegyházán kohókban használt vasércből származó salakanyag sugárzását mérték, és mint közölték, nem született rossz eredmény, különben is, salak már ott nem termelődik, az évek során felgyűlt „hegy” így csak fogy. – Nem tudom, kinek mi jutott eszébe, ám arra emlékszem, hogy gyerekkoromban is a salakkal javították az utcákat, s ilyesmi eddig szóba nem került – kezdett bele megkeresésünkre Lá¬zár Zoltán, Lövéte polgármestere, majd azzal folytatta, hogy „az anyagot olcsón be tudjuk szerezni. Egy cégnek szerződése van a vasüzemmel, letörik, le is szállítják a salakot, melynek segítségével jó, tartós, kemény alapú, járható út készülhet” – magyarázta a polgármester, majd azt említette, hogy időközben javult a minőség is, immáron jobb gépekkel dolgoznak, jobban össze tudják törni a salakot. „A durvábbat alapozáshoz használjuk, a finomabbat a tetejére rakjuk, ez időközi javításoknak megfelel. A lakosság kéri, hogy ahova lehet, juttassunk ilyen anyagot” – tette hozzá. Sok épületben, útban van salak A szakirodalomban – mint utánanéztünk – megoszlanak a vélemények a kohósalak radioaktív sugárzását és annak erősségét illetően, ám szinte mindegyik szakértő azt tanácsolja, vitatott hatású anyagról lévén szó, kerülni kell használatát. Egy helyen azt olvastuk: sem a jelenlegi szabályozás, sem a tudományos kutatások nem adnak még megfelelő támpontot a kohósalak (és különböző, egyéb salakfajták) rákkeltő hatását illetően. Tény, hogy az 50-es évektől kezdődően nagyon sok épületbe került ebből az anyagból, illetve útkarbantartások során – ahol könnyedén hozzá lehetett férni, vagyis acélöntödék, kohók közelében – is előszeretettel használták. Magyarországon például korábban több helyen – Tatabányán, Ajkán, és Oroszlányban is – bányásztak olyan szenet, amely világviszonylatban is jelentős rádiumot tartalmazott. A kibányászott szenet Magyarország különböző hőerőműveiben eltüzelték. A sugárzó anyagok azonban az elégetés során nem illantak el, bedúsultak, és ezáltal a visszamaradt kohósalakban koncentrálódtak. A salakot pedig mint olcsó szigetelőanyagot sok építkezésnél felhasználták. Az ilyen lakásokban élő emberek többletsugárzásnak teszik ki magukat. A témával foglalkozó szakemberek, kutatók többek közt Tatabányán, Ajkán, Várpalotán és számos más városban találkoztak kiugróan magas értékekkel, olyan lakásban is mértek, ahol a radioaktív sugárzás egy átlagos lakásban mérhető érték háromszorosa volt. Attól függ, milyen vasércet használtak Veszélyes-e, radioaktív-e a szentegyházi kohósalak? – ezzel a kérdéssel kerestük fel Laczkó György geológus-földrajztanárt, aki alaposabb információk hiányában a témában nem szakmai, mindössze személyes véleményét fejtette ki. Mint mondta, nem hiszi, hogy esetünkben radioaktivitásról beszélhetünk, legfeljebb a szilikózis, ami szóba jöhet. Azzal folytatta, hogy a radioaktivitás attól függ, milyen vasérc volt megolvasztva, miből származik a salak, van benne olyan anyag, amely előidézheti a radioaktivitást. Ha például Orotva környékéről, a gyergyói masszívumból származna a vasérc, akkor inkább szóba jöhetne a sugárzásveszély, hisz ott köztudottan találhatók radioaktív ércek. A kérdésre könnyen pontos választ lehet adni, méréseket kell végezni – tanácsolta a geológus. Fogy a „salakhegy” Annyi kohósalak van, amennyi az évek során, amíg a kohók működtek, összegyűlt – mondta lapunknak László Béla, a szentegyházi öntöde igazgatója, majd hozzátette: ők megörökölték a „salakhegyet”, mely folyamatosan fogy, hiszen a salakot évtizedek óta útjavításhoz használják. Számtalanszor bevizsgálták, semmilyen rossz eredmény nem született, téves az a véleményezés, mely szerint a salak radioaktív vagy egészségre káros lenne – állapította meg László Béla. (MLF) Forrás: szekelyhon.ro
Régészeti ásatásokra készülnek Lövétén SZÁSZ CSABA Forrás: www. szekelyhon.ro
Terepfelmérés most, ásatások szeptemberben
Terepszemlét tartott múlt héten Lövétén a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum két munkatársa, Nyárádi Zsolt és Sófalvi András. A két régész látogatása a helyi önkormányzat által támogatott kutatómunkának a kezdete, melynek keretében adatokat gyűjtöttek a szeptember elején kezdődő ásatás helyszínéről.
A lövétei régészeti ásatás ötlete már legalább négy-öt éve felmerült, de a helyi polgármesteri hivatal által felajánlott anyagi támogatás révén most nyílt erre lehetőség – tudtuk meg Nyárádi Zsolttól. Az ötletgazda Mihály János történész, aki egyben a kapcsolatember szerepét is vállalta a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum és a lövétei önkormányzat között.
Ásatások szeptemberben
A lövétei kutatómunka célpontjában az elpusztult, föld alatt lévő templom áll, melynek elsősorban korát szeretnék megállapítani. Valamennyire ugyan tudják keltezni, és fekvésének helyét a terepfelszín változó alakjából is lehet sejteni, de pontos adat egyik esetben sem áll a régészek rendelkezésére. Válaszra várnak még az esetleges átépítési fázisok mibenlétei (különféle beavatkozások, átépítés, bővítés, szépítés), valamint a cinterem és a torony keltezése, illetve egymáshoz való viszonyuk megállapítása.
A feltárómunka a szokás szerint három fázisban zajlik, az első a terepfelmérés (erre került sor múlt héten), második a topográfiai tervezet elkészítése (ami a hónap végén esedékes), harmadik pedig maga a konkrét ásatás, amely szeptember elején kezdődik, és várhatóan két-három hétig húzódik el. „Napi nyolc-tíz órát dolgozunk, a munkatempó természetesen az időjárástól is függ. Az ásatások idejére ki is költözünk Lövétére, nagy segítséget jelent számunkra, hogy a polgármesteri hivatal biztosítja a szállást és az ellátást is” – árulta el Nyárádi Zsolt régész. Bővebben az Udvarhelyi Híradó keddi, április 20-ai számában!
A Kis-Homoród mentiek éve lehet az idei (Hargita Népe) Kozán István 2010.04.16. 09:07
Saját szemünkkel szerettük volna látni, hogyan haladnak a munkálatok a Szentegyháza – Lövéte – Almás – Oklánd szakaszon, ezért végigmentünk a közel harminc kilométeres útvonalon. Közben a községek elöljáróitól a 2010-es esztendő terveiről érdeklődtünk.
Szentegyháza – Lövéte Az országútról Szentegyházára letérve kiszélesített út, két helyen pedig félig elbontott híd, és legalább kétméteres szakadék fogad. Ez az állapot hónapok óta tart, Molnár Tibor alpolgármester szerint szerencse, hogy eddig nem történt baleset. Lapunk úgy tudja, a hidacskák javítása körül bonyodalmak adódtak, állítólag a megbízott cég szakemberei a bontás után előre nem látható akadályokkal szembesültek. Szentegyháza központi részén viszont térkőből kirakott járdák és szemcsés aszfaltburkolat (koptatóréteg csak nyáron kerül az út teljes hosszára) jelzi, Hargita Megye Tanácsa komolyan gondolja a Kis-Homoród mente felvirágoztatását.
A település déli kijáratánál újabb – az előre be nem tervezett kiadások kategóriájába sorolható – akadállyal találkozunk, ezúttal az eső mosta el az út felét, a szakadék mintegy négyméteres. Aztán Lövéte felé közeledve lassan elfogy az aszfalt, a község központjában pedig semmi jele az útjavításnak.
„A minap láttam, hogy az útépítő mérnökök a falu központjában lévő hidakat nézték, ez már jó hír” – mondja Györgylőrincz Ernő, Lövéte alpolgármestere, aki máris sorolja a majdani aszfaltút előnyeit. „Tervben van a községközpont teljes felújítása, mert a jó út szép központot kíván. Eddig négyszázezer lejt költöttünk csatornázásra, mivel az útépítés után nyolc esztendeig nem lehet majd felásni az utat. A település utcáinak egyharmadát salakkal feltöltöttük, így azok személyautóval is járhatóak.”
Lövéte – Almás Lövétén tehát járhatatlan az út, ez ugyebár nem újdonság. Az viszont már igen, hogy a „nagycsaládos” község déli kijáratától, az Új negyedtől kisebb megszakításokkal egészen Brassó megye határáig aszfaltúton lehet közlekedni. Lövéte és Almás között félúton egyetlen kupás markoló dolgozik, más tevékenység ezen a szakaszon egyelőre nem folyik.
Homoródalmás Polgármesteri Hivatalában épp névnapot ünnepelnek, süteménnyel kínálják az újságírót, majd Bodor Gyula alpolgármester az idei tervekről beszél. Az almásiak is úgy gondolják, a majdani szép úthoz tisztességes községközpont illik, ezért parkosításon és a központban parkoló autók kitiltásán törik a fejüket.
„Itt nagyon szűk a hely, ezért a környező utcákban alakítanánk ki parkolókat. Jó hír, hogy bár a tervben nem volt benne, az építtető mégis belement abba, hogy a helyi iskola, a polgármesteri hivatal és a tornaterem elé is járda épüljön. A legnagyobb bánatunk mégsem az úthoz kötődik, hanem a tejbegyűjtéshez” – vált témát az alpolgármester. Almáson a falu tehenes gazdái (a település lakóinak nyolcvan százaléka) öt hónapja nem kapták meg a tejért járó pénzüket.
Almás – Oklánd A 132-es út következő munkapontján – valahol Almás és Homoródkarácsonyfalva között – is egyetlen markológép és két munkás dolgozik. A szakemberek szerint ez a szakasz számít az egyik legkönnyebb résznek, ugyanis itt kevés a szakadék, egyenes az út, és az úttest szélesítésével sem volt gond. Továbbá itt látható a 132-es és a 131-es megyei utak találkozásának közelében lévő híd, amely az egyik legnagyobb beruházásnak mondható, és már teljesen elkészült.
Oklándon Godra Lehel alpolgármesterrel beszélgetünk, aki szerint a felújítandó út talán megállítja az Oklándhoz tartozó Karácsonyfalva és Homoródújfalu teljes elnéptelenedésének folyamatát.
„Ezeken a településeken önerőből feljavítottuk a kultúrotthonokat, a szociális munkásokkal pedig kitakaríttattuk a temetőket. Azért tettük, mert az ide tévedő idegen úgyis a temetőt, a templomot és a művelődési házat keresi fel” – állítja Godra. Oklándon most zajlik az orvosi rendelő teljes felújítása, mondhatni újjáépítése. További jó hír, hogy a helybéliek időben kapják a tejpénzt.
Homoródújfaluba, a 132-es út utolsó Hargita megyei településére is elért az aszfalt, igaz, csak egy részére. A település találkozóhelyén, a központban található Újfalusi csárda előtt még mindig a sár és a por dominál. A tervek szerint nem sokáig.
Borboly a továbbiakról Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke kezdeményezte a 132-es megyei út felújítását. A fejleményekről kérdeztük.
– Lesz-e késés az átadás tervezett dátumához, 2010 augusztusához képest? – A közbeszerzési eljárás többszöri megfellebbezése miatt a finanszírozási szerződést meghosszabbítottuk, ezért automatikusan kitolódott a befejezés dátuma is. Előre nem látható gondok, például a tavalyi árvizek okozta károk kijavítása miatt lehet egy kevés késés. Azt viszont tudni kell, ez a kis idő csekély ahhoz képest, hogy egy harmincéves problémát sikerül a megyei út felújításával megoldani.
– Igaza van. Mégis, mikor lenne a szalagvágás? – A felsorolt okok miatt nem lehet meghatározni a szalagvágás pontos idejét, de mindekképp azt szeretnénk, ha erre a nyáron sor kerülne.
– A munkálatokra megvan a pénzforrás? – Igen, eddig sikerült minden kifizetést lebonyolítani. Meg kell említenem, hogy a 132-es út esetében olyan nagyságrendű pénzről van szó (közel húszmillió euró – szerk. megj.), amennyi egyetlen projektre még nem érkezett a megyébe.
– Tehát a Kis-Homoród mente kapott egy esélyt. – Mi annak örülünk igazán, hogy az érintett települések elöljáróinak kéréseit is be tudtuk építeni a tervekbe. Megvolt az eredménye a lakossági konzultációknak, leveleknek, egyeztetéseknek. Közös volt a munka a helybéliekkel, és remélem, így fog működni továbbra is.
Szentsír-őrzés Lövétén
A lövétei Kisboldogasszony plébániatemplomban a Szent Mihály mellékoltár elé nagypéntekenként felállított szentsír, helyi nevén a „gyöngyös koporsó”, Erdélyben a legszebbek közül való. 1886-ban közadakozásból sikerült beszerezniük, és a második világháború után, György Árpád plébános bevezette, és azóta is gyakorolják a szentsír őrzésének szokását.
Krisztus koporsójának őrzése délután hat órakor kezdődött, a nagypénteki szertartást követő szentségimádás előtt. Tizenöt perces váltásokkal egy órán át az idén nagykorúsított legények közül nyolcan álltak a strázsán. 21 órától szintén ők végezték a keresztutat a templom kertjében. Fáklyákkal kísérték a keresztet.
Nagyszombaton délután öt órától nyolc óráig szintén őrt álltak, majd a feltámadási körmeneten kísérik az Oltáriszentséget, ugyanakkor a baldachint is őrállók hordozzák. Nagycsütörtök délután tanulták a díszlépést, a mozdulatokat és gyakorolták az őrségváltást. A csoport betanítója hat éve Egyed Mátyás sekrestyés-harangozó. „Egyenruhájuk” a székely ruha. Fejfedőt nem viselnek hozzá, kezükben faalabárd van. A vezért egymás között választják meg, idén György István, aki lándzsát tart, aminek koppintásai jelentik a „vezényszavakat”. A hátsó ajtón katonasorban, díszlépésben, élükön a vezetővel, katonásan vonulnak be. Mindig ketten állnak őrt, a fordulásokat is a lándzsa koppintásai jelzik.
Az elmúlt évtizedekben néhányszor megváltozott az életkor szerinti kiválasztás rendje. Hosszú ideig regruták tiszte volt, a sorkatonaság megszűnésével, a nagykorúsítottak vállalható feladata napjainkban is.
Gábos István (70 éves) megyetanácsos-pénztáros az egyházközségben, ötször őrizte a szentsírt. István bácsitól megtudtuk, régen hosszabb ideig tartott az őrzés: reggel 6-tól éjfélig álltak strázsát, ezért a mainál többen vállalták a nagy tisztességgel járó feladatot. A katonaság előtti legények már dolgoztak is, ezért előfordult, hogy fiatalabbakat is bevontak. A rendszerváltás előtt, amikor nem mindenki járt templomba, állandó közösséget verbuváltak, melynek tagjai zömmel a kultúrcsoportból kerültek a védőcsoport alapembereiül. Általában aki „sokat volt minister”, azaz gyakran ministrált, őrzött is. A vezérnek „segédje” is volt a régi időben, aki felváltotta néha napközben. Az 1962-es korosztály tagjai kezdték, hogy a csoport együtt járul szentáldozáshoz. Meg is lepődött az akkori plébános, „Gergely papbácsi” (Tornay) amikor egyszerre, áldozástatás alatt bevonultak mindanynyian, és lándzsakoppintásra felsorakoztak az oltár előtt.
Hagyomány: a szentsír állítása és őrzése
A Krisztus koporsójának beszerzése Jakab Lajos egykori lövétei plébános nevéhez fűződik, akinek 1876 és 1889 között volt állomáshelye Lövéte. Alapítványt, a Szent sír alapot létesített a Krisztus koporsója beszerzésért. Az alapítvány tőkéjét a község valamint magánszemélyek gyarapították annyira, hogy végül a plébános a szentsírt Budapestről a Gavora cégtől megrendelhette 1886-ban – tudtuk meg Mihály János helytörténésztől. A Krisztus koporsója nagyon imponzás. Az építmény gyöngyökkel díszített részei: a tetőzet, melyen két angyal térdepelve imádkozik, két őrkatona és a frigyláda. Belülről lámpákkal világítható meg. Alsó, sziklaszerű részében van a test, az ágyékkendős Krisztus-corpus. (Molnár Melinda. Forrás: Székelyhon. Április 4.)
Lövéte él a világhálón (is)
Új sorozatot indítunk, melyben heti egy-két alkalommal az udvarhelyszéki községek hivatalos honlapjait mutatjuk be,felmérve ugyanakkor, hogy a települések vezetői mennyire tartják fontosnak, hogy jelen legyenek a világhálón. (Szász Csaba,(Udvarhelyi Hiradó, 2010. április 1.)
Kezdésként az összes közül Lövéte község honlapjára esett választásunk,egyrészt, mert ez tűnik az egyik leggondozottabbnak, gyönyörű fotókkal várja a látogatót, és egyike azon kevés községi honlapoknak,melyeket szoktak frissíteni, s melyek információval is szolgálnak a község életéről. Sajnos a legtöbb községi weboldalra ez egyáltalán nem jellemző, de ha ma induló sorozatunk előrehaladtával bármilyen pozitív változás történik ezen a téren, akkor máris volt értelme belevágni községeink internetes arculatának bemutatásába.
WWW.LOVETE.RO
„Szeretettel köszöntjük Lövéte község honlapján!” --olvassuk a Pro Lövéte Egyesület által gondozott (fő támogató a községi tanács) weboldal kezdőlapján, amely a hónaphoz illő új és archív fotókkal/képeslapokkal várja a látogatót. „A Nagyvilág számára csak az létezik,amiről tudomást szerez. Ez a gondolat indított arra, hogy a mai technika lehetőségeit is kihasználva hírt adjunk falunkról. Ez a gondolat vezérelt 2004 decemberében is, amikor december 5-re 15 ezer lövétei témájú képeslapot jelentettünk meg, akárcsak most, amikor létrehoztuk és működtetjük a www.lovete.ro honlapunkat. Ezzel a honlappal egyújfajta kapcsolatot szeretnénk fenntartani,ápolni azok között, akiknek a szívében tovább él szülőfalunk,Lövéte. Köszönjük, hogy hazalátogatott!” Ezzel a köszöntővel fogadja az internetezőt Egyed József és Mihály János történész, a Pro Lövéte Egyesület elnöke, illetve alelnöke. Áttekintve az oldalt, meglehetősen gazdag menükínálat áll rendelkezésünkre (több mint harmincat számláltunk),és bár több almenü még üresen áll, jóval többet kapunk, mint amennyit esetleg hiányolhatunk. Könnyebb azt említeni, ami nincs,mint azt, amit rendelkezésünkre bocsátanak.Például a közigazgatásilag Lövétéhez tartozó Kirulyfürdő nevét nem találtam sehol (a keresőt igénybe véve egy tavalyi hírt dobott ki).Ami azonban előnye, az egyben hátránya is a honlapnak, és ez a bőség kínálata, illetve az ebből eredő átláthatóság hiánya. Valószínűleg a honlap felépítése, szerkezete alapból nem engedi (tehát nem a szerkesztőket kell hibáztatni), de a menüpontokra ráférne egy rendszerezés. Viszont ezt Lövétén is tudják, terveznek is egy alapos fazonigazítást az immár három éve működő honlapra.
Költségvetési pénz kuriózumokra is
Lövéte önkormányzatának második, márciusi rendes havi ülésén jóváhagyták idei költségvetését – olvashatjuk a község hivatalos honlapján. Idén 5 084 500 lejből gazdálkodhat Lövéte. Ebből oktatásra 1 591 000 lej, a csatornázási munkálatokra 302 000 lej önrész (állami költségvetésből 1 550 000 lej), kultúrára 194 000 lej, civil szervezetek támogatására 21 000 lej, a falukép szépítése érdekében kiírt programra 15 000 lej, a borvízforrások környékének rendbetételére 29 000 lej, várótermek építésére 18 000 lej, a hídmérleg elköltöztetésére és rendbetételére 40 000 lej, utcai átereszekre 20 000 lej, az újnegyedi hídra 3000 lej és az utcák javítására 60 000 lej jut. Több kisebb, kuriózumszámba menő kezdeményezés is pénzt kapott (pl. régészeti ásatás stb.).
"Emlékezni fontos!"
Ez az e-mail cím védett a spamkeresőktől, engedélyezni kell a Javascript használatát a megtekintéshez
( www.szekelyhon.ro,2010. március 15., hétfő )
Hétfőn Lövétén, a hagyományoknak megfelelően az I. világháborús emlékműnél emlékeztek az 1848-as forradalomra és szabadságharcra.
Hétfőn Lövétén is emlékeztek az 1848-as forradalomra és szabadságharcra. Az ünnepség délután négy órakor megemlékező szentmisével kezdődött a katolikus templomban, ezt követően a népes gyülekezet átvonult a közeli I. világháborús emlékműhöz, ahol az ünnepi megemlékezést tartották. (A magyar nemzeti jelképeket magán viselő emlékmű 1989 óta a március 15-ei ünnepségek középpontja). A köszöntőbeszédek után a helyi műkedvelők kulturális műsorral tisztelegtek a nemzet ünnepe előtt. Sajnos az időjárás nem volt kegyes a lövéteiekhez, bár az ünnepség fényét így sem tudta megfakítani. Papp Kincses Emese tanárnő, aki a Hargita Megyei Tanács részéről vett részt a lövétei ünnepségen, találóan egészítette ki beszédét: „A mi életünkben váltakozik a fény és az árnyék, de vannak napok, amikor átsüt a nap, még az ilyen havazásban is” – szólt a lövéteiekhez a megyei tanácsos.
Emlékezni fontos! – hangsúlyozta köszöntőbeszédében Lázár Zoltán, Lövéte polgármestere: „Visszaszereztük az emlékezés jogát, többek között a március 15-ére emlékezés jogát is. Rólunk akkor fog szólni a történelem, ha ezeket az értékeket meg tudjuk őrizni” – szólt a gyülekezethez a község elöljárója.
Az emlékezés középpontja
A lövétei emlékmű oszlopának felső részén az „Így volt, s így lesz" felirat olvasható, míg alatta, középen a Magyar Királyság korona nélküli címere látható. Az oszlop kettős keresztbe végződő oldallapjain az I. világháborúban hősi halált halt 158 lövétei emlékét őrző névsor olvasható. A mögötte található, kb. 15 méteres, kiterjesztett madárszárnyra emlékeztető, faragott kövekből rakott háttérfalon két bronztáblát helyeztek el, az egyik csatajelenetet ábrázol, a másik a II. világháború 40 lövétei hősi halottjának a névsorát tartalmazza.
Lövéte: víz van, jogi keret nincs
Ez az e-mail cím védett a spamkeresőktől, engedélyezni kell a Javascript használatát a megtekintéshez
,2010. március 10., szerda
Beszélgetés Lázár Zoltán lövétei polgármesterrel
Ha a lövétei gondokról kérdezzük Lázár Zoltán polgármestert, a szennyvízzel és ivóvíz-ellátás kapcsolatos problémák biztosan szóba kerülnek, hisz ezek orvoslását nem ma kezdte el a helyi önkormányzat. A hírek szerint van remény arra, hogy mindkét ügy esetében már idén megoldás szülessen.
– Milyen gondok orvoslását tervezik idén?
– Már 2008 óta van egy olyan beruházásunk, amely a község életében fontossággal bír, ez a szennyvíz-csatornarendszer kialakítása, amely 60 százalékban már elkészült, s amelyet idén szeretnénk befejezni, amint az idő engedi, neki is állunk a munkálatoknak. 85 százalékát minisztériumi, a maradékot helyi pénzekből finanszírozzuk. A 904-es kormányhatározat alapján működő program a megye három településén van folyamatban, rajtunk kívül Székelykeresztúron és Csíkszentkirályon. Útfelújítások
– Tavasszal mindig szóba kerül az utak állapota.
– A községi utak felújítását még tavaly, a Hargita megyei tanács támogatásával kezdtük el, természetesen ez idén folytatódik, ami viszont újdonság, hogy egy új községi utat tudtunk behozni a programba, az úgynevezett DC26-os, Lövéte és Homoródkeményfalva közötti útszakasz felújításáról van szó.
Víz van, jogi keret nincs
– Az ivóvíz-ellátás nem először kerül szóba.
– Nos a helyi ivóvízhálózat valamikor a 60-as évek végén épült helyi erőből, erre szinte az egész község rá tudott csatlakozni, de mára igencsak elavult. A rendszer újratervezését és hivatalosítását még 2008-ban elkezdtük. Ezt a rendszert jobbára helyi társaságokkal oldották meg, mindenféle jogi háttér nélkül, ezt próbáljuk idén jogilag rendezni. Ennek már tavaly nekiindultunk, de eléggé nagy ellenállást tapasztaltunk a községbeliek részéről, akik úgy vélték, hogy ha kölcsönpénzeket vonunk be, akkor kiszolgáltatjuk a rendszert az illető beruházóknak. Ettől függetlenül persze a lakosság rendszeres ivóvíz-szolgáltatásban részesül. (www.szekelyhon.ro)
2009
"Lövéte ma is az életem része..." (Székelyföld. 2009. November)
Oláh-Gál Elvira beszélgetése Balázs Márton matematikussal
Balázs Márton matematikus, egyetemi tanár Lövétén született 1929. július 17-én, földműves szülők gyermekeként. Tanulmányait a Székelyudvarhelyi Római Katolikus Gimnáziumban, majd a Bolyai Egyetemen végezte Kolozsváron. 1951-től a Bolyai, majd a Babeş-Bolyai Tudományegyetem tanára, 1971-től docens, 1990-től professzor. Több matematikai analízis-tankönyv szerzője, egyetemi jegyzetei mellett több mint száz tanulmánya jelent meg magyar, román, angol és német nyelven hazai és nemzetközi szakfolyóiratokban. A matematikatudományok doktora, érdemes tanár. A Román Matematikai Társaság, a kolozsvári Radó Ferenc Matematikaművelő Társaság és a budapesti Bolyai János Matematikai Társaság tagja.
*
– A Balázs családi név a XVI. századtól szerepel a székely katonai összeírásokban. Számontartja-e lövétei őseit?
– A családi emlékezet úgy tartja, hogy már az első írásos dokumentumokban, az 1300-as években született pápai tizedjegyzékekben, szerepeltek ezen a vidékek a Balázs nevűek. Hogy én őseimnek mondhatom-e, azt nem tudom bizonyossággal. Jelen pillanatban Lövétén legalább három ágból származó Balázs család van, de családfát nem tudtam felépíteni apám felmenőiről, viszont az édesanyáméról igen, akinek a XVIII. századig visszavezethető a származása. Egyik őse, oldalági leszármazott, nagyváradi kanonok volt, az ő testvérétől származik édesanyám. Miklósi József alapítványt tett, és két évszázadon át tanultak ennek támogatásából lövétei fiatalok, az ő leszármazottai vagy szélesebb rokonsága. Eléggé nagy összeg lehetett, Svájcban volt elhelyezve az alapítványi tőke. A család őriz egy dokumentumot, amelyben egyik nagybátyám apja kérte, hogy fia az alapítványon tanulhasson. Két iskolát nevezett meg, ahol tanulni lehetett: a székelyudvarhelyi és a kolozsvári Római Katolikus Gimnázium. A „magyar világban” (1940–44) én is élveztem ezt az alapítványt. Értéke akkor már nem volt akkora, hogy fedje az egész iskolai ellátást, de a tandíjat és járulékos költségeket fedezte. Így tanultam én Székelyudvarhelyen az akkori Baróti Szabó Dávid Főgimnáziumban. Kolozsváron, a mai Báthori Gimnáziumban is léteznek dokumentumok, amelyek ennek az alapítványnak a létezését tanúsítják. Az alapítvány feltétele volt a rokonság, de ha nem volt olyan oldalági leszármazott, aki igényelte, akkor a falu akármelyik szegény gyermekének folyósíthatta a püspökség. Ebben az esetben az utolsó oldalági rokon kellett engedélyezze az alapítványi támogatást. Sőt, édesanyám mesélte, hogy nemcsak az ösztöndíjasok részesültek támogatásban, hanem a lövétei iskolások is minden húsvétkor és karácsonykor ajándékot kaptak, és talán az örökmécses költségét is abból fizette a falu. Hogy mi történt az alapítvánnyal a második világháború után, sajnos nem tudjuk. Érdemes lenne foglalkozni vele, talán egy államvizsga-dolgozat témája is kitelhetne történetéből a katolikus tanárképzőn.
– Milyen volt Lövéte a két világháború között, a ’20-as években, amikor ebbe a közösségbe beleszületett?
– Szüleim földműves emberek voltak, Balázs nagyapám módosabb, Miklós (közvetlen elődeim nem Miklósiként szerepeltek) nagyapám pedig felvilágosultabb volt. A falu „húsbiztosa”-ként tartották számon, mert régebben nem volt állatorvos a faluban, tehát egy hozzáértő állapította meg, hogy vágható-e az állat. Nagyapám ezt a tudását Budapesten szerezte. Egyébként élték a román világ mindennapjait, nehezen éltek, mint akkor mindenki. Régebben a nagycsalád igyekezett együtt maradni, nem engedték önállóan gazdálkodni a fiatalokat, ezért mondta mindig édesapám, hogy „egy faragófejszével kezdtem”. Abból élt, hogy faragni járt az erdőre, épületfát faragott. Később nagyapámtól kapott földet és a ’40-es évekre lett belőle egy tízholdas gazda, ami lövétei földviszonyokban mérve, közepesnek számított. Sokat dolgoztunk, nem éheztünk, de nem is bővelkedtünk anyagiakban. A tanulásnak nem nagy értéke volt, sőt azt mondhatom, Lövéte ilyen szempontból maradi volt. Ha valaki a gyermekét elküldte gimnáziumba, akkor úgy tekintettek rá, mint aki „urat akar csinálni a fiából”, nem nézték jó szemmel az ilyen embert. Az említett alapítványon 3-4 ember tanult 1940 előtt, ennél többről nem is tudni. Papnak, jegyzőnek, katonatisztnek még tanultak, de orvos, ügyvéd, mérnök nem tudom, ha kikerült volna a faluból. Középiskolai indulásomban édesanyámnak volt nagy szerepe. Úgy emlékszem rá, mint aki nagyon tisztelte a tudást, de aki mindössze két elemi osztályt végzett, mert az első világháború közbejött, nagyapámat elvitték katonának, és ő kellett a nagyanyámmal gazdálkodjon. Szépen írt, sokat olvasott és verseket írt. A román világban sok versre tanított minket, gyermekeket. Ezek hazafias versek voltak, ezekkel akarta felébreszteni bennünk a magyarságtudatot.
– Tudna idézni egy ilyen verset?
– Igen. „Őseink jövének keletről e honba, / ámde eredetük mély homályba vonva. / Hét vitéz nemzetség jöve hét vezérrel, / hont szerze s Alkotmányt alakíta vérrel. / Álmos vezér mikor őseihez tére, / Árpád lett utánuk a magyarok vezére.” De még sokra emlékszem, anélkül hogy tudnám szerzőjét vagy címét. Két kántor volt a faluban és a „vén kántortól” (Molnár Lázár), aki engem is tanított, édesanyám sok, főleg történelmi tárgyú könyvet kölcsönzött, szívesen olvasgatta, meg nekünk is kezünkbe adta. Emlékszem az Abafi című Jósika Miklós regényt háromszor is elolvasta, annyira tetszett neki. Én Lövétén hat elemi osztályt végeztem, és utána írattak be Székelyudvarhelyre az első gimnáziumba. Hat testvér közül én voltam a legnagyobb, és édesanyám ösztönzésére, ösztöndíjjal és szülői támogatással jutottam be a székelyudvarhelyi gimnáziumba. Velem egyszerre még négyen indultak a faluból a gimnáziumba, de csak ketten végzetünk. Utánam testvéreim tanultak, ha nem is gimnáziumban, de mesterséget szereztek. Igaz ők már a népi demokráciában.
– Életében milyen szerepe volt a gimnáziumi éveknek, milyen mértékben határozták meg a későbbi pályafutását?
– A székelyudvarhelyi gimnázium klasszikus római-katolikus iskola volt, de amikor én 1941-ben elkezdtem, akkor külön indult ötödiktől a reál és a humán szak. Számomra mindegy volt, hogy hol tanulok, mert a természettudományokat könnyen tanultam, de jó eredményeim voltak irodalomból és nyelvből is. Emlékszem, egyfajta koedukációs oktatást vezettek be, azaz együtt tanultunk tíz lánnyal, akik tanáraik vezetésével jöttek az osztályba. Én fordítottam rendszeresen latinból magyarra. Hogy mégis reálszakos lettem, annak egy magyarázata van. Volt egy barátom, aki mérnöknek készült és így vele együtt választottam a reáliákat. Nézze csak ezt az értesítőt, most is őrzöm.
– …osztályfőnök Teleki József, kiemelt betűkkel: Balázs Márton, kitűnő eredménnyel, vagyis szín 1-essel végezte az évet.
– Első osztály után az igazgató, Jancsó Béla, magához kéretett és javasolta, hogy tegyek magánvizsgát és iratkozzam a korosztályommal együtt a harmadikba. A bécsi döntés éveiben nagy volt a lelkesedés, ami addig tartott, amíg kitört a háború. Amikor én első gimnáziumba beiratkoztam, Lövétéről gyalog mentünk Székelyudvarhelyre. Átmentünk a Kis-Homoród völgyéből a Nagy-Homoród völgyébe, aztán át a Lázon Udvarhelyre. Ez olyan négyórai út volt erőltetett meneteléssel, otthonról hajnalban indultunk. Édesapám megkérdezte útközben, hogy valóban akarok-e iskolába menni, mert még mindig visszafordulhatunk, „nem fogja megtudni senki”. Azt hiszem nem válaszoltam semmit, beérkeztünk Udvarhelyre, akkor jártam életemben először városban, és édesapám beíratott a Szent Imre Római-katolikus Fiúnevelő Intézetbe, azaz a kollégiumba. Pontosan szeptember 1-én kezdtünk. Magunkkal vittük a szalmazsákot, az ágyneműt, ahogy ez akkor szokás volt. Szigorú program volt, év elejétől tudtuk például, hogy hová lesz kirándulás ősszel és tavasszal, melyik tanár vezeti, mi a célja. A kollégiumban a napi program a következő volt: reggel 6-kor ébresztő, mosakodás, reggeli ima és egy órai tanulás fél 7-től fél 8-ig, utána reggeli. Általában háborús időkben köménymaglevest ettünk, nagy dolog volt, ha tejet reggeliztünk. Utána sorban mentünk a gimnáziumba és minden reggel az igazgató fogadta a tanulóifjúságot. Nem felejtem el ahogy Hanz Géza igazgató úr, magára vett fehér köpenyben az első lépcsőfokon állva, minden diáknak külön fogadta a köszönését: in eternum, ...eternum, ... mars vissza!, mindörökké! Természetesen, a mi laudetur… dicsértessék… köszönésünkre válaszolt, és közben visszaküldte azokat, akiknek nem volt kipucolva a cipője, vagy nem volt egyensapkája. Mikor 8-kor becsengettek, akkor Béla bácsi, a pedellus az iskola kapuját bezárta, és azután senki nem jöhetett be, vagy mehetett ki, amíg nem volt vége a tanításnak. A kollégiumnak zárt udvara volt különben. Azért mondtam el mindezt, hogy érzékeltessem egy akkori középiskola hangulatát. Amiért számomra nagyon sokat jelentettek a székelyudvarhelyi évek, a rendkívüli tanárok voltak. Ilyen volt Raffayn Dezső matematika szakos, aki fizikát is tanított, Petz Zoltán, aki részt vett a második világháborúban, Jancsó Béla, hosszú ideig az iskola igazgatója, aki matematikát, fizikát és kémiát tanított. Kitűnő tanárok voltak azok számára, akik hozzám hasonló irányultságúak voltak. Az alsóbb osztályokban nem tanítottak viszont idegen nyelveket, kivétel a latin, amit hét évig tanultunk és „Tacitust” kívülről tudtuk. A fordításhoz megvoltak a segédeszközeink, az ún. juxták (titokban készített fordításminták), ezt felhasználtuk. Aztán tanultunk román nyelvet, a tévhitet eloszlatandó mondom (!), hogy a „magyar idő”-ben is tanítottak román nyelvet az iskolában, sőt Tittel tanár úr, később a marosvásárhelyi Pedagógiai Főiskola lektora, rendkívül szigorú tanárunk volt. Tanáraim közül egyedül Petz Zoltánt veszítettük el, ő meghalt a háborúban, egyébként valamennyi tanárom maradt a „román világban” is. Mi diákok a változást abban éreztük leginkább, hogy 1944. őszén csak karácsony után kezdődött meg a tanítás. A ’43-44-es évet már hadiévnek nevezték, amikor a VII-esek úgy kaptak érettségi diplomát, hogy nem vizsgáztak. A „hadi” tablót egy lövétei diák, később marosvásárhelyi orvosprofesszor, Lázár László készítette. Ez volt rajta a felirat: „ Ki tudja merre, merre visz a végzet?!” Azt hiszem, már áprilisban befejeztük a tanévet, a hadsereg rövidesen át is vette az iskolát és kórházat rendezett be benne. Az iskola hátsó udvarán pedig futósáncokat ástak, tehát készültek a háborúra.
– A következő tanév már a népi demokráciában kezdődött...
– Valójában 1948-ig nem éreztünk semmiféle változást, azt már említettem, hogy heti két-három órában addig is tanultunk román nyelvet és az iskola katolikus jellege megmaradt. Változást jelentett az, hogy bevezették az orosz nyelvet, egyébként az iskolák államosításáig nem változott maga az oktatás. Temesvárra szerettem volna menni egyetemi felvételire, mert mérnöknek szerettem volna tanulni. Sajnos a felvételi nyarán, 1949-ben, tbc-s beszűrődést kaptam, és kórházba kerültem, így nem mehettem felvételizni. Megkésve tehát, amikor szétnéztem, hogy hol hirdetnek pótfelvételit, akkor láttam, hogy a Bolyai Egyetemen, a matematika-fizika szakon van felvételi és így jelentkeztem oda azzal az eltökélt szándékkal, hogy egy év múlva otthagyva, megyek Temesvárra. Az egyetemen voltunk még néhányan, akik csak azért jelentkeztek, akárcsak jómagam, hogy ne töltsük hiába az időt. Bizony az első félévet úgy eltöltöttük, hogy egyetlen vizsgára sem jelentkeztem. A KISZ Bizottság értékelő ülésén nagyon letoltak, hogy „szegény parasztszülők gyermekeként lopom az időt, nem tanulok”. Megszívleltem és év végén valamennyi vizsgát letettem. Pick György volt a dékán (minden lehetséges formában írta a nevét, ahogy a helyzet megkövetelte ck, c vagy k-val a végén.), hozzá fordultam és kértem, hogy „elmehessek”, de nem adta ki az irataimat. Akkor azt gondoltam, hogy elvégzem a három évet és akkor már nem szólhatnak bele, de az élet másként hozta. Harmadéven kineveztek gyakornoknak és bizony a pénz is számított, értéke kb. akkora volt, mint most. 330 lej volt a fizetésem, amiből 165 lejt fizettem házbérre. Egy szobát béreltünk egy barátommal és hetente, ha saját fánkkal befűtöttünk, akkor fürödhettünk. Édesapámék segítettek ki, hogy élhettem és elvégezhettem az egyetemet. Fizika-matematika szakos lettem.
– Sokszor hallunk a Bolyai Egyetem szellemiségéről. Végülis a népi demokráciában, egy kommunista ideológiai követelményeknek megfelelő oktatási intézményről beszélünk. Ön hogyan látja ebből a szempontból visszatekintve az egyetemet?
– Természetesen Bányai László és Takács Lajos utolsó bolyais rektor is „elvtársak” voltak. De ne ezt a szempontot nézzük! A Bolyai Egyetemen mindenki ismerte egymást, rendkívül jó hangulata volt. Nagyon sok gyenge, vagy közepes lehetőségű fiatal tanulhatott és tagadhatatlan, hogy az erdélyi magyarságnak az új értelmiségét itt képezték. Ne feledjük, hogy jog és közgazdasági, de agrárképzés is volt magyar nyelven. Kitűnő szakembereket adott az egyetem. Ha csak az erdélyi nagyvárosok középiskoláit nézzük, azt mondhatjuk, az tette színvonalassá, hogy a Bolyai Egyetemen végzett tanárok tanítottak. Azt nem mondom, hogy az én nemzedékem felvehette a versenyt a Babeş kutatóival, de amikkor felszámolták a Bolyai Egyetemet, akkor már a magyar tanárok is azon a színvonalon dolgoztak a tudományos kutatás terén is, mint a Babeş egyetemen. Joggal állították, hogy beolvasztásához a féltékenység is hozzájárult a Babeş Egyetem tanárai részéről, az a félelem hogy versenytársak leszünk. A kapcsolat a két egyetem között addig formális volt, mi is elmentünk egy-egy szemináriumukra és fordítva, ennél több nem volt.
– Fizika tanszéken gyakornokoskodott, hogyan lett mégis matematikus?
– Ismét csak a véletlen játszott közbe. Aki fizika szakot végzett, a fizika összes diszciplínájából vizsgázott, ebből írt államvizsga-dolgozatot és egy matematika tantárgyból is kellett vizsgáznia. Aki matematika-fizika szakon tanult annak minden fordítva volt. Mivel én fizika szakos voltam, Gábos Zoltán fizika professzornál írtam a vizsgadolgozatom, vizsgáztam mechanikából, elektromosságtanból, atomfizikából és a választott matematika tantárgyból, analitikus és projektív geometriából, aminek a professzora Pick György volt, akiről már beszéltem. Mikor levizsgáztatott azt kérdezte: Balázs elvtárs, nem akar átjönni a matematika tanszékre? Szemtelenül azt kérdeztem: mennyi a fizetés? Mikor mondta, hogy kilencszáz lej, akkor azt mondtam, átmegyek ősztől. Így jutottam én a matematika tanszékre.
– Szakterülete a matematikai analízis és a numerikus analízis. Újabb véletlen vezette erre az útra?
– Pick György a geometria tanszék főnöke volt, én pedig az analízis tanszékre kerültem, amelyet Cseke Vilmos vezetett. A Bolyai Egyetemen minden tanársegéd minden tantárgyból szeminarizált, az oktatási norma miatt. Csak később szakosodtunk egyik vagy másik tantárgyból.
– Kik voltak a matematika karon azok a tanáregyéniségek a Bolyai Egyetemen, akik megalapozták az oktatást?
– A háború után a magyar professzorok többsége az egyetemet itthagyta. Volt aki önként, másokat ilyen-olyan módon kényszerítettek. Egyetlen, aki itt maradt a matematikusok közül és a Bolyai Egyetem alapításában részt vett, Borbély Samu volt. A matematika híres professzora (rossz nyelvek szerint a Hitler-stukáknak is egyik tervezője) matematikai analízissel foglalkozott és rettenthetetlen szigoráról volt ismert a diákok körében. Jellemző azonban az egyetem légkörére is, hogy nem haragudott a diákokra, sőt le sem törültette a feliratot az ajtaján: „Borbély szesszióban ingyen nyír és vág!” Hozzá hasonló nagyságok nem voltak az egyetemen. Ám az egyetem vezetősége nagyon jó ráérzéssel behívott kitűnő és tapasztalt középiskolai tanárokat tanítani. Ilyen volt Gergely Jenő, aki még az első világháború előtt doktorált. Hasonlóan Cseke Vilmos, aki Vescan Teofil professzornál doktorált a két világháború között. Említhetném Kiss Ernőt, aki a Marosvásárhelyi Katonai Akadémián tanított a bécsi döntés utáni években és Kiss Árpádot, aki maga is munkás származású lévén, nagyon pártolta a munkásgyermekek továbbtanulását. Hogy valamennyien felkészültek voltak, mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy Bolyai Egyetemet végzett román akadémikus is van. Singer Ivánról beszélek. Vagy ott van Gottlieb János, a Iasi-i mechanikai tanszék vezetője. Tehát a Bolyai Egyetem színvonala vetekedett a Babeş színvonalával.
– Hogyan élte meg a Bolyai Egyetem beolvasztását és mi történt a magyar nyelvű matematika oktatással?
– A tulajdonképpeni „megvalósításnál” nem voltam jelen, mert Bukarestben egy továbbképzésen vettem részt. Az gondolom mégis, hogy az egész már korábban kezdődött azzal, hogy nem emelhette senki fel a szavát a kezdeti jeleknél. Aki szólni mert, az eltűnt, legalábbis a társadalom számára. Akárcsak az ’56-os forradalommal kapcsolatos bármely megnyilvánulás esetében. Én nem végeztem politikai tevékenységet, bár akaratlanul is belefolytam, mert előléptetés nem létezett párttagság nélkül. Ezért magam is beléptem a Román Kommunista Pártba. Visszatérve az egyetemegyesítéshez. Történt egy megegyezés a két egyetem vezetősége és a kommunista pártvezetés között a részletekről, többek között arról, hogy mely tantárgyakat tanítják magyar nyelven is. A matematikán három ilyen tárgy volt: a matematikai analízis, algebra és mértan, valamint az összes ideológiai tárgy matematika-fizika tanárképző szakon. Ennek az egyezségnek az írásos dokumentumát én még láttam, később eltűnt, és úgy játszották ki, hogy a megállapodást csak azokon a szakokon alkalmazták, ahol pedagógusokat képeztek. A Bolyain volt két matematikai tanszék: analízis és algebra, illetve mértan, a Babeşen pedig volt vagy hét tanszék. Az egyesített egyetemen úgy osztották el a bolyais tanárokat, hogy még véletlenül se kerüljön két magyar tanárnál több egy tanszékre. Így kerültem én a függvénytan tanszékre. Ennek eredményeként doktoráltam Călugareanu professzornál, egy rendkívül tisztességes tanárnál. Az említett tanszéken egyébként egyedül voltam magyar, illetve volt még egy zsidó kolléga, aki később emigrált és Németországban telepedett le. A magyar oktatást eleve megszüntették azáltal, hogy megváltoztatták a szakokat, például bevezettek új szakokat, mint matematika-mechanika vagy matematika-informatika, véletlenül sem matematika-fizika, és természetesen az új szakokon nem taníthattunk magyar nyelven. Az évek során tettek engedményeket és egy-egy tantárgy magyarul történő tanítását is engedélyezték, de magyar nyelven a két egyetem egyesítése után, csak 1990-től lehetett tanítani. Igaz, ez sem ment könnyen. Ma sem multikulturális az egyetem, korábban még annyira sem volt.
– Hogyan lehetett magyar embernek tudományos karriert építeni, hiszen említette, hogy az előléptetéshez meghozták a szükséges kompromisszumokat. Volt-e valamiféle hátrányos megkülönböztetés?
– Erre egyetlen rövid mondattal lehetne válaszolni: sok munkával. Tény, hogy az egyesítéssel közelebb kerültünk a világhírű matematika professzorokhoz. Ilyen volt Călugareanu Gheorghe professzor, Pic Gheorghe professzor (róla már szóltunk), aki a Babeşen is tanított, D. V Ionescu vagy Tiberiu Popoviciu, akik Franciaországban szerezték tudásukat, mert az első világháború után a Román Tudományos Akadémia szorgalmazta a tudósképzést, és Franciaországba küldték tanulni a fiatalokat. Mi, amikor odakerültünk, mint doktoranduszok, tanítványok voltunk. Azokból a tantárgyakból, amit én tanítottam – függvénytan – nem volt magyarnyelvű oktatás. Hogy éreztünk-e valamiféle hátrányt magyarságunk miatt mi oktatók? Csak egy példát mondok: az egyetemen hajdanában létezett egy előléptetési terv. Egy docensi előléptetéskor én is összeállítottam a dossziémat. A káderosztály főnökétől megtudtam az utasítást: „amânat”, vagyis meghatározatlan ideig elhalasztva. Másnap kihallgatást kértem a rektorhelyettesnél, aki a döntést alírta, és megkérdeztem, mi az indoklás? Elég tisztességesen megválaszolta: „van egy kollégám, akinek még nincs doktorátusa, ezért az övé az elsőbbség, amikor megszerzi a doktorátusi címet, én is sorra kerülük”. Szavát valóban betartotta. Azt mondhatom tehát, hogy konkrétan nem akadályoztak.
– Szüleivel hogyan tudta mégis a népi demokráciát megbeszélni? Mert bizonyára Lövétén is átélték a kulák-korszakot és a kollektivizálást, ugyanakkor láthatták, hogy fiúk karriert épít, és gyermekeiknek tanulási lehetőséget biztosít az új rendszer?
– Szüleim sokat megértek, egyszerű emberek voltak. A kollektivizálás csak érintőlegesen sújtotta Lövétét, mert egy „kommunista” csoport szorgalmazta, olyanok, akik a saját gazdaságukat sem tudták rendezni megfelelően. Az országos kollektivizálási tervben Lövéte nem szerepelt. Édesapám soha nem állt be a kollektív gazdaságba. Nem mondom, hogy ez jó pont volt, mert egyszer kaptam az egyetemen egy levelet a helyi szervektől, hogy menjek haza és győzzem meg a szüleimet – álljanak be a kollektívbe. Megkértem Pick dékán elvtársat, engedjen haza, hogy legalább „lássanak a szervek” otthon, bár – jegyeztem meg – úgysem fogom meggyőzni a szüleimet. Pick elvtárs azt mondta: „Balázs elvtárs, én nem tudni elengedni, tessék menni rektor úr!” Daicoviciu Constantin volt a rektor, az egyedüli, akit a múlt rendszerben is úrnak kellett szólítani. Azt mondta nekem, ne menjek sehová, de a levelet jó helyre tegyem, mert még szükségem lesz rá. Az „új világban”, 1990 után, a felszólítás, mint dokumentum, megjelent a Lövétei Kiáltóban. Édesapámmal pedig nyíltan és őszintén megbeszéltünk mindent. Soha nem lett kollektivista. Az igaz, hogy a kezdet kezdetén nem láthattuk, hogy mi lesz a rendszerből, mert jót is hozott. Később láttuk, hogy mi lett belőle.
– 1990 után milyen változásokat tart említésre méltónak?
– A legfontosabb eredménynek a szólás szabadságát tartom. Lehetett (lehet) beszélni anélkül, hogy hátrány származott volna a véleménynyilvánításból. Dékánhelyettesként (azelőtt semmilyen tisztségem nem volt) a kezdetben felvetettem a magyar nyelvű oktatás szükségességét. Legfontosabbnak tartottam, hogy ne csak azt a három tantárgyat tanítsuk anyanyelven, amelyek a pedagógusok felkészítéséhez fontosak voltak. Még a ’90-es évek elején a Nemzeti Megmentési Front egyetemi tanácsának elnökéhez fordultam azzal a kéréssel, hogy a differenciálegyenleteket és az algebrát tanítsuk magyarul, mert azt a középiskola utolsó osztályában tanítják. Azonban a román kollégák tiltakoztak, hogy szó sem lehet róla, sőt volt olyan, aki kijelentette, hogy akkor mindent alakítsunk vissza úgy, ahogy volt Ceauşescu idejében. Megpróbálkoztam a csillagászattannal is. A Román Akadémia mostani elnökéhez, Haiduc Ionelhez fordultam, aki akkor már rektor volt (korábban együtt dolgoztam vele 9 évet), Kértem, hogy a kérésünket ne úgy tálalja, hogy én kérem, mert nagy az ellenkezés. Ő bele is foglalta a csillagászattant a didaktikai tervbe, csak az volt a kikötése, hogy keressek tanárt, aki tanítsa, és két egymás melletti teremben tartsuk egyidőben az órákat, hogy a diák választhasson a magyar és román előadás között. Mindezt csak azért meséltem el, hogy érzékeltessem a félelmet, ami csak későn oszlott el, ugyanis kaptunk tanárt, aki taníthatott volna, de nem vállalta a magyar nyelvű oktatást. Szóval nem ment simán a magyar nyelvű oktatás beindítása, voltak heves vitáink. A román kollégánk szemünkre vetette még azt is, hogy a kommunizmust is a Bolyai Egyetemmel vittük be a Babes-Bolyai Egyetemre. Lassan enyhült a feszültség. Soha nem jártam külföldre 1990 előtt, aztán megtehettem én is. Sajnos az új világ sem változtatta meg a pedagógusok alulfizetettségét, ezért a tanári pálya most sem vonzó. Ez az oka, annak, hogy kevesen választják a matematika szakot. Márpedig a jó tanár személyisége és felkészültsége határozza meg a jövendő matematikusokat és a tantárgy szeretetét. A jó tanárok hiánya magyarázza azt, hogy már kisgyermek korban rettegnek a matematikától, mert azt hallják a szüleiktől is, hogy ez az a tantárgy, amitől félni kell. Véleményem szerint vissza kellene vezetni a matematika-fizika tanárképzést, azért, hogy aki oda jelentkezik az eleve tudja, minek készül. Őket szakmailag alaposan, és pedagógusi pályára kell felkészíteni. Ha most egy hallgatót megkérdez az ember, tiltakozni fog az ellen, hogy tanár legyen. Márpedig csak keveseknek adatik meg, hogy nagy „tudóssá” vagy kutatóvá váljon.
– Saját gyermeke hogyan választotta az informatikusi pályát? Szülői hatás?
– Nem, azoknak a tévedéseknek a sorozata, amely végigvonul az életemen. Ha engem megkérdeznének, mit változtatnék ha újrakezdhetném az életem, azt felelném, hogy nem járnám ezt az utat. Fiam orvosira készült, de a biológia tanára miatt, aki egyszer tisztességtelen volt vele, „csakazértis megmutatom, hogy egyébre is képes vagyok” daccal jelentkezett az informatikára. Én soha nem tanítottam matematikára, legfeljebb annyit mondtam meg, hogy hol van az a könyv a könyvespolcon, amiben utánanézhet. 150 pályázó között kapott Fulbright-ösztöndíjat, majd mesterséges intelligencia témával doktorált pszichológiából az Egyesült Államokban. Ma Londonban a Richmond Egyetem professzora.
– 1990 utáni aktivitása is gazdag: akadémiai tagság, Radó Ferenc Matematikaművelő Társaság, a Matematikai Lapok főszerkesztője, a Didactica Matematica szeminárium vezetője és kiadott köteteinek( számszerint 15) is szerkesztője. Benne van az életében Lövéte is?
– Igyekeztem mindig ott lenni, ahol szükség volt rám. Lövéte is ott van a szívemben. Életem egyik legszebb részét jelenti: fonó, éjjeli zene, a kaszálás (tanársegéd koromban is hazajártam segíteni), a falu teljes élete. Ha lehetett, segítettem a hozzám forduló falusfeleimen. Ezért jól esett, hogy nem felejtettek el, 2004-ben díszpolgári címet adományoztak. Talán otthonról hozott életelvem, amit mai tapasztalatommal is vallok: a gyerekeket a legkisebb kortól meg kell tanítani dolgozni, a rendszerességre és a gondolkodásra (tanulni is kell, de nem az a legfontosabb), a többit rá kell bízni a gyerekekre, akik – az élet bizonyítja – okosan rátalálnak a helyes útra.
A pityókát ünnepelték (Udvarhelyi Hiradó 2009. 11. 16. )
Lövétén legalább kétszer örvendeztek az idei bőséges pityókatermésnek: előbb, amikor felszedték, pincébe hordták, másodjára, amikor a falu apraja-nagyja megünnepelte, és együtt falatozott belőle a hagyományos pityókabál keretében. Tanítók, tanárok, óvónők, szülők, nagyszülők, a kultúrház, a polgármesteri hivatal – mindenki hozzájárult az önfeledt ünneplés sikeréhez. 150 gyermek pityókakészítményét díjazták. A „pityókatánchoz” a talpalávalót a helyi Magyarkevert zenekar biztosította. Az ötödik pityókaünnep szervezése napokkal korábban kezdődött. Sokan adtak egy-egy zsák terményt, más egy zsák kézzel szedett almát, vagy néhány üveg bort. A traktor körbejárt, összeszedték a báli felhozatalt. 15–20-an díszítették a templomot, Népházat, sokan „hántották” a pityókát – több kellett, mint egy lakodalomba! Ennyi éhes szájnak, egy tűzhely körül serényen kellett forgolódni az asszonyoknak. A bejáratnál, a kecskelábú fűtőn a férfiak nem győzték sütni a palacsintapityókát. A gyermeknépnek hetvenliteres üstben, szerre négyzsáknyi terményből sült a szalmakrumpli Pál Ilona, a szociális konyha vezetője irányításával. Estére a felnőtt bálozóknak ugyanott főtt meg a húsos pityókástokány. A legkisebbek színezték, faragták, szeletelték, reszelték, formázták, összefűzték a legfontosabb termést - megmozgatta képzeletüket, alkotásra ösztönözte. A korábbiaknál szebb, tematikájában bőségesebb volt a pityókakészítmények tárháza. Bátorították a gyermekeket, készítsenek mesejeleneteket – tudtuk meg Lázár Béla kultúrigazgatótól. Ezt is megformázták: „a lövétei kultúrotthonban pityókabál van!” A pityókajáték során nyilvánvaló volt: az agyagos földben nehezen megtermelt eledel „nem játék”, de akár szűkösen termő, akár telt fészkekkel ajándékoz meg, módosan ünnepelendő. Pityókafutás, pityókatánc, pityókastaféta, célbadobás pityókával vederbe, pityókaszedés… Egyik versenyző 30 másodperc alatt 4,6 kilót szedett a zsákba - meg lehet fogadni napszámosnak, szapora kezű. Nehéz szívvel hagyták el a tánchelyet a gyermekbálozók, hogy a csíkszeredai Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes hangolójával a felnőttek mulatsága elkezdődhessen. Úgy hírlik: honi tájainkon a pityókából bort is lehet készíteni, mégse készült feljegyzés, hogy ettől valaki megpityókosodhatna. Ha mégis, arról majd jövőre tájékoztatunk. Molnár Melinda
A harangok megmentője (Polgári Élet, 2009. November 10.)
Beszélgetés Lázár Imre üzemmérnök-vállalkozóval, harangöntővel
A székelyudvarhelyi szakember arról vált nevezetessé az utóbbi években, hogy Szelekt nevű cégénél felélesztette az Erdélyben kihalófélben lévő harangöntés mesterségét. Annak apropóján kereste őt fel lapunk munkatársa. - Lázár Imre vállalkozása irodaházának folyosóit sok szép régi udvarhelyi fényképfelvétel díszíti, emellett szobrok, domborművek, ötvösmunkák, festmények, régi harangok nyújtanak maradandó élményt az odalátogatónak. Jeles hazai művészek munkáiról van szó, ezért mindenekelőtt azt kérdezem interjúalanyomtól, mi volt nála a korábbi: a műgyűjtés vagy a harangöntés? - A kívülálló számára talán világosabb lesz mondandóm, ha vállalkozásom indításával kezdem. 1991-ben alapítottam egy kis fémmegmunkáló műhelyecskét egy eszterga- és egy marógéppel. Nem tudtam előre, mivé fog fejlődni. Tulajdonképpen a biztost hagytam el a bizonytalanért, ugyanis a fordulat előtt jó állásom volt az udvarhelyi Matricagyárban. Igaz, a siker hamar kopogtatott. Az első megrendeléseket pontos határidőre készítettük és szállítottuk, a minőséggel mindig elégedettek voltak. Folyamatosan a lépésről lépésre elvet gyakoroltam, merész álmokat sosem szőttem, ma sem vetem el a sulykot, tisztán látom képességeimet, lehetőségeimet. Jó magam, akárcsak sok más egykori kollégám, önerőből értem oda, ahol ma vagyok. Ne tűnjön szerénytelenségnek, de talán jó, ha itt most megjegyzem: a gazdasági válság ellenére is cégem 120 embernek nyújt biztos megélhetést. Visszatérve a kérdésre: a művészettel való rokonszenvem az utóbbi 18 év munkájával függ össze, kapcsolataimat automatikusan munkaköröm alakította. - Abból most talán a harangöntést kell kiemelni. - Valóban így van, mert ahhoz gyermekkori emlékeim vezettek el engem. Sokat láttam és figyeltem szülőfalumban, a Hargita megyei Lövétén a harangozást. Megragadta figyelmemet a harangszó, ezzel kapcsolatos gyermekkori élményeimhez sokszor visszatértem gondolatban felnőttkoromban is, majd eljött az idő, amikor színesfém-, vas- és acélöntöde tulajdonos lettem, akkor gondoltam el, hogy nem hagyom ki életemből a harangöntést. - Hány évvel ezelőtt kezdődött? - Kilenc évvel ezelőtt. Akkor kaptam az első megrendelést Magyarországról, Zagyvarékasról. Nekik 450 kilós harangot öntöttünk. Jól sikerült, ez ösztönző erőt adott újabb vállalásokhoz. Érkeztek is a megrendelések. Ez év nyarán túl voltunk a 100. harangöntésen. - Hol találhatók ezek a harangok? - Mintegy húszat Magyarországra készítettünk, a többi Székelyföldön, illetve Erdélyben, a Gyimesekben, valamint a moldvai csángó-magyaroknál található. A legtöbb harangot Hargita megyének öntöttük, de rendelt tőlünk a Gyulafehérvári Főegyházmegye is. Fontos megemlítenem a történelmi Ópusztaszerrel alakult kapcsolatunkat. Ott szegedi régészek egy 13. századi harangra bukkantak ásatás közben, megpróbálták rekonstruálni/kiönteni Magyarországon… végül hozzánk fordultak, a mi munkánk sikeres volt. - Mekkora méretű harangokat öntöttek? - A legkisebb 30 kilós volt, a legnagyobb 1730. Ezt a békési református templom tornyában helyezték el. Nagy kihívás volt, jól sikerült. - Honnan érkeztek a legújabb megrendelések? - Kárpátaljáról. Például Huszt városának egyházai négy harangot rendeltek. - Most arra kérem Önt, beszéljen a harangöntés folyamatáról, hogyan/mivel kezdődik és miként végződik? - A harangöntést akár művészetnek is lehet nevezni, ugyanis speciális technológiát igényel. A szakirodalom leír mindent, mit hogyan kell csinálni. Európában több mint ezer éves múltja van a harangöntésnek, Magyarországon a 11. században honosodott meg. Az előírt kémiai összetételre vigyázni kell. Új harang öntésekor a munkát a tervezőmérnök kezdi, majd bekapcsolódik az akusztika-szakértő, ezt nálunk zenetanár végzi, fontos szerepe van a mintázónak, az öntőmérnöknek, öntőmesternek és természetesen a szakmunkásoknak. Két öntési technológiáról szokás beszélni: a hagyományosról (ezt külső és belső sablonnal végzik) és a hollandról. Mi az utóbbit alkalmazzuk. Ez azt jelenti, hogy a harangot legelőször fából elkészíti a mintaasztalos, ő végzi el a díszítést is és ráírja az óhajtott szöveget is. Következik a szobrászművész: pozitív, negatív, viasz… aztán a műhely. És van olyan eset is, amikor a toronyban kell helyszínelést végeznünk. Ilyenkor például meghallgatjuk a többi harang hangját, hogy újból létrejöhessen az eredeti hangharmónia. - Miből készülnek a harangok? - Bronzból. Főbb összetevői: vörös réz és ón. Az nem igaz, hogy a harangba kell arany és ezüst is! Ez idáig még egy harangunk sem repedt el, ez azt is jelenti, hogy vigyáztunk a receptre, úgyszintén a keresztmetszetre, az ütőátmérőre és falvastagságra. - Évente hány megrendelés fut be? - Változóak a számok. Eleinte kevesebb volt, de ahogy ment a hírünk, szaporodni kezdtek a megrendelések. Az idén már csaknem húszat öntöttünk. - Mennyi időt igényel egy harang kiöntése? - A méretétől is függ. Kis harangot ki lehet önteni néhány nap alatt, de mi a billenőkészülék gyártását is vállaljuk tervezéssel együtt, így egyre-másra egy hónap szükséges, de például az 1700-1800 kilósnak kell két hónap is. - Úgy tudom, Erdélyben csak Önnek van harangöntő műhelye. - Kis harangot készít néhány erdélyi mester, és van egy máramarosi román öntő is, de a miénkhez hasonló kapacitású műhelyről nem tudok. Emellett nálunk sokat nyom a latba a komolyság, minőség, határidő és ár. - Azért kérdeztem ezt, mert most olvastam, hogy Magyarországon is egyetlen harangöntő műhely létezik. - Így van. Őrbottyánban van, Gombos Miklós műhelyéről van szó. Beszéltem vele telefonon többször. Volt olyan munkánk, amit tőle vettünk át, jól sikerültek azok is. - A minőség azért is fontos, mert a harangnak egy-egy település – főként falu – életében nagy szerepe van. - Igen, mert a harang szava irányít. Gondoljunk csak a reggeli, déli, esti harangozásra, a misékre, istentiszteletekre, elhalálozásra, viharra, tűzvészre, fontos egyházi személy érkezésére/távozására. - Kik voltak a híresebb harangöntők? - Vannak többgenerációs harangöntő családok. Ilyen például a magyarországi Gombos, Seltenhofer vagy a Szlezák család. Mi elsőgenerációsak vagyunk. Minden harangra ráírjuk, hogy a Lázár Imre műhelyében készült. Sok még a tanulnivalónk, de nagy a tanulási kedvünk, mert eddig még egyetlen reklamációt sem kaptunk megrendelőinktől. A harangöntést nem szabad csak üzleti szemmel nézni, bele kell önteni a lelket is. Az is fontos, hogy nagyszerű emberi kapcsolatok születnek egy-egy harangöntés után, például felszentelésekor. - De születnek szoboröntés után is. - Igen. Azt is öntöttünk már jó néhányat. Például az udvarhelyi Vasszékelyt, Baczkamadarasi Kis Gergelyt, Baróti Szabó Dávidot (ezt ajándékba öntöttük a városnak). Számos bronzplakettet és kisebb-nagyobb szobrot öntöttünk hazai művészek (például Bodó Levente, Hunyadi László, Petrovics Emil, Vetró András) munkája alapján. - Kérem, beszéljen terveiről. - Növelni szeretném évről évre az exportot, célom, hogy minden évben ezután is vegyünk részt a hannoveri és párizsi világkiállításon és vásáron. És amint cégem neve, a Szelekt a minőség jelképe kíván lenni, arra törekszem, hogy dolgozóim idehaza találják meg számításaikat, ne menjenek külföldre dolgozni. Komoróczy György
Közösen ünneplik a lövétei hajlott korúakat (Udvarhelyi Hiradó, 2009 október 16.)
Hogy ne kelljen a nehezen járó időseknek több helyszínre menniük, a lövétei plébániatemplomban és annak kertjében együtt köszönti a település harmadik generációjának tagjait a polgármesteri hivatal, az egyházközség, a népház csoportjai, valamint a diákok. Vasárnap 11 órától öregjeikért mutatják be a szentmisét, majd köszöntőbeszédek, versek, dalok hangzanak el. Utána a templomkertben tánccal kedveskedik a Kákvirág Néptáncegyüttes. Végül megvendégelik kaláccsal és innivalóval a helybéli szépkorúakat – mondta el az Udvarhelyi Híradónak Lázár Zoltán polgármester. (M. M.)
A hagyomány szent – értéke óriási (Udvarhelyi Híradó, XX, évfolyam,175.szám-2009. szeptember 09.)
Csordultig telt a szívünk a közösségek örömével: Kisbolodogasszony napján részesei lehettünk a lövéteiek, a zetelakiak és az Ugron-kápolnánál összesereglettek ünnepének. Képekkel és az ünnep szónokainak gondolataival nyújtunk ízelítőt sok ezer környékbeli római katolikus és vendégeik ünnepléséből.
Szűz Mária születésnapja liturgikus ünneplésének tegnapi krónikáját László Attilának, a szombatfalvi Szent György egyházközség plébánosának gondolataival kínáljuk olvasóinknak: „Ünnepelve azt kérjük, hogy megszülessék Mária készséges, Istent szolgáló lelkülete bennünk is, hogy jó munkatársai lehessünk az Úrnak a világ megváltásában. Úgy szeressük és ünnepeljük mi is Máriát, hogy mindig lássuk meg mögötte az őt naggyá tevő Fiát – és általunk meglássa Őt a világ!“ Mindenik, a templomhoz vezető kaput virágfüzér díszítette. Felemelő volt látnunk a nagyon nagy számú ünneplőbe öltözött búcsúst Lövétén, akik közül elég sokan a méltán híres helyi népviseletet öltötték magukra. Alig maradt talpalatnyi hely a szentegyház körül is. A mozgáskorlátozott időseket is elhozták: egy néni az autóban hallgatta a misét, mellette a tolószék, és sírt. Az egyházközség énekkara a legszebb Mária-énekekkel készült. A helységből elszármazott papok is hazaérkeztek a búcsúünnepre. Köztük a szentmise főcelebránsa és ünnepi szónoka, a Csornai Premontrei Apátság augusztusban megválasztott apátja, Fazakas Zoltán M. OPraem. A „lövétei és innen elszármazott testvéreihez” szólt. A templomjárók életében a hagyomány szerepe olyan jelentős, mint a zsidók életében. A hagyomány: a lövétei, székely a magyar óriási érték: nem csak szokás, mert átjárja az Isten iránti tisztelet. A felső temető búcsús keresztfájára irányította a figyelmet. Ráírták: „Őseidnek szent hitéhez, nemzetséges gyökeréhez, (…) ne légy hűtlen soha!” A búcsú napján gondolkodjunk el: mit jelent a szent hit, a szent család, a szent szokás. A gyermekek szeretetéről szólva megemlítette György Lajos, az Andrások, a Kolozsiak családját, ahol kéttucat gyermek ebédelt és vacsorázott. Megőrzendő a Láz-tető tavaszi kákvirágtengere! A lövétei Te Deum, aminek csodájára járnak, mert megőrizték az ősi Isten-dicséret szövegét, dallamát. A hajnali harangszó, „a csendített” imára hívó szavát környékünkön már kevés helyen hallhatják, Lövétén még igen. Ugyanakkor a kántori lak mellett a millenniumra újra állított keresztfa, az 1000 éven át megtartó erejű keresztségre figyelmeztet. „Napjainkban rossz reményt kapunk – az érték elvesz a kezünk közül”. Az „ősi templomban, egymás körében” – falusfelek a Kutyadombtól az Áztatóig, Pósfaluig – szívig hatolt a helyet ismerő, szerető ünnepi szónok, a falu szülöttének buzdítása: hűségesnek kell lennünk. Gyökér nélkül nem megy! Erre emlékeztet a régi oltárkép lefestett, de emlegetett Pólyás asszonya. Tisztában kell lennünk a gyökerekkel, hogy eljussunk a Glóriáig!
Fazakas Zoltán M. OPraem 1999-ben öltötte magára a premontrei rend habitusát. Pannonhalmi és budapesti tanulmányok után 2004-ben szentelték pappá, és 2008-tól volt a közösség perjele. Jelmondata Szent Mártontól való: „Nem vonakodom a munkától“. Lapunknak elmondta: Az apát, a szerzetesközösség elöljárója nem úgy főnök, hogy két órakor hazamennek az alkalmazottai. A szerzetesközösség reggeltől estig, és estétől reggelig együtt van. „Félök. Az elvárások elég nagyok, nagy felelősség. Ha a jó Isten ezt akarja, hogy tegyem, segítségét megkapom hozzá. Imádkozom érte”. Október végén Hit-Vallás rovatunkban exkluzív interjút olvashatnak a szerzetes-elöljáróval. Molnár Melinda
Két nap eltelt, még kettő hátravan (Udvarhelyi Hiradó. 2009. szept. 7. ) Több udvarhelyszéki településhez hasonlóan Lövéte község is ünnepelt az elmúlt hétvégén, a Kis-Homoród menti településen ugyanis falunapokat tartottak.
Szombat délelőtt Mihály János történész egyháztörténeti előadásával indult a programsorozat. A Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye által meghirdetett millenniumi év jegyében sorra kerülő, a helyi plébániai hivatallal közösen szervezett előadás hallgatói a lövétei egyházközség történetével ismerkedhettek meg a kezdetektől Trianonig. Az előadás után a központban szabadtéri szentmisére került sor, melyet a falu szülöttje, Egyed Gábor máréfalvi plébános és László István helyi plébános celebrált. A szentmise után Lázár Zoltán polgármester köszöntőbeszédében üdvözölte a testvértelepülésekről érkezett polgármestereket és a meghívott vendégeket, politikusokat. Az ünnepi beszédeket díszebéd követte, majd délután színvonalas kulturális műsorokra került sor, felléptek a testvértelepülésekről érkezett táncegyüttesek, valamint a helyi Kákvirág és az Öregek Kórusa. Az est fénypontja az Udvarhelyi Táncműhely előadása, valamint az anyaországból érkezett Bojtorján együttes koncertje volt. Vasárnap szüreti bállal és fúvóstalálkozóval folytatódtak a lövétei falunapok, melyre nagyon sok idegenbe elszármazott lövétei is hazalátogatott. A programsorozatnak azonban nincs vége, ma délután labdarúgás, kedden pedig búcsús szentmise, illetve további kulturális programok lesznek. (Bálint István)
Lövéte – Négynapos faluünnep (Udvarhelyi Hiradó, 2009. szept. 4.) A templombúcsú köré szervezett falunapok keretében ünneplik az egyházmegyei millenniumot Lövétén.
A testvértelepülések, Maglód, Budakalász és Domaszék küldöttségét a helybéliek látják vendégül. Holnap 10 órától a Népházban Mihály János történész a római katolikus egyházközösség történetéről tart előadást. A szabadtéri szentmise 12 órakor kezdődik a központi színpadon, majd megnyitóünnepséget tartanak. 16 órától ugyanott a kulturális műsor keretében a testvértelepülések csoportjai is fellépnek, majd az Udvarhelyi Táncműhely vendégszerepel. Az esti Bojtorján-koncertet reggelig tartó utcabál követi. Vasárnap 9 órától a szentmisét a csőszök részvételével tartják. Felvonulásuk 13 órakor kezdődik. A fúvóstalálkozón a Homoród menti zenekarok lépnek színpadra 15 órától. A maglódi és lövétei öregfiúk labdarúgó-mérkőzésére 17 órakor kerül sor, 21 órától pedig kezdetét veszi a szüreti bál. Hétfőn 17 órától a csíkszeredai Sportiskola és a helyi Siculum csapata lép pályára. Kedden 11.30 órától lesz a búcsús szentmise. 13 órától a Kákvirág zenés-táncos falujáró programja után mulatságot tartanak a Tájház udvarán. A Kákvirág jubileumi előadásával ér véget a Lövétei Falunapok rendezvénysorozat. (Molnár Melinda)
Évtizedes gyomok Kirulyfürdőn (Udvarhelyi Híradó, 2009. augusztus 17.)
Majd egy évtizede annak, hogy gondozatlan a kirulyfürdői tábor, melynek üdülésre alkalmas területeit – köztük a fürdőt – sűrű gaz lepte el, látványa is lehangoló. Tegnap mindezek okai és az újbóli működési lehetőség után érdeklődtünk.
– A tábor az ifjúsági igazgatóság ügykezelésébe tartozik, mi csak a területben vagyunk illetékesek, azaz pontosabban a terület egy része a katolikus egyházé, a másik pedig a lövétei közbirtokosságé – fejtette ki tegnap lapunknak Lázár Zoltán, Lövéte község polgármestere, akitől megtudtuk, lassan három-négy éve húzódik a visszaigénylések ügye. Azért is tettek lépéseket, hogy legalább a helyi önkormányzathoz sorolják a tábor ügykezelését, de mindeddig nem érkezett válasz a minisztériumtól. Ugyancsak egy időben eltolódott bírósági eljárásról számolt be lapunknak Csedő Zsófia, a Hargita Megyei Ifjúsági Igazgatóság aligazgatója, aki úgy tudja, 2000 óta egyáltalán nem működik a tábor. „Mi azt szorgalmazzuk, hogy kerüljön az egész tábor a lövétei önkormányzathoz, ezért tárgyalásokat folytattunk az egyházzal, a közbirtokossággal és a tanáccsal egyaránt” – magyarázta az aligazgató, aki abban bízik, hogy a tervezett decentralizációs folyamatok megoldást hozhatnak, hiszen a minisztérium is az önkormányzatokra bízná azokat a táborokat, amelyeket nem tud fenntartani.
A lövéteiek is léphetnének – Ez lenne legalább a negyedik út, amin elindulunk, a lényeg, hogy helyi kezekbe kerüljön a tábor – hangsúlyozta az aligazgató. Ahogy ez megtörténne, már a lövéteiek is léphetnének, akik már megfogalmazták igényüket – eltekintve a profittól, továbbra is a közösség szolgálatába állítani a tábort, partnerségben a tulajdonosokkal.
Nem viszi senki a tejet (Udvarhelyi Híradó, 2009. augusztus 17.)
Majd két hónapja nem tudják értékesíteni a megtermelt tejet a lövétei gazdák – e témában egyeztettek az elmúlt héten a község elöljárói a megyei önkormányzat Vidékfejlesztés és Programok Igazgatóságának képviselőivel.
Lázár Zoltán, Lövéte polgármestere kifejtette: két hónapja nem vásárolja fel senki a megtermelt tejet, illetve január óta késik a beadott tej kifizetése. Emiatt visszaesett a tejtermelés napi 400–500 literre, a valamikori 1200 literről. Ennek következtében olyan helyzetbe kerültek a gazdák, hogy további felvásárlás hiányában kénytelenek lesznek megválni jószágaiktól. A találkozón Márton István, a vidékfejlesztési igazgatóság osztályvezetője elmondta, most a legfontosabb lépés, hogy a szarvasmarhatartók egyesülete, a közbirtokosság, valamint a helyi gazdák hozzanak létre egy értékesítési szövetkezetet, melyen keresztül könnyebb az értékesítés, pályázatokat tudnak benyújtani, így helyi tejfeldolgozót hozhatnak létre – számol be a megyei önkormányzat sajtószolgálata. (B. I.)
Lövétei „sós" hagyományőrzők (Hargita Népe. 2009. július 7.)
Végigautózva a Homoród mentén nem lehet nem megállni a „hírös" lövétei sóskútnál. Néhány méterre a főúttól, szemben az egykori községi piaccal áll a kis sátortetős épület, amelyet a lövéteiek 1866-ban a korábbi, tűzvész által megsemmisült házikó helyére húztak fel a sós vizű kút védelmére. Ez áll legalábbis a cserefából gondosan kimunkált, farkasfogas kötéssel precízen összeácsolt épület szemöldökfáján. Nem először járunk ott, ismerősként próbálunk benyitni a kapun, ahol tudomásunk szerint a kulcsot őrző bácsi lakik. Helyette azonban fekete ruhás idős hölgy siet velünk szembe, hozza a jókora kulcsot. Miközben rutinosan megragadom az egyik nyeles fakártyát, és az első „sóvízhozás" alkalmával megtanult módon felkavarom a kutat, Anna néni könnyes szemmel meséli, hogy emberét magához szólította a teremtő. Sajnálkozunk, hiszen ismertük a bácsit, éppen ő volt, aki pattogó-katonásan képzett ki a sós víz merítésének fortélyára: „Eccer kavarja fel jó bátran, s osztán merítsen, me’ a só az nehezebb, s lehúzódik az aljára, felül szinte édes a víz. Tulajdonképpen az is, édesvíz, csak sótartalmú kőzeten keresztül szivárog át, ezért sósul meg" – oktatgatott annak idején. Töltjük a palackokat, közben özvegy Tokos Lajosné mutogatja körben a házakat, hogy ebben sem, meg abban sem lakik már senki, legalábbis állandó jelleggel nem. Kit Magyaroszágra, kit Kolozsvárra vagy más idegen vidékre űzött a munkahelyhiány, mert „itt biza nem erőst van, hol dolgozzanak az embörök", az idős generáció pedig lassan kihal. Búsulja a falu kútját, hogy mi lesz azzal, ha vele is „történik valami". – Vagy leszerelik a zárat és állandóan nyitva lesz, sorsára hagyva, vagy nem lesz, aki az idegent kiszolgálja „sóvízzel" – kesereg. A helyi tanácsnál Györgylőrincz Ernő, a település alpolgármestere megnyugtat: – Mindig is akadt, aki a gondját viselje a kútnak, és ezután is gondoskodni fogunk róla, hiszen mondhatni létfontosságú a falunak, egyrészt, mint idegenforgalmi látványosság, másrészt a lövétei háziasszonyok konyhája elképzelhetetlen a „sóvíz" nélkül – mondja. Mert bizony errefelé ezzel ízesítik az ételt, tudják is a lövétei háziasszonyok, mennyi jár a levesbe, vagy azt, hogy miként kell a „füttő" sarkán tepsiből elpárologtatni, ha kristálysóra van szükség. Ezzel tartósítják ősszel a savanyú káposztát, ebben pácolják a karácsonyra levágott hízó szalonnáját-sonkáját, és nemcsak a helyiek, mert messze földről járnak az emberek a kútra. A só, az „étökíz", ahogy a régiek nevezték, nagy kincs volt valaha. Ezért tartották nagy becsben az ősök a sós kutakat minden településen, amelynek ilyesmi megadatott, hiszen nem kellett kerülőutakon, fináncszemek elől jó mélyre rejtve a szekér derekában Parajdról hazaosonni az élelmiszer-tartósítás egykor nélkülözhetetlen kellékével. Anekdotaként, székely sziporkaként jegyezték fel az apját Parajdról hazaváró legényke mondását, hogy „hát ha a hosszabb s görbe úton jő őkeme, estére itthon lehet, de ha a rövidet s igyeneset válassza (és elkapják a sóval a fináncok), akkor az es lehet, várni kell egy-két évet, mire hazakerül", holott a sóforgalom egykori szigorú szabályozásának valóságát tükrözte. A természet adta „kincs" iránti tisztelet máig mély, élő hagyomány a vidéken, ezért is vigyázzák a lövéteiek féltő gonddal a falu egyik unikumát, büszkeségét, a „hírös" sóskutat, túl vizének mindennapi hasznán, vagy azon, hogy manapság aprópénzért lehet finomított, jódozott nátrium-kloridot vásárolni. Hompoth Loránd
Ahol évente egyszer miséznek (Udvarhelyi Hiradó, 2009. június 23.)
Lövéte leányegyházközségében, Kirulyfürdőn nyolc állandó lakost tartanak számon, de vasárnap, a Keresztelő Szent János-búcsúünnepre a szélrózsa minden irányából jöttek a zarándokok – legszámosabban az anyaegyházból, három személyautóval Hargitafürdőről is.
Csíkszeredától Szentegyházán át Székelyudvarhelyig sokak ünnepe volt. Égig érő fák ölelésében, az út mellett, a régi keresztfa szomszédságában magasodik a harangláb. Tőszomszédságában, a meredek hegyoldalba tavaly építették be a szabadtéri oltárt. Susogott az erdő, harang- és énekszót, fohászt visszhangzott a tájék. Egyszerre meghitt és magasztos ünneplés volt. Ki ahogy érte: autóbusszal, szekérrel; traktoron, kerékpáron, autókkal és számosan gyalogszerrel érkeztek. Kisgyerekes családok, idős, fejkendős nénikék imádkoztak a fenyők, épületek hűvösében. E közösségnek nincs temploma, évente egyszer – szépemlékű Tornay Gergely plébános kezdeményezésére – tartanak „nyári János-napján” búcsút. A szabadtéri liturgikus tér elrendezését főleg a lövétei közbirtokosság és magánszemélyek adományaiból hozták létre. Hagyomány az is, hogy csak egy meghívottja van a búcsús szentmisének, a mindenkori szónok – tudtuk meg László István lövétei plébánostól. Idén László Rezső csíkszeredai segédlelkész buzdította a Keresztelő példájával a búcsúsokat. Előbb, mintha válságos világunk „médiaszemélyisége”, a „csődember” lenne Zakariás zsidó főpap és Erzsébet, az idős szülők gyermeke. Aki remeteként, magányban, lemondásban készült a küldetésre, majd a népnek Krisztus közelgő eljöveteléről szólt, bűnbánatot és a világi örömöktől való elfordulást prédikált.
Majd az igehirdető szentírási értelemben hozta elénk Keresztelő Jánost, aki az Örök Fény, Jézus Krisztus érkezését hirdette meg. A Jordánban történt megkeresztelés örök jelkép: Isten országa közöttünk van. A jánosi hitvallás és életáldozat a fürdőtelepi imádkozóknak kortárs üzenet: önmagunk fegyelmezésével, áldozatvállalással tegyünk tanúságot Isten Fiáról. Mint a próféták közül az egyetlen, János, aki megmutatta a Megváltót, a Keresztség szerzőjét. Az Ilosza, Cifrabükk, Sötétfenyő, Tolvajos szomszédságában, Kirulyban, 2009 sokféle válságos Szent Iván havában testvériséget, szociális igazságosságot éreztünk meg a liturgikus együttlétben: Isten országa közöttünk, bennünk van. Molnár Melinda
Szentegyházasfaluban a XI. Homoródmenti Népdalvetélkedő egyben a Gábor Áron Művelődési Ház felújított nagytermének avatója is volt.
A tizennégy településről érkező népdalénekesek megmérettetése után a helyi Hagyományőrző Huszár Egyesület tagjai énekkel toboroztak a március 14-én sorra kerülő, a szabadságharc évfordulóját ünneplő rendezvényre. A Szentegyházi Gyermekfilharmónia, a Gábor Áron Művelődési Ház, valamint a Tanulók Háza közös rendezvénye, a népdalvetélkedő kinőtte a korábbi Homoródmente keretet. Almás, Lövéte, Kápolnásfalu, Oklánd, Újfalu, Szentmárton, Szentkeresztbánya, Szentegyházasfalu öreg, középkorú és gyermek versenyzői mellett Felsőboldogfalva, a moldvai csángók, Zetelaka, Csíkszereda, Székelyudvarhely, Sepsiszentgyörgy is képviseltette magát. A kápolnási citerazenekar, a szentegyházi, illetve szentmártoni zenekar is színpadra, illetve a „tiszta szobába” lépett. A zsűrinek – Tóth Gutmann Emese, dr. Péter Éva (Kolozsvár), Mihály Pál (Sepsiszentgyörgy) – illetve az elnök Guttman Mihálynak nehéz volt döntenie: kivétel nélkül eredeti és ritkán vagy színpadon még el nem hangzott népdalokkal kifogásolhatatlan viseletű énekesek jeleskedtek. Minden korosztályt I., II., III. és különdíjjal jutalmaztak a budapesti Gyerekfiliért Alapítvány támogatásával, a nagydíjat Egyed Réka kapta (lövétei -szerk. megjegyzése). A legidősebb résztvevő, a különdíjas Lőrincz Gyuri bácsi képe díszíti idén az emléklapot, a rögzített hangfelvételt is magával vihette a majd kétszáz résztvevő. (Molnár Melinda)
Nagy kuruttyolás lesz holnap (Hargita Népe, 2009. március 6.)
Szombaton tartják országszerte a Kurutty Általános Műveltségi Vetélkedő körzeti szakaszait. Erdély 13 megyéjében közel száz iskola 254 csapata méri össze tudását a továbbjutásért.
A tizenegyedik alkalommal megrendezett Kurutty Általános Műveltségi Vetélkedő témája: Kedvenceink. A kisiskolások tanulását és szórakoztatását szolgáló vetélkedőn részt vevő gyerekek száma idén meghaladta az ezret. A szóbeli bemutatáson alapuló próbák mellett a versenyen lesznek villámkérdések, logikai feladatok, szövegalkotás, versírás, dramatizálás, szerepjáték, teszt, rejtvény, fantáziaterv. Mind az anyanyelvi, idegen nyelvi, matematikai feladatok, mind az állatvilág, a zene, a művészetek területére kalauzoló kérdések, feladatok a kedvenc háziállatok, hobbiállatok, kisállatok témakörét ölelik fel, csupa olyasmit, ami közel áll a gyerekekhez, ami őket érdekli. Országos szinten 13 megyében rendeznek Kurutty vetélkedőt, a legtöbb csapat, 63, Szatmár megyében nevezett be, utána következik Hargita megye 55 csapattal, majd Kovászna megye 31, Bihar 25, Kolozs 19, Fehér 14 és Brassó megye 11 csapattal. A Hargita megyei csapatok 31 iskolát képviselnek. Hét helyszínen lesz verseny, az Alcsík körzet 10 csapata a menasági Xántus Keresztes Általános Iskola vendége lesz, a 11 felcsíki csapat a jenőfalvi Mártonffy György Általános Iskolában találkozik, Udvarhely és a Homoród-mente 6 csapatát a lövétei Székely Mózes Általános Iskola látja vendégül. A Sóvidék 8 csapatának versenyét a felsősófalvi Székely Mózes Általános Iskolában, a Gyimesek 9 csapatáét a hidegségi 3-as számú Általános Iskolában, a Gyergyói-medence 8 csapatáét a remetei Fráter György Általános Iskolában, Keresztúr körzet 3 csapatáét pedig az Etédi Általános Iskolában rendezik meg. A Kurutty vetélkedő megyei szakaszát április 4-én rendezik (a színhely attól függ, kik jutnak tovább a körzeti szakaszon), az országos döntőt pedig május 15–17 között Nagyenyeden tartják. Takács Éva
Az internet korában azt tartják, hogy aki vagy ami nincs fent a világhálón, az nem is létezik. Mindebből ránk, közösségünkre nézve annyi feltétlenül igaz, hogy ha gazdaság, ipar hiányában turizmusból igyekszünk megélni, akkor jó, ha az ideutazni szándékozók meg is találnak minket, illetve az sem mellékes, hogy az elszármazottak saját portáljainkon, honlapjainkon keresztül hírt kaphatnak szülőföldjükről.
Ezen gondolatoktól vezérelve egyfajta virtuális utazást tettünk, melynek során arra voltunk kíváncsiak, Udvarhelyszék községei kialakítottak-e maguknak saját arcot a neten, illetve képviseltetik-e magukat, jelen vannak-e ebben a kábelrengetegben. Keresőként a Google-t használtuk, mely többek szerint a legjobb keresőmotorral működik, és a sorrendet is figyelemmel kísértük, vagyis azt, hogy egy-egy településről, községről, melyek a keresés után beérkező első be-jegyzések. Általános megállapítás ugyanis, hogy a turista, a kíváncsiskodó nem bíbelődik hosszasan gépe előtt, egy címszó beírása után a legtöbb ember az első néhány oldal találataira hagyatkozik.
www.felsoboldogfalva.ro Adjunk hírt magunkról a világnak! – ezzel a szlogennel indítanak, a honlapon a falu története, látnivalók, híres embereik, elöljáróik sorakoznak fel, sőt egy belinkelt Google-térképen még azt is megnézhetjük, hol fekszik a település a világgömbön. A turizmus fontos kiegészítő bevételi forrásunk – vallják, ennek megfelelően pedig szálláshelyeket is ismertetnek. Az oldalnak eddig nagyjából 1.000 olvasója volt.
www.kisterseg.ro Mutatós, számos alaptudnivalót (történelmi jellemzők, látványosságok, a települések nagyjai, fotótár) felsorakoztató ügyes honlap, mely a Székelykeresztúrhoz tartozó nyolc község (Etéd, Galambfalva, Kányád, Románandrásfalva, Siménfalva, Székelyderzs, Szentábrahám, Újszékely) gyűjtőoldala. Létezik a www.szekelykeresztur.info, hasonló tematikájú oldal is, mely előbbinél bővebbnek, tartalmasabbnak ígérkezik, egyelőre viszont fejlesztés alatt áll.
www.atid.ro Milyen cím ez, ki talál így rájuk? – ütötte meg szemünket Etéd község honlapja. Ezen „apróságot” leszámítva egy takaros oldalról beszélhetünk, mely Kőrispatak, Küsmöd, Siklód, Énlaka főbb történelmi információit tartalmazza, illetve a község intézményei (orvosi rendelő, rendőrség, önkormányzat) is „fent” vannak. A honlap számos része még feltöltés alatt áll.
www.szentabraham.ro Polgármesteri köszöntő fogad, híreket olvashatunk, nagyon szép képek sorakoznak, sőt ritkaságként a vagyonnyilatkozatokat is feltették az oldalra.
www.farkaslaka.ro Húsz, a községhez tartozó falu, tanya alapadatait tartalmazza. Ha lehet ilyet mondani, szép arcú honlap. Érdekessége, hogy a szokásos és jószerével kötelező információk felsorakoztatása mellett társkereső rovatot is tartalmaz, melyen jelenleg hét nő és tizennyolc férfi regisztrált. Továbbá valutainfó és on-line játékok menüpont is létezik.
www.korond.ro Van vagy volt ilyen honlap, a lényeg, hogy tegnap nem akart „beengedni”. Találtunk viszont www.korondkeramia. uv.ro oldalt, mely Ambrus Zoltán népművészetét, termékeit ismerteti, illetve számos mellékmenüvel a településről is szolgál adatokkal.
www.varsag.ro Ezen a címen mutatkozik be Székelyvarság, ahol azt vallják, egy kép többet mond ezer szónál, az oldal így nagyon sok fotót tartalmaz. Könynyítésként azért számos, az odaérést segítő térképpel szolgálnak.
www.oroszhegy.ro Az oldal még munka, építés alatt áll. Addig is segít viszont a www.oroszhegy.org honlap, mely többek közt eseménynaptárt is tartalmaz. Itt derül ki, hogy van kismamaklubjuk, illetve íjászklubjuk is.
www.zetelaka.ro Zetelakának annyi „saját” honlapja van, hogy a kábelrengeteghez csatlakozva képtelenség eligazodni. A fentebbi cím például egy vendégház oldala képekkel. Él viszont a www.zetelakatours.ro is, mely egy turisztikai iroda honlapja. Találtunk www.zetelaka.hu oldalt is, mely szálláshelyeket sorol, illetve www.zetelaka.com címűt is. Utóbbinak 51.000 látogatója volt, és részletes információkkal szolgál. Ha nem tévedünk, a község honlapja a www.zetelaka.net címet viseli.
www.kapolnasfalu.ro Igazi székely honlap, székely kapuval, ünnepi ruhába öltözött fiatalokkal – állapítottuk meg. Településismertetőt, képes albumot, elérhetőségeket tartalmaz.
www.marefalva.ro Szolid, visszafogott oldal, alapinfókkal, főbb tudnivalókkal. Hasznos beékelés, hogy a vendéglátós részen a szállásadók névvel, telefonszámmal, házukról fotóval szerepelnek.
www.lovete.ro Nem akarunk elfogultaknak tűnni, de virtuális utazásunk alatt talán a legszebb fotókat itt láttuk. Az oldal egyébként számos menüponttal rendelkezik, tartalmasnak mutatkozik, és úgy tűnik, rendszeresen frissítik is.
www.homorodszentmarton.ro Van, de nem működik, pontosabban ez az oldal sem „engedett be”, pedig a községnek nagyon sok kis települése van, így mindenképpen jól jönne legalább egy közös gyűjtőoldal.
www.comunadirjiu.ro A derzsiek is kitettek magukért honlapcím-választáskor. Ez a község honlapja, igaz, egyelőre építés alatt. Létezik ugyanakkor a www.szekelyderzs.aw.hu honlap is, mely szintén egy magánoldal, ám sok hasznos infót hoz a faluról, templomról, népszokásokról.
www.okland.ro Meglehet, hogy ez is egy nagyon friss honlap, hiszen külsőre jól mutat, fotókat, írásokat ígér a faluról, bepillantást annak életébe, ám a menüpontok nem „nyílnak”.
Közös gyűjtők Kivétel nélkül elmondható, községeink benne vannak a www.wikipedia.org címen elérhető ingyenes enciklopédiában, ahol címszavak alapján számos adat kibányászható. Továbbá a legtöbb falu megtalálható számos turisztikai honlapon is, lásd: www.erdelyiutazas.hu, www.szekelyfoldiinfo.ro. Hargita megye honlapja, a www.cchr.ro oldal, melynek gazdája a megyei tanács, Udvarhelyszék 31, turisztikai szempontból fontosabb pontját listázza és ismerteti. Ugyanezen leírás a www.prefecturahr.ro oldalon is megtalálható. Hasznos a www.transindex.ro portál helységnévtára is, mely Szabó M. Attila munkája. A Transindex adatbázis részében továbbá 150 erdélyi településről van rövid leírás (választási, népszámlálási, kataszteri adatok, képek a településekről) köztük udvarhelyszékiek is akadnak. A www.kislexikon.hu oldalon a Pallas Nagylexikon bejegyzései szerepelnek, ahol címszavakra keresve településinfókat kapunk. A www.ccenter.ro oldal a Hargita Megyei Kulturális Központ honlapja. Itt településenként kulturális eseményekről, történésekről kapunk bejegyzéseket.
Akiknek nincs saját honlapjuk Számos udvarhelyszéki községnek nem találtunk rá saját honlapjára, így feltehetően az nem is létezik. Bögöz például szállást kínáló honlapokon van jelen, az Ilyés Panziónak saját honlapja van, illetve a you- tube-on is találtuk egy magán jellegű feltöltést, egy 2006-os szüreti pillanatról. Hasonlót mondhatunk el Galambfalva községről is, melyről kezdő mondatunknak megfelelően azt állapítottuk meg: nem létezik. Szintén csak az igazi világban él Románandrásfalva község is, illetve Siménfalva község is mindössze a www.unitarius.ro/simenfalva honlapon szerepel, mely az egyházközség vázlatos történetét ismerteti. Friss községünk, Fenyéd sem rendelkezik saját honlappal, a www.szekelykapu.hu/ fenyed oldalon viszont jelen van, illetve több panziója is szerepel a neten. Homoródalmásról számos bejegyzés található, de egy sem „saját”. Egy youtube-os, istentisztelet alatt készült pillanatot viszont elkaptunk a faluból. Kányád honlapját sem találtuk. Egyetlen magánoldalra leltünk rá: a www.kanyad. blogspot.com honlapon Tóth Zsuzsanna fotói találhatók. Szép pillanatképek, portrék. (Máthé László Ferenc)
Közügy a szennyvízelvezetés (Udvarhelyi Híradó, 2009. február. 6 – 8.)
Jövő héten a település központi részén folytatódnak a csatornázási munkálatok – tudtuk meg Lázár Zoltán polgármestertől. Lövéte egyedi elhelyezkedése, domborzati viszonyai, belterületének szintkülönbségei miatt nehézkes a szennyvizek – konyhai és állattartásból származóak – összefogása, de viszonylag jó ütemben halad a kivitelezés. Befejezéséig a szennylé a szabadba megy el: nem egézséges, nem megengedett és egymás gazdaságait is károsítják. A munkálat közös érdek: a lakosság megértésére van szükségük. A község csatornázásának ötelete 1995 – 96-ban fogant: elkészült egy dokumentáció és csekély munkálat is. 2002-ben újra felvetődött a Sapardálehetőség kapcsán, de az akkori tanács a községi út modernizálása mellett döntött – mondta a polgármester. 2007 augusztusában a 904.es kormányhatározat alapján, a környezetvédelmi minisztérium programján nyertes pályázatra októberben aláírták a finanszírozási szerződést. 2008 közepéig zajlott a közbeszerzési eljárás: augusztustól két cégkonzorcium végzi a munkálatokat. A második elszámolást még nem kapták meg, de reménykednek, hogy az új kormány a megjelölt prioritások között kezeli majd. Tavasszal az utcákban folytatódik a csatornahálózat lefektetése, a derítőállomás alapozása már elkészült. 2010 júniusára kell majd működésbe helyezni a rendszert. A program a költségek 85 százalékát jelenti, a helyi tanács önrésze pedig 15 százalék. A fenntarthatósághoz a helyi tanácsnak kell a lakosság szempontjából a kedvező döntést meghoznia. (molnár)
Lövéte, betlehemezők nélkül (Magyar Nemzet. Melléklet. 2009. 01. 5.) Hosszú falu a Hargita lábánál • Elfogyó út és a népi építészet megőrzött remekei
Messze földön híres volt az itteni betlehemi játék, amelyet hétévenként adtak elő, de ha jó volt a termés, akkor gyakrabban is. Igaz, a termés ritkán volt jó a Kis-Homoród szűk völgyében, a Hargita lábánál fekvő hosszú falu határában. Annál gazdagabbak voltak a sokáig megőrzött hagyományok, a viselet, a jeles napokhoz kötődő szokásrendszer. Lövéte ma már arról is híres, hogy nincsen talán falu Erdélyben, ahonnan több autóbusz indulna Budapestre a „magyarban” munkát vállaló ingázókkal. Még nagyobb figyelmet keltettek az itteniek azzal, hogy 2004. december 5-re 15 ezer, lövétei témájú képeslapot jelentettek meg.
Már csak ezért is érdemes lenne letérni a Székelyudvarhelyt és Csíkszeredát összekötő országútról, a Madarasi Hargita 1800 méter magas csúcsától pontosan délre, Szentegyházánál a Lövéte felé tartó útra – már ha azt a kavicsos-köves, kátyús valamit, amelyen az autónk zötyög, útnak lehet egyáltalán nevezni. Igaz, ahogyan fogy az aszfalt, mélyülnek a gödrök, úgy válik egyre izgalmasabbá, szűkül meredek hegyoldalakkal határolt völggyé a táj. Igaz, vigasztaljuk egymást, rosszabb, sokkal nehezebben járható volt az út, amikor a Székelyföld nevezetességeit leíró Orbán Balázs, majd néhány évtizeddel később Hankó Vilmos szekerezett erre, s ha ők nem az útra panaszkodtak, hanem a vidék szépségét és az itt lakók viseletét dicsérték, mi sem lehetünk méltatlanok a nagy elődökhöz. Még akkor sem, ha az út fele táján Lövétebánya felbukkanása nem sok jót ígér. Lepukkadt tömbházai láttán viszont könnyű megérteni, miért is ingáznak annyian Lövétéről Budapestre és még tovább: mára kimerültek a környék évszázadokon át művelt bányái, bezártak a külföldi kölcsönökből évtizedeken át úgy- ahogy működtetett ipari üzemek, maradt a sovány föld, meg az erdő, amiből egyre kevesebben tudnak megélni. Van savanyúvíz is bőven, gyógyvíz is Kirulyfürdőn, ezek hasznosítása azonban ma még gyermekcipőben jár. Nem csoda, hogy a negyven évvel ezelőtti 4300-ról 3500-ra csökkent a falu lakosainak száma – s talán az sem, hogy sok lövétei férfi gyakrabban ízlelgeti a „bodegában” a gyümölcsöt sosem látott tömény italokat, mint kellene. A harmadik évezred elején azonban talán éppen ez a megtorpanás ad új esélyt Lövétének, amely a bányatelep utáni újabb négy kilométerrel kezdődik voltaképpen, s húzódik vagy öt kilométer hosszan az egyre szűkülő völgyben, amelyet Hankó „regényes vidéknek” nevezett. Orbán Balázs szerint „festőileg szép” ez a táj, „a nők főként megtartották a régi székely viseletet, a keretkontyos, czifrán hímzett főkötőt, melyre ünnepélyesebb alkalmakkor kecsesen bonyolított fátyolt kötnek, olyat, aminőt Priscus Retor leírása szerint a hun nők is viseltek Atila udvarában”. A falu főutcája a Kis-Homoródot követi, amelynek partján egykor malmok sorakoztak. Innen is, onnan is patakok ömlenek belé, odafentről 8-900 méter magas hegyek vigyázzák az itt lakók mindennapjait: a Domokos-, a Várhegy, a Bánya-, a Láz-tető, a Pokolláz. A megművelt földek felett itt-ott suvadások – 1913-ban, majd 1970– 72-ben volt itt komolyabb földcsuszamlás –, másutt sűrű erdők, ahová gyakran csoportosan járnak málnát, csipkebogyót gyűjteni a helybéliek, s ha ez sem lenne elég, a munkálkodó asszonyokat egy férfi kíséri, folyamatosan zajt adva, hogy a medvét elriassza. Mondják, hogy nyáron, ha közeleg a vihar, a harangozó bárhol is dolgozik, hazaszalad, s félreveri a harangot, hogy az esőfelhőket elűzze. Igaz-e vagy nem, nem tudom, az azonban bizonyos, hogy sok mindenben megőrződött itt az a közösségi szellem is, amelynek lángjából máshol már-már csak pisla fény maradt. Gyakori, hogy közösen sütnek kenyeret, főznek lekvárt, hogy reggelenként átmennek egymáshoz kávézni, mielőtt elindulnának a határba, s közösen használják a falu elején, a Kutyadomb alatt lévő kutat is, amely hetente kétszer van nyitva, s amelynek a vize olyan sós, hogy abban áztatják az abálni való szalonnát, s ha vele főznek, a levest aligha kell már megsózni. Sok népszokás máig megőrződött itt, a húsvéti locsolástól az aprószentekelésen át a cukkozásig, azaz a fonóig, guzsalyasig. De él-e még a legszebb, legismertebb közösségi szokás, a betlehemezés, amely valamikor karácsonytól egészen vízkeresztig tartott? Házigazdánk sajnálkozva ingatja a fejét, aki ilyentájt érkezik a szinte száz százalékban római katolikusok lakta faluba, házról házra járó fiatalokra már aligha talál, legfeljebb az iskolai előadásokon, no meg a hagyományőrző mozgalom színpadi bemutatóin találkozhat a híres lövétei betlehemezéssel. Nagy kár, hiszen az itteni játék regulái szolgáltak például más vidékek betlehemezői számára is, és különös fordulatai, karakterei miatt is igencsak figyelemre érdemes a karácsonyi játék itteni változata. Domokos Pál Péter és Volly István 1938-as gyűjtését a Magyar Népművelők Társasága az Erdélyi karácsonyi játékok című gyűjteményben adta ki 1940-ben. A jegyzetekben felidéznek egy esetet, amikor a pásztorok vezetője, az öreg betlehemes az ünnep másnapján meghalt. A betlehemesek temették, a pásztorok a botjukon vitték a koporsót. „A havas hegyoldalon Mária és József ment előtte és a nemes emberek, az Angyal, a Huszár és Kócsár teljes díszben – idézik fel a szomorú napot. – S a temetési menet előtt forgott és világított a betlehemi csillag.” Ma már itt is sorosan kapcsolt kis lámpácskák villognak, máshol, mások által programozott képekkel rajzolják meg a sötétben a lövéteiek karácsonyi, újévi álmait. A falu fekvése, a táj szépsége, a Székelyföldön megszokottól sok mindenben különböző utcakép azonban azt mutatja, nem annyira álmodni, álmodozni érdemes itt, mint józanul, megfontolva tervezni. Az emeletes kőházak, a magas szőlőlugasok, a sok-sok szép kapu, kerítés, a fából épült hatalmas pajták, színek ugyanis olyan nagy számban és olyan jó állapotban őrződtek meg Lövétén, mint kevés helyen az egész Székelyföldön. Ha a következő években nem verik szét azt, ami megmaradt, ha nem építenek a népi építészet remekei elé pöffeszkedő új épületeket, hanem a régi szép formákról lehántják kívülről azt, ami felesleges, zavaró, s belül a házakat a szükséges mértékben komfortosítják – nos, akkor a faluról elmondhatjuk majd, hogy nemcsak tradíciókban gazdag, de a saját jövőjét biztosító település. Talán akkor sem lesz ritkább a buszjárat a falu és Budapest között, csakhogy akkor nem a „magyarban” pénzt keresni akaró lövéteiek, hanem az innen odautazó, majd élményekkel telten hazatérő turisták lesznek többen a retúrjáratokon. (Részletes információk a turisztikai és szálláslehetőségekről a falu honlapján: www.lovete.ro) P. Szabó Ernő
2008
Szállást keres a Szentcsalád (Udvarhelyi Hiradó, 2008. 12. 24.)
„És szülé az ő elsőszülött fiát, és bepólyázá őt és jászolba fekteté, mert nem kaptak helyet a szálláson.” (Lk 2,7)
A hivő hagyomány, a kegyeletes szokások minden alkalmat megragadnak, hogy az ünnepvárás minél bensőségesebb legyen. A Szálláskeresésben katolikus családok fognak össze, hogy közös áhítattal, imádsággal készítsenek otthont a Szentcsaládnak. A keresztény hagyomány megható, szép lelkülettel őrizte meg a szent éjt megelőző este emlékét. A Szentcsalád fogadása minden magyar faluban karácsonyváró ünnep volt. Igazi tartalmat, mélységet eme ájtatosságban elsősorban a székelyek éreznek, ezért legnagyobb mértékben vidékünkön maradt fenn. Annyira bensőséges ünnep, hogy az egy házban lakó apa, anya és gyermekeken kívül csupán a mindennapokban összeforrott szomszédság jelenlétét tűri el. Ezért is mennek ki a kis oltárok évente egyszer – mai szervezési formában a rózsafüzér társulatokként működő – „tízesekbe”. A székely ember számára természetes, hogy József a várandós Máriával népszámláláskor nemzetségük területére ment. Népünknél az egyén bölcsője a nemzetség, a nagycsalád. Ezért a legmegdöbbentőbb, ha a nagycsalád tagadja meg a szállást. A szállást, amely Istené, és keleten szent. A vendégjog az egyik legerősebb íratlan törvény. Az állandó összeíráshoz, vándorláshoz, vendégfogadáshoz szokott határőr-székely hagyomány alapján napjainkban is tisztelik a vendégjogot. Egyik fogadó családtag vallomása: „A család szentsége, összefogása tartotta meg Csaba királyfi népét az évszázadok viharaiban. Ezért számunkra különös súlya van: >>házatokra boldogság száll, ha betér az égi király<<. Könyörgésünkben az Úr oltalmát kérjük, hogy szikár földjeink között kicsi családunk, maroknyi nemzetünk élhessen. Öregjeink kérges kezébe inkább szerszám, mint fegyver szoruljon. A béke életet jelent, Isten áldása, segítsége pedig fennmaradást. A székely-magyar soha nem volt annyira szegény, hogy ne tudjon adni a nálánál szegényebbeknek”. A Szentcsalád ünnepén kiválasztják a legszegényebb családot, akiknek alamizsnát adnak: élelmet, ruhát, emberi szót. A meghitt környezetben, látszólag pár ember ünnepe nem egy ezredforduló előtti ünnepsorozat. Kilenc napon át minden este másik családnál hangzik fel az ének. Minden faluban hangzott. Az egész Székelyföld készíti az otthont a bujdosó, kitaszított Szentcsaládnak. Azt az otthont, amit igazán csak azok tudnak értékelni, akik vad erdőktől ragadták el az életet adó földeket, és ugyanolyan vad keleti szándékoktól óvták évszázadokon át otthonaikat. A szertartás egy ideig templommá változtatja a székely gazda otthonát. Szenteltvízbe mártott ujjal keresztet vetve kezdődnek az imádságok, mint az Úr hajlékában. Az ideiglenes oltár, rajta a szoborral, vagy képpel ősi áldozatok szimbólumaként emeli az alkalom, a gazda, a család fényét. Egyben a család ünnepe is. Tagjai megfogadják imáikban, hogy igyekeznek a szentcsaládhoz hasonlítani. Annak szellemisége hatja át a háziak minden egyes tagját. Egyben a remény ünnepe is, amely oldja a csüggedést, az aggodalmat a holnapért. A családtagok keresik a lelki egységet és az egymás iránti gyöngéd szeretetet. Az áhítat rendje
Előkészítik a Szentcsalád állítható képét vagy szobrát. December 15-én elviszik a templomba, és megáldatják. A soros családnál ünneplőbe öltözve várják a csoportot, díszes helyet vagy házi oltárt készítenek, és meggyújtják a gyertyákat. Beköszönő ének és üdvözlő ima után átveszi a családfő a képet, az előkészített főhelyre állítja, és elmondja előtte a családfelajánló imát. Majd a litánia után a család élő és elhunyt tagjaiért egy-egy imacsokrot mondanak. A Szentcsalád képe másnapig az otthon ünnepi dísze, a család apraja-nagyja figyelmes tisztelettel vigyáz a „látogatás” idején. A szentcsalád képe mellé szokás egy pohárkába a jócselekedeteket jelképező búzaszemeket gyűjteni, amelyből régebb a karácsonyi szentmisére az ostyát készítették. Ezért minél több jócselekedetet végeztek. Napközben is be-betérnek egy fohászra a házi oltárhoz. Estefelé újból egybegyülekezik a család. A családfő elmondja a búcsúzó imát, eléneklik a búcsúzó éneket, elkísérik a Szentcsaládot a következő szállásadókhoz.
Visszatekintő Lövétén idén is mintegy 15 közösség végezte az ájtatosságot. Hagyományaikhoz híven idén is a befejező alkalmat közösen tartották. 2007-ben a kultúrházbeli közös Szálláskeresésnél a helyben készült betlehem figurális kellékeit is használták. Molnár Melinda
Könyvtár- és teleház avató (Udvarhelyi Hiradó, 2008. 12. 19.)
Pénteken, 19-én délután 3 órakor ünnepélyesen átadják és felavatják új helyén a település korszerű, teleház jelleggel is működő könyvtárát.
Az intézmény a helyieknek főállású könyvtáros jelenlétével és szaksegítséggel lehetőséget biztosít a kommunikációs és modern könyvtári szolgáltatások használatára. Lövétén 1965-től működött a községi könyvtár a plébániahivatal tulajdonában lévő egykori Népiskolában. Innen költöztették át a könyvállományt a Tájház melletti emeletes épületbe, amelyet a polgármesteri hivatal e célra vásárolt meg. Az emeleti termekben kapott helyet az állományában és szolgáltatásaiban is folyamatosan bővülő könyvtári tevékenység: könyvkölcsönzés és -karbantartás, könyvek beszerzése mellett a diákoknak lehetőséget biztosít a dokumentálódásra, ugyanakkor a szakdolgozatok helyben történő elkészítésére is – a szövegszerkesztéstől a széles sávú internet használatáig számos új lehetőséget kínál az intézmény. Főleg pályázati pénzből sikerült beszerezniük a technikai fejlesztéshez szükséges eszközöket, de mai állapota a helyi és megyei tanács, a közbirtokosság, a Felső-Homoródmente Kistérségi Társulás, a helyi pedagógusok, egyház és a testvértelepülések együttműködési megvalósulása. (molnár)
Lövéte: csatornázás a főút mentén (Udvarhelyi Hiradó, 2008. 12. 19.)
Lázár Zoltán polgármestertől kérdeztük: milyen szakaszban van a községen áthaladó 132-es út feljavításának kivitelezése. Megtudtuk: a közbeszerzési eljárás el van indítva, a megyei tanács szakemberei döntik el, hogy ki lesz az építő. Remélik, két hónapon belül, a szerződéskötés után megindulhatnak a munkálatok. Más külalakja lesz Lövétének – reméli a polgármester – 2009–2010 két fő beruházása nyomán. A csatornázási munkálatok fő gerince az ősz folyamán a 132-es út mellett haladt, de még a mellékutcák korszerűsítésére is forrásokat kell teremteniük. (M. M.)
Mindennapok a vasüzemben (Udvarhelyi Hiradó, 2008. 12. 19.)
Egykor jelentős ipari központnak számított, ma már kihasználatlan épületek tömkelege.
Betört ablakok, rozsda, ócskavas – ezt látja a kívülálló a szebb napokat is megért szentegyházi vasüzemből, ha az autó ablakából végignéz az építményeken. Ha láng egyelőre nincs is, a parázs és a szikra megmaradt – s ez előbb-utóbb létrehozhat lángot, ami ismét a kisváros fejlődéséhez vezethet. Válságos időket élünk, de hasonló történt korábban is. A vasüzem élén álló új vezetőség a nehézségek ellenére próbál olyan konjunktúrát teremteni, amiben minden érintett megtalálja számítását. Ez nem megy egyik napról a másikra, de talán lesz komolyabb eredménye. Riportunk a helyszínen készült: porban, rozsdában, olvasztott vas közelében – megelevenedtek előttünk a szentegyházi vasgyár mindennapjai. Épületek és termékek Kicsit mintha visszamennénk az időben, amikor belépünk a kapun, hiszen a gyár épületei a szocializmus „legdicsőbb” korszakára emlékeztetnek, az egyik falon még látszik az akkori rendszert dicsőítő felirat is. Jelenleg SC Metalurgica SA a hivatalos elnevezése a cégnek. Simó György termelési igazgató és Gedő András marketingszakember avatnak be a gyár mindennapjaiba: a gépek többsége a hetvenes évekből maradt meg, ami akkor csúcstechnológiának számított – ezekkel dolgoznak ma is, és a világ más részein is nagyon sok helyen hasonló gépekkel olvasztják és munkálják meg a vasat. Az épületek teljes mértékben nincsenek kihasználva, egy részüket más cégek vásárolták meg, vannak kihasználatlan építmények is. Ami a termékeket illeti, a skála széles, nyilván ugyanazokat a darabokat már nem gyártják – jelenleg főleg motortesteket, hengereket, kályhatesteket, kályhaajtókat, kanálistetőket, öntvény villanyoszlopokat, alkatrészeket és más berendezéseket készítenek.
Konkurencia – határokon innen és túl
A szentegyházi vasgyár messze földön híres volt minőségi termékeiről. Az országban több hasonló üzem zár be, illetve kezdi el ismét a termelést, a megrendelők ennek függvényében dolgoztatnak különböző cégekkel. Kína és Törökország számít külföldi konkurenciának, de sok európai megrendelőnek könnyebb Kelet-Európában dolgoztatni, mert a termékeket hamarabb lehet elszállítani.
Öntés, formázás, tisztítás
A nyersanyag keverése, megolvasztása ún. indukciós, középfrekvenciás kemencékben történik. A öntvény 1100 Celsius-fokon olvad, ennek a széntartalom a meghatározója. A folyékony öntvény átkerül a formázóba, ahol ragasztott homokból készült öntőformákba folyik – a módszer hasonlít a szobrászok által is használt viaszveszejtéses eljáráshoz. A formába öntött anyagot préseli a gép, majd hűtés után futószalagon megy a következő fázisba. A tisztító előtt még levágják róla a fölösleges anyagot (pl. az öntőcsatorna nyomát), majd felakasztják, és egy hatalmas gépben nagyon apró fémgolyók verik le a szennyeződést a darabokról. Kézi erővel is tisztítanak, végeznek simításokat. Az ránézésre, a nem szakember számára is látszik, hogy a munka nem könnyű – a fémmegmunkálás soha nem tartozott a könnyű műveletek közé. Szaknyelven „ipari bolhának” hívják az olyan kisbalesetet, amikor egy csepp olvadt vas érintkezik az ember testével – komolyabb munkabaleset az utóbbi években szerencsére nem történt. A gyár egyik most is működő büszkesége a hengerműhely – itt a több tonnás, hatalmas öntöttvas hengereket esztergálják megfelelő alakúakra és méretűekre, az országban kevés helyen tudnak ilyen minőségű darabokat készíteni.
Krokodilok között úsznak
A gyár privatizálása 2005-ben történt, az ún. posztprivatizálás pedig jelenleg is folyik – mondja László Béla ügyvezető igazgató, aki tavaly nyáron került a gyárhoz. Új csapatot próbálnak kialakítani, legnagyobb részvényesük, megrendelőjük és legfontosabb partnerük a dániai Exhausto cég, amely levegőcserélési, légkondicionálási felszereléseket gyárt. A szentegyházi vasüzem termelésének 60%-át az ezen felszerelésekbe beépítendő alkatrészek teszik ki. A jövő év elején dől el, hogy a meglévő épületegyüttesből külföldi befektetéssel két csarnokot teljesen felújítanak, és abban is termelést indítanak el – jelen helyzetben ettől a befektetéstől nagyban függ a cég jövője. László szerint krokodilok között úsznak, de ezt nem a konkurenciára érti, hanem a meglévő gazdasági krízishelyzetre – ezt a gyár is érzi. Minden olyan kliensük, aki külföldre is dolgozik, megérzi, és ez a vasüzemre is hatással van. A kormány által meghozott krízismegoldó intézkedések véleménye szerint nem életképesek, elsősorban abban kellene segítsék a cégeket, hogy meglévő alkalmazottaikat megtarthassák. Azokon a helyeken, ahol szociális problémák adódhatnak a cég bankszámlájának zárolása következtében, a pénzügyi igazgatóságok is lehetnének elnézőbbek, adhatnának haladékot. A nehézségek ellenére az alkalmazottakat mindenképpen szeretnék megtartani, és fejleszteni a vasüzemet. Erre a környék vasgyártási hagyománya is kötelezi őket.
A történet
A vasművességnek régi hagyománya van a környéken, főképp Lövétén, ahol vasércbánya is volt. Az első szentegyházi kohó az adatok szerint 1825 körül épült, tíz évvel később Gyertyánffy Jónásé lett, aki bővítette a létesítményt, 1838-ban már komoly termelés folyt a kis vasüzemben. A szabadságharc idején az orosz csapatok büntetésből kirabolták és felégették, mert még Gábor Áron is öntetett ágyúgolyókat. Az első és második világháborúban is termeltek hadianyagot itt, kézigránát-hüvelyeket öntöttek. 1948. június 11-én a gyárat államosították, a hatvanas években megkezdődött a hatalmas méretű fejlesztés – a szentegyházi vasüzem az ország egyik legjobb minőségi vasárut termelő ipari létesítményévé nőtte ki magát. A rendszerváltás után fokozatosan leépült, jelenleg egy újrakezdés van kibontakozóban.
Számok és periódusok
A gyár csúcsidőszakában, 1988–89-ben 2780 alkalmazottja volt a vasüzemnek – nemcsak helybéliek, hanem a két Homoród völgyéből nagyon sokan dolgoztak itt, rendszeres buszjárat közlekedett a gyárhoz. A kilencvenes években folyamatosan csökkent a munkások száma, több átszervezés volt, a mélypont 2007 januárjában következett be, ekkor mindössze kétszázan voltak. Utána fokozatosan kezdett ismét fejlődni a gyár, jelenleg 225-en dolgoznak. Egy munkás mostani fizetése az ügyvezető igazgató szerint – élelmiszerjeggyel együtt – elérheti az 1200 lejt is. Többnyire olyan emberek dolgoznak itt, akik már húsz éve ezt csinálják – a leépítésekkor csak a legjobb, régi szakemberek maradhattak. Katona Zoltán
„S még egyszer a napfényt újra meglátták, ünnep volt” (Udvarhelyi Hiradó, 2008. 12. 12.)
Lövéte község határában a vasércbányászatnak évezredekre visszanyúló múltja volt – ami írásos említésekben is visszanyúlik az 1500-as évekig –, 1984. január 1-jéig tartott.
Akik akkoriban mentek nyugdíjba, idősek, de ma is erős bennük az összetartozás érzése. És bár egykor szinte minden lövétei családban volt egy bányász, megritkultak soraik. A szilikózis sokakat elvitt. A vizes gumiruha, a meleg, a gyaloglás megviselte ízületeiket, fájó lábakra panaszkodnak. De hogy milyen népes ma is az idős bányásznemzedék, azt Borbála-napon láttuk: a templomkórust, a káncélust (sekrestye), de az első padsorokat is megtöltötték. Az emléknapon elhunyt társaikról is megemlékeznek, ősi bajtársbecsület szerint adományt gyűjtve az emlékmisére. Néhányukkal a föld alatti munka nehézségeiről, tragédiáiról beszélgettünk. Idős bányászok égő lámpával érkeztek a hajnali misére az emléknapon, csupán ezek fénye világított a templomtérben, és mindent áthatott a vízzel érintkező karbid acetilén- szaga. Felolvasáshoz a ministráns bányászlámpát emelt, és evangélium alatt megszólaltak a csengők, harangok. Döbbenetes: riasztó erejű és megható egyszerre – valódi „vaskőfejtő” élmény! Később visszaemlékeztek: amikor még nem volt közvilágítás, és a több kilométeres utat gyalog, ilyen lámpák fényénél tették meg. Olyankor a falubeliek azt mondták: „Az egerek mennek a föld alá”. Az „erdei bányászokért” csak utolsó időszakban működtettek buszjáratot.
Rókaváros
– ma Lövétebánya „A vasbányák környékét, ahol a 18–19. század folyamán felépült néhány szerény bányászház, valamint felügyelői lakás is, a hegyek oldalába vájt lyukakról Rókavárosnak (…) nevezték el a lövéteiek – írja Mihály János. Molnár Ferenc (80 éves): „Főd alatt dolgoztam; bebúttam a főd alá, és 35 év múlva jöttem ki” – 19-et lőmesterként dolgozott. „Kijöttem a bányaszádán” – éppen 30 éve. Egyszer majdnem odamaradt: „Fődbe felmentünk, felazon vót egy utca hajtva. Jött be a nagy víz. A potyó s víz tíz méter magasból lehozott. Az volt a szerencsém, hogy menedékes volt a járat, nem függőleges”. Az „ácsolatot bekapoccsal összefogattuk, amikor a munkahely ment össze”, a kipattanó kapocs a füle mellett felhasította. Még elmesélte, hogy a lövétebányai akna, amelyen kiszállították a vaskövet, 295 méteres. Munkáséveiből három bányászáldozatra emlékszik: „akiket a főd megnyomott, és egyet megütött a villany. Bányásznapokon kiolvasták az áldozatokat”.
„Szívünk legyen a mécsesünk”
András László, Dombi (69 éves) 26 évet dolgozott a bányában, 19 évig bányamesterként. Elmesélhetetlen, amikor vízbeömlés van a tárnában. Ilyen volt a hargitai bányánál. Sár, kő zúdult a vízzel – mindent kimosott, a fenntartási anyagokat is. Nem történt halálos baleset, olyan részbe menekültek, ahol védve voltak. A mentősök mentek, az újraácsolást már maguk végezték. Számos önéletrajzi vonatkozást is megtudtunk. A két idős bányász nemrég veszítette el feleségét. Megmutatták bennvalóikat. István bácsi frissen főzött szilvapálinkával is kínált volna. Hogy szívesnek érezzük a vendéglátást, választanunk kellett a pincéből illatos almát, ahova kedvünkért karbidlámpával világított be. A templom jobb oldali mellékoltárképe Nepomuki Szent Jánost ábrázolja. Őt a sóbányászat védőszentjeként ismerjük, és azt is tudjuk, hogy Lövétén, a negyvenes évek elején szépen indult a sóbányászat. Még visszhangzott bennünk a bányászhimnusz hangja. Egy pillantással elköszöntünk a Bányász-emlékműtől – azok emlékéért, akik a bányamunka közben lelték halálukat. A helynevek őrzik, és nem csak a Borbála-napi emlékezet: ezen a tájon ünnep volt minden alkalom, amikor újra napot láttak a föld alatt dolgozók.
A tárna mélyén várj reánk!
Fazakas István (83 éves) 32 évet és 6 hónapot dolgozott bányában, 14 évet lőmester volt, elmondta azt az imát, „amivel leindultak a föld mélyére, hogy újra visszajöhessenek – míg bé nem jöttek az oroszok”. Utána büntették, aki imádkozott. „Szeretünk Téged, én Istenem. Mert Te mindenhol jelen vagy a Földön éppúgy, mint a föld alatt, ahová mi bányászok leszállni készülünk. A Te oltalmadba ajánljuk családunkat, testünket, lelkünket. Kérünk téged alázatos szívvel, vezess az elrejtett kincsre!” De még a párttagok is keresztet vetettek, amikor nyugdíjba vonuláskor utoljára kiléptek a bányakapun – amin ma rozsdásodó a bányászjelvény. Szerre elpanaszolták: akik ’90 előtt mentek nyugdíjba, rosszul jártak a nyugdíjak újraszámításakor. Ha csökken a karbidlámpa lángja, engednek egy kicsi vizet. „Tángyérja volt, vetítette a fényt, hogy terjedjen el a tárnában. Fúrtunk kézzel, géppel is. Állandó nyomás volt – itt ropog, ott ropog –, az üreget fenn kellett tartani” – emlékezett István bácsi, a Szőke ragadványnevű. A robbanásveszély miatt kivonták a karbidlámpát. Molnár Melinda
A lövétei (krónikás) fotós (Hargita Népe, 2008. 11. 27.)
Mottó: `Nem könyvből írtam, hanem életből, a kávéházi műhelyasztalon. Bevilaqua Borsody Béla
A mindenkori krónikásoknak csak az a feladatuk, hogy eseményekről tudósítsanak. Az egykori krónikások még kolostorok sötét celláiban rótták az iniciálékat a kódexekbe, s miközben a korabeli történéseket feljegyezték, illusztrálták, bizony nem egyszer égett körmükre a gyertya. Az igazán jó krónikás titka csupán annyi: éles, tiszta szemmel és nyitott lélekkel figyelje környezetét, jókor és jó időpontban legyen jelen, mert az ellesett és illanó pillanat így válik üzenetté nemcsak a mának, hanem a holnapnak is. Egyed József ilyen igazi, modern krónikása szülőfalujának, Lövétének. Több mint három évtizeddel ezelőtt vette a fotómasinát kezébe, az első fekete-fehér fotó óta maga sem tudná megszámolni már, hányszor nyomta le fényképezőgépén a kioldógombot. Egyed József nem a fotózással keresi kenyerét, vállalkozó, de több közös fotókiállításon is részt vett. A székelyudvarhelyi Hagyományőrzési Forrásközpontban kedden délután egyéni tárlattal mutatkozott be a közönségnek. Amikor a kezdetekről faggattam, mosolyogva válaszolta: Ez a hóbort tízévesen kezdődött, akkor kaptam első fényképezőgépemet, egy orosz gépet szatmári képzőművész nagybátyámtól. Ő volt az első kritikusom, aki csak rámutatott a jól sikerült képeimre, nem elemezte, de ez nekem elég volt ahhoz, hogy mérceként szolgáljon a következőkben. Ekkor még csak kattogtattam mindenfelé, nem tudatosan fotóztam. A falumat, Lövétét nyolcadik osztály után kezdtem el dokumentálni: amikor székelyudvarhelyi középiskolásként hazamentem, már más szemmel néztem a szülőfalumra, környező tájaira, arcaira. Az egyetemen, Kolozsváron a fotózás plusz anyagi forrást is jelentett, a barátok, ismerősök fotóit hívtuk elő az egyetem fotólaborjában. Érdekes volt a kidolgozás folyamataiba belelátni, kísérletezni a fotókkal. Módosítani a felvételeken ma számítógépes programokkal sokkal könnyebben lehet, de én mai napig a szűz fotókat szeretem, nem akarom a valóságot sminkelni. A tárlat címe Lövéte arcai, arcok Lövétéről egyértelműen utal arra, hogy szűkebb környezete, szülőfaluja tájait, életképeit, épületeit, lakóit megörökítő felvételek kerültek kiállításra. Hogyan viszonyulnak önhöz a falubeliek, ha fényképezni látják, csodabogárnak tartják? Ha fényképezés közben látnak, mosolyogva mellém állnak, és nézik, mit fotózok, aztán bólogatva mondják, hogy ez tényleg érdekes, ezt meg kell örökíteni. Láthatunk itt, a kiállításon templomot és huszárt, alkonyt és sírkeresztet, lakodalmas menetet, dominószerűen eldőlő kerítést: életet és enyészetet. A témaválasztása megtervezett vagy spontán? Vannak témák, melyekre készülök, előzetesen végiggondolva keresek meg, és vannak, amelyeket csak ott és akkor lehet lencsevégre kapni, a pillanat ajándékai, ilyen a naplementés kép. Aztán ott van a rózsafüzért tartó öregasszony, akihez bekopogtam, hogy lefényképezzem. Amikor ajtót nyitott, mindjárt készítettem is egy egész alakos felvételt róla, aztán úgy láttam, a kép úgy lesz jó, ha csak egy részletet ragadok ki belőle: a rózsafüzért tartó kezeket a szvetterén levő kenyérmorzsákkal. Mondta, hogy számtalan fotó van gyűjteményében, tervezi, hogy ezeket képeskönyv, album formájában kiadja a jövőben? Rengeteg fotóm van, az itt látható 21 képet ezért is volt nehéz kiválogatni. Tervezek egy Lövéte fotóalbumot, amibe jóval több fénykép kerül majd, természetesen rendszerezve. Ha a jó Isten megsegít, véghez is viszem...
Lázár Emese
Lövéte arcai Egyed József objektívén át (Udvarhelyi Hiradó, 2008. 11. 25.) November 25-én, kedden 17 órától Székelyudvarhelyen, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont székhelyén (1918. december 1. utca 9. szám, II. emelet) nyílik meg Egyed József Lövéte arcai, arcok Lövétéről című fotókiállítása.
A lövétei fotós, szülőfaluja krónikása, bár diákkorától fényképez, első önálló kiállításával most mutatkozik be a közönség előtt. A válogatott anyag ízelítőt ad az őt vonzó fontosabb témákból. Egyed József 1966-ban született Lövétén. Szülőfalujában és az udvarhelyi képzőművészeti szakközépiskolában meg a Tamási Áron Gimnáziumban tanult, a kolozsvári Műszaki Egyetemen végzett. 10 éves korától saját géppel rendelkezett, diákkorában a gimnázium bentlakásában, illetve a mechanikai egyetem bentlakásában működő fotóműhelyt vezette. Közös kiállításokon Kolozsváron, Lövétén, Homoródalmáson és Székelyudvarhelyen szerepelt. (pbá)
Képzelje el a kedves olvasó az aprópityókából készült, színpadot, teremmennyezetet díszítő füzért, a templomban az oltárokon virág helyett mindazt, ami a föld termése és az emberi munka gyümölcse, vagy 140 kisgyerek pityóka-alkotását, érezze a fáskályha tetején pirított krumpliszelet semmi mással össze nem hasonlítható ízét, gondoljon a pityókatáncra, és máris sajnálni tudja, hogy idén lekésett a pityókaünnepről.
Jövőben advent előtt két szombattal kerülhet sor a következőre a lövétei Népházban. A „sajátosított” szüreti, termésbetakarító és hálaadó ünnepről Lázár Zoltánnal, a település polgármesterével és Lázár Béla kultúrigazgatóval beszélgettünk. Hegyes, dombos a vidék, az „agyagas” földben, kisparcellákon termelt kevés gabonaféle mellett a pityóka a mindennapi azon a vidéken. Négy évvel ezelőtt nem akarván olyan szüreti mulatságot szervezni, ami nem őshonos terményt ünnepel, a sajátos pityókabált találták a településhez illőnek. Az első alkalomtól sikerült minden korosztályt megszólítaniuk, így mindenki magáénak érzi. Évek során ötletekkel, tapasztalatokkal gazdagodtak, mára Lövéte ünnepi kalendáriumának egy jelentős színfoltja. Biztos háttere a polgármesteri hivatal, a művelődési ház, valamint a plébánia, de a falu a szervezője.
A templom őszi színekben pompázott, szentmisei hálaadás után kezdődhetett a gyermekek bálja. Összeadnak egy-egy zsák krumplit, ebből jut a vacsoraasztalra, és nyereményként is. Felfont törökbúza, kocsány, kóró terményekkel dúsan rakott tálak, búza-, zabkötések, szamártövis, nád s minden, ami „lábon megszáradt” díszletté vált. Borona, faeke és a fakerekű taliga is mint a földmunka eszközei helyet kaptak. Egész délután sütötték a hetven literes üstben a szalmakrumplit a gyermekbálozóknak. A kecskelábú füttőkön a Népház ajtaja mellett palacsintapityókát sütöttek – nagy keletje volt, nem győzték pirítani. Változatos volt a pityókaművészek kiállítása: a teljes géppark „begurult”: vettetőgép, lovas szekér, de a mostanság zajlott kanalizálás erőgépei is „pityókásodtak”. Készült a gumókból számítógép, billentyűzet és még egér is hozzá. 25 körüli lírai alkotást is papírra vetettek. Rímbe szedték, hogy a poros, sáros, nehéz munkát nem mindenki szíveli, de amikor a pityókából kolbász lesz, azt mindenki szereti. Pityókaversenyek: célba dobás, és homlokhoz szorított pityókával páros tánc – gyermeknek való, nem pityókos móka fokozta a hangulatot. Keserű szájízzel tudták este nyolckor kiküldeni őket. Seprés után asztalt terítettek a felnőtteknek. Vacsora: húsos pityókatokány. A Székelyland is megérkezett. Hajnalig táncolták ki a pityóka-örömet. A Kákvirág Néptánccsoport, s élő zene táncra penderített időst, fiatalt. Remélik: kitart tavaszig az idén szűkösen termett, de módosan ünnepelt pityóka. Molnár Melinda
Kilenc megállós hadtestmozgás (Udvarhelyi Hiradó, 2008. 10. 06.)
Gyönyörű időt és faluszerte népes fogadtatást kaptak szombaton a harmadik Őszi hadjáratot teljesítő lovas huszárok, szekeres zenészek, utazók. A mintegy nyolcvan lovas és huszonhat szekérnyi utazó – hozzávetőleg 250 ember – szombat reggel indult útjára Szentegyházasfaluból, és kilenc helyszín fiataljainak játszott verbuválást, melybe természetesen a falu apraja-nagyja is bekapcsolódott.
A hétvégi hadjáraton több huszáralakulat is képviseltette magát, erdélyi huszárok közül jelen voltak többek között a gyergyóiak, a kézdivásárhelyiek, a csíkszeredaiak, az udvarhelyiek, a szentegyházasfalviak, a kápolnásiak és a marossárpatakiak, a határon túlról pedig itt voltak például a szarvasiak, a tápióbicskeiek, a budakesziek és az isaszegiek. „Amire nem számítottunk, és meglepetésként hatott, az a jó idő. Fel voltunk készülve mindenféle esőkabátokkal, sőt a rezesbandának még a viseletet is letiltottuk, nehogy elázzon és tönkremenjen. De gyönyörű idő lett, és nagyon szeretjük ezt a napot” – beszélt lapunknak az előkészületekről és a hangulatról Haáz Sándor szervező. Szombaton a homoródalmási verbuválásra látogattunk ki, ahol népes tömeg kísérte figyelemmel a Verbuválás és hadtestmozgás Székelyföldön 1848-ban című esemény történéseit – a zenészek verbunkos dalokat játszottak, táncolt a hagyományőrző Hüpürcsös táncegyüttes, Mihály József huszárkapitány pedig felszólította a település fiataljait, hogy álljanak be a hadseregbe, mert a haza veszélyben van! Ez esetben fontos, hogy fegyelmezett és egyet akaró társaság alakuljon ki, és ez talán a mai napokra is aktuális – fogalmazta meg a huszárhadjárat jelenre átmentett üzenetét Haáz Sándor. A szentegyházasfalvi indulót követően – Szentkeresztbányát és Lövétét elhagyva – Homoródalmás volt a negyedik toborzóállomás, de tovább folyt a hadjárat az Asszonybosszantó, Szeltersz völgye, Majzos és Felszeg irányában, míg a templomtérre haza nem értek a hadjáratosok. A csíkszeredai Fülöp Szilárd a Tizenegyedik Székely Határőrezredhez tartozik, mely csapatnak jelenleg 44 tagja van, ám egyelőre csak 14 személy rendelkezik egyenruhával. „Kék posztón sárga zsinórozás és matt krómozású gombok” – mutatja be Fülöp Szilárd a határőrezred nemrég elkészült viseletét, melyet alig két hete avattak fel. „András Zoltán kapitányunk egy éve győzködött, hogy lépjek be, vonzónak találtam, s gondoltam, kipróbálom. Lovagolni is csak néhány éve tudok, de komolyabban most a nyártól, amióta úgy döntöttünk, hogy elkészíttetjük a ruhát” – beszélt huszári életformájáról a civilben vállalkozóként tevékenykedő Fülöp Szilárd. A megyeközpontban egyébként ez az egyetlen hagyományőrző huszáralakulat, melyet egy éve alapítottak, és az alcsíki, felcsíki régiót is magában foglalja Bálint István
Ismét készíthetik huszárruháikat, nyergeiket és lovaikat a hagyományőrzők, ugyanis a hétvégén – október 3. és 6. között – harmadik alkalommal rendezik meg Szentegyházasfaluban az Őszi Hadjáratot.
A verbuválás során bejárandó terep a tavalyi útvonalhoz képest idén sokkal nehezebb lesz, ezért a szervezők kitartást kérnek a hadjáratra elvárt mintegy 80 lovashuszártól és a 22 szekérnyi utazótól.A hadjáratra érkezőket ma délután fogadják a szervezők a huszárlaktanyán, majd a helybéliek egyfogásos ebédet szolgálnak fel. Az étkezést, elszállásolást követően öt órától a szentegyházasfalvi római katolikus templomban tartanak szentmisét, majd a Művelődési Házba gyűlnek egy történelmi előadásra. Az esti programot a Gyermekfilharmónia és a helyi huszárok – az októberi hősök tiszteletére tartott – közös hangversenye, ünnepi emlékestje tölti ki, amit közös vacsorával és éjfél táji takarodóval zárnak. A haditerv szerinti hadjárat szombaton zajlik, toborzó útvonalára reggel 9 órakor indulnak a huszárok. Toborzóbeszédeket, verbuválást tartanak majd Szentegyházasfaluban, Szentkeresztbányán, Lövétén, Homoródalmáson, az Asszonybosszantónál, a Szeltersz völgyében, Majzosnál, Felszegnél és a templomtéren. Az előzetes becslések szerint a felsorolt útvonalat csaknem 80 huszár és 22 szekérnyi utazó – szentegyházasfalvi rezesbanda, Hüpürcsös táncosok, vitézek, vöröskeresztes és felszolgáló lányok, ifjak, hadfik, meghívott vendégek – fogják bejárni, akik bográcsos ebédjüket a lövétei határban, az Asszonybosszantónál ejtik meg. A hadjárat után a résztvevők a szentegyházasfalvi művelődési ház nagytermében közös vacsorával, illetve huszárbállal zárják a napot. A hét utolsó napját misével kezdik, majd 11 órától a szelterszi gatternél gyülekeznek, ahol főzőversenyre, íjász- és lovasbemutatóra, közös bográcsozásra és kiértékelőre kerül sor. Hétfőn, október 6-án a templomtéri emlékműnél az aradi vértanúk emléke előtt tisztelegnek, majd falusétát tartanak, és búcsúebéddel válnak el a vendégektől. Bálint István
A Hargita Megyei Ifjúsági Igazgatóság és a szentegyházi Szent Gellért Alapítvány – partnerek és támogatók segítségével – ma délután négy órától szüreti bál témájú Őrangyal-foglalkozást tart a lövétei kultúrotthonban.
A Hargita Megyei Ifjúsági Stratégia 2007–2013 keretében kidolgozott Őrangyal-program során az emberek megajándékozzák egymást idejükkel és adottságaikkal – kapcsolatot teremtenek, kommunikálnak és együttéreznek. Így lesz ez a hétvégén Lövétén is, és így tervezik ezt megvalósítani a 2009-es évi Őrangyal-programok keretében is, melyekre támogatókat keresnek a szervezők. A mai eseményre szeretettel meghívnak és elvárnak mindenkit, aki a közösségért tevékenykedve és azt támogatva ebben az évben hozzájárult a gyerekek és az ifjúság neveléséhez, valamint azokat, akik szeretnék megismerni, mit jelent Őrangyalnak lenni. (B. I.)
Áldás, emléklap és torta (Udvarhelyi Híradó, 09. 26.)
A szentegyházi Szent Gellért Alapítvány 15. születésnapjára szervezett ünnepségsorozat keretében köszönetet mondtak az elmúlt évekért és a szervezet tevékenységéért a védőszent liturgikus ünnepén.
A gyermekek plakettet készítettek, amelyet emléklappal, virággal adtak át támogatóiknak. Szabó László (Szentegyháza), Miklós Ida (Lövéte), Lakner Zoltán (Budapest), valamint a Caritas, a székelyudvarhelyi mallersdorfi nővérek, a lövétei polgármesteri hivatal és a csíkszeredai Mozgássérültek Egyesületének képviselői kaptak jelképes hálaajándékot. A jó Istennek és a Szent Gellértnek szóló plaketteket ünnepélyesen elhelyezték a szelterszi kápolnában. Portik-Bakai Sándor plébános megáldotta a Szent Gellért Központot, majd a Szent András-templomban a szentegyházi fiatalok bemutattak egy jelenetet a védőszent életéről. A Kismama Klub tagjai tortát sütöttek a gyermekeknek. A sokféle jókívánság mellett újabb tevékenységeket, munkatársakat kívántak a György házaspárnak és segítőiknek. (molnár)
Együtt a falunapon (Udvarhelyi Híradó, 2008. 09. 08.)
A hétvégén megtartott VII. Lövétei Falunapok számtalan embert csalogatott a helység központjába. Az események nagy része a Piachídon zajlott, viszont a kultúrotthonban is telt ház fogadta Miklós Zoltán néprajzkutató előadását, illetve P. Buzogány Árpád bemutatásában Mihály János újabb kötetét, mely már az ötödik a Lövétei Helytörténeti Füzetek sorában.
Miklós Zoltán A hagyományos falukép nem szegénység, hanem kulturális érték című előadásában a falvak épített örökségének a tudatosítását célozta meg, míg a helybeli Mihály János könyvének bemutatójából a lövétei vaskőbányászat rövid történetébe nyerhetett betekintést a hallgatóság. A könyvbemutatót László István lövétei plébános celebrálásában a piachídi szentmise követte, mely ugyancsak az örökség fogalmára volt kiélezve. Az ünnepi beszédeket, melyen sorban felszólaltak, és átadták ajándékaikat a falu testvértelepüléseinek képviselői, Lázár Zoltán lövétei polgármester kezdte. Hatásos beszédében az egymás közötti párbeszédben rejlő pozitívumokat és az itthon fontosságát hangsúlyozta. Az összegyűlteket Korodi Attila környezetvédelmi miniszter után Borboly Csaba köszöntötte, és azzal biztatta a helybelieket, hogy gondjaik meghallgatásra fognak találni a megyeszékhelyen. A szombat délutáni kulturális műsorokat a három éve alakult lövétei fúvószenekar nyitotta meg. A helyi és környékbeli kulturális csoportok fellépése mellett bemutatkozott még a budakalászi néptáncegyüttes és a székelykeresztúri Pipacsok is. A Székelylend produkcióját fáklyás felvonulás követte, melyet a polgármester elmondása szerint azért akarnak hagyományossá tenni, mert az embereknek maradandó élményt nyújt. Lázár Zoltán továbbá elmondta, hogy a falunapokon „saját magunk kell megmutassuk saját magunknak”, ezzel is a közösség megmaradását, illetve a mindennapi munkából való kikapcsolódást szolgálva. Az Udvarhelyi Híradó játéksátrában Egyed Krisztiánnal, egy nagyon ügyes nyolcéves kisfiúval álltunk szóba, aki szereti az iskolát és várja, hogy elkezdődjék. Krisztián, aki a vakációban matekozott és olvasott is, egy kis gondolkodás után már tudta, hogy mi a nyitja logikai játékunknak.
Immáron hagyományosan a kisasszonynapi búcsúhoz igazítva kerül megrendezésre a soron következő hétvégén a VII. Lövétei Falunapok. Lázár Zoltán polgármester lapunknak elmondta, hogy a falu bekapcsolódik az ilyen jellegű rendezvényekbe, mert az emberek fontosnak érzik az egymásra való figyelést, és a falunapok alkalmat szolgálnak erre.
Az egymásra figyelésen túl, a rendezvény középpontjában mégis a falu fog állni, hiszen szombat délelőtt Miklós Zoltán az V. Lövétei Helytörténeti Füzetek bemutatásával a falukép megőrzésére és fejlesztésének fontosságára hívja fel az érdeklődők figyelmét. A szentmisét követő hivatalos megnyitón pedig a megyei és a parlamenti képviselők, valamint a testvértelepülések felszólalói mellett, az összegyűltek színe előtt fogják méltatni azt a három személyt, akik a legtöbbet tettek a falu érdekében. A szombat délután a műkedvelőknek és a hivatásos művészeknek lesz áldozva. A helyiek mellett Budakalász, Lövéte testvértelepülésének műkedvelői lépnek majd színre, de föllép majd a keresztúri Pipacsok, a szenttamási és a szentegyházi tánccsoport is. Ott lesz a vidékünkön egyre népszerűbb Székelylend, de a szombat este középpontjában a fáklyás felvonulás és a szabadtéri táncmulatság áll majd. Vasárnap a csőszök fogják bálba hívni az ünneplőket, a lövéteiek számára azonban a hétfő lesz az igazi ünnep, a Kisasszonynapi búcsú utolsó napja, amely a család együttlétéről szól. Asztalos Attila
A lövétei vaskőbányászatról (Udvarhelyi Híradó, 2008. 08. 20.)
Mihály János A lövétei vaskőbányászat rövid története című tanulmánya, a Lövétei Helytörténeti Füzetek ötödik darabja az Udvarhelyszék Kulturális Egyesület kiadásában, a Select Metlemplast kft. támogatásával jelent meg, és a mai ismeretek birtokában tárgyalja a környék vasbányászatát a kezdetektől 1984. január 1-ig, a bányavállalat hivatalos bezárásáig. (pbá)
Tetszetős meghívót kapott szerkesztőségünk. Szeptemberben tartja a szentegyházi Szent Gellért Alapítvány 15. éves születésnapját. Ígérik, a háromnapos rendezvénysorozat visszatekintés, értékelés lesz, másrészt a jövőtervezés ideje is. Híradásainkban gyakran szerepel a Szent Gellért Alapítvány neve mint szervező, társszervező vagy résztvevő, de nem látogattunk házuk tájára.
Most sok-sok képet nézegettünk a másfél évtizedes tevékenységről: a kezdetekről, a gazdag hétköznapokról. Munkatársaik megosztották olvasóinkkal indítékaikat, örömeiket és nehézségeiket is. A táborhely György Attila, az alapítvány vezetője felidézte, hogy egy táborozási lehetőséget ajánlott az azóta megszűnt Mocsáry Alapítvány. Amikor helyet kerestek az egyszeri alkalomhoz, épp eladó lett a szelterszi menedékház. Így találtak táborozáshoz állandó táborhelyet. Manapság is gyakorta emlegetik régi nevén a Szent Gellért Vendégházat. Tatarozzák és próbálják egyre kényelmesebbé tenni. Egyelőre csak nyáron, de terveik szerint egész évben működhet majd. Különböző helyekről, különböző típusú közösségek fordultak meg az évek alatt. A fogyatékkal élőket gondozó szervezetek kedvelt választása, mert még az uniós elvárások előtt is igyekeztek akadálymentesíteni a bejáratokat. „Célunk, hogy a tábor adminisztrálásán túl, saját programokat szervezzünk, amelyekre elsősorban a környékről illetve a régióból jöhetnek gyermekek, fiatalok és fogyatékosok.” – mondta Ida.
Az alkotás gyógyít Nyáron tartottunk egy alkotótábort, ahová a Szent Ferenc Alapítvány védenceit és helyi gyermekeket fogadtunk. Megtapasztaltuk kézzelfoghatóan az „alkotás” lelket gyógyító erejét – a gyermekekkel szeretetben és Isten jelenlétében együtt töltött napokon. Szeptemberben nyelvtáborba és bibliatáborba várjuk a környékbeli gyermekeket. Megtudtuk: a nagy egyházi ünnepek előtt számos éve rajz- és kézműves pályázatot hirdetnek a település mindkét iskolájában. Idén közel 220 diákot jutalmaztak a részvételért. Az ajándékokat a Mallesdorfi ferences nővérektől, a Corvina könyvesháztól és az Animus könyvkiadótól kapják, a kiállításokat mindkét templomban megszervezték házi ünnepség keretében. A nagy- és szociálisan hátrányos családoknak ingyenes ruhaválogatásra adunk lehetőséget. Szent Gellért Központ Alapítványunk „új hajtása” a Tavasz (Csorgós) utca 24. szám alatti Központ, ahol idén februártól kezdődtek el új programjaink. Önkéntes csapatunk havonta találkozik, egyrészt azért, hogy kitalálja, másrészt, hogy kiértékelje a már megvalósult programokat – mondta Attila. Hétfőnként 11 órától Elekes Ibolya és Máthé Erika önkéntes kismama várja mindazokat, akik a gyermekneveléssel kapcsolatos kérdéseiket megosztanák „hasonló cipőben” járó társaikkal. Ibolya a Zsoltárok könyvéből idézi: „Bizony, az Úr ajándéka a gyermek, az anyaméh gyümölcse jutalom.” Most pedig az anyukák olyan áldott helyzetben vannak, hogy gyerekük mellett otthon tölthetnek két évet. A Kismamaklubba szívesen mozdulnak ki csemetéikkel együtt: fejlesztő játékokkal teli szoba várja őket, jó hangulatú, kötetlen beszélgetésekkel, hogy a gyerekek szocializálódjanak, az anyukák pedig megosszák tapasztalataikat. Antal Zsuzsa önkéntes irányításával, havi rendszerességgel kézműves foglalkozásokat szerveznek iskoláskorú gyermekeknek. Már az elsőre szép számban eljöttek mindkét helyi iskolából, illetve a szociális gondozóból. Fűzfavesszőből készített koszorúval és díszített tojással térhettek haza. Majd gyöngyfűzésben és nemezelésben próbálhatták ki kreativitásukat a résztvevők. Mindezért természetesen áldozatot kell hozni, hiszen még szombaton is időben fel kell kelniük. Mikor a két éve működő Őrangyal-programra tértünk, mindannyian mosolyogtunk. Hiszen Attila hozza-viszi a mikrobuszszal a kistérség településeinek résztvevőit. Nem áruljuk el, de esetenként a Mikulásnak is önkénteskedik, és soha nem jár üres autóval. Az IFI szervezői: Theil Emilia és Némethi Zsuzsa meséltek: van egy kis lélekszámú, de lelkes ifis csapat, akikkel péntekenként összejöttünk pihenni a szentkeresztbányai ifiházba, úgy, hogy a pihenést valami tartalmassal töltsük meg. Ennek a kis csapatnak az se esik nehezére, hogy másokon segítsen. Így kerültünk kapcsolatba az Őrangyal programmal, ahol mozgássérültek és egészségesek együtt töltenek egy délutánt. Többszöri találkozás után úgy éreztük, hogy vannak olyan fiatalok, akik csak mozgássérültek, és miért ne jöhetnének el a mi találkozóinkra is. Az ötletet megosztottuk Attilával és Idával, és felajánlották a Szent Gellért házat havi egy alkalomra. Reméljük mindenkinek nyújt valamit: kikapcsolódást, lelki táplálékot, közösséget. Nagyon jó és értékes emberkékkel gyarapodtunk Szentegyháza, Káponás, Homoródfürdő, Lövéte, Almás településekről. Névben is él Alapítványunk nevét a Szent István korabeli Szent Gellért püspöktől kapta abból a meggondolásból, hogy Gellért a hit terjesztése és védelme mellett az ifjú Szent Imre herceg nevelését kapta feladatul István királytól. És mert napjainkban igencsak aktuális ifjúságunk nevelése, Szent Gellért méltó lelki, szellemi kísérőnek bizonyult. És egyre inkább kísérőnk mindennapi munkánkban – vallják az alapítvány önkéntesei és segítettjei.
A KiSérŐ A Kiskorú Sérült Gyermekek Szüleinek szóló, önsegítő csoportba Káponásról és Lövétéről is érkeznek résztvevők. Ez a kezdeményezés, mint ahogy az Ifi, az Őrangyal-programból nőtt ki. Nagyon jó, hogy találkozunk fogyatékosok és szüleik illetve gondozóik, no meg a sok egészséges, lelkes fiatal, aki őrangyalkodik. Mélyebb beszélgetésre, tapasztalatcserére – a fogyatékos gyermekeink fejlesztése, lehetőség szerinti integrálása-témákban – behatóbban, családias légkörben nyílik itt alkalom. Ahhoz, hogy a szülők nyugodtan beszélgessenek, fiatal és középkorú önkéntesek foglalkoznak a fogyatékos gyermekekkel. Elkel a sok segítő kéz. A KiSérŐ-t mi, a György család szervezzük. Itt megálltunk egy gondolatra. Attila 1987-től foglalkozik fogyatékkal élőkkel. Szavaival: „A jó Isten ajándékba nekünk két saját sérült gyereket adott. Juli 10 és Ata 9 éves. A saját élménynyel elfogadottabban, hitelesebben tudunk a sérülteket nevelőkkel foglalkozni. Tervezzük, hogy Udvarhelyen is tartunk KiSérŐ-alkalmakat. Júniusban 25 fogyatékost vittünk nyaraltatni Gyulára a magyarországi Kézenfogva Alapítvány támogatásával. Nagyon tartalmas, élménydús napokat tölthettünk együtt, fogyatékosok és kísérőik, amit ezúttal is megköszönünk – vette át a szót Ida.
SOS Nagy örömünkre idén csatlakozott hozzánk, és szárnyaink alatt működik a Székelyudvarhelyen létrejött Telefonos SOS Lelkisegély Szolgálat, amelynek koordinátora Simó Irma pszichológus. Júniusban vendégházunk fogadta a székelyudvarhelyi, sepsiszentgyörgyi és a magyarországi Gyermek és Ifjúsági Telefonos Országos Szövetség tagszolgálatainak ügyelőit is – idei nyári táboruk alatt itt töltekezhettek lelkileg, szellemileg. A Szent Gellért Alapítvány az idősekről és betegekről sem feledkezik meg. Lehetőségei szerint támogatja őket kórházi ágyakkal, a betegápolásban használatos egészségügyi eszközökkel. Ebben a munkában együttműködik a Caritas szárnyai alatt működő Otthoni Beteggondozó Központjával, amely az Alapítvány székhelyén talált otthonra. És ősztől indul a Szülőföld Alap támogatásával beszerzett számítógépeken 3 fiatallal a foglalkoztató – sorolta Attila a terveiket. „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés” – vallják. Házuk táján bőven van munka. Ha bárki részt szeretne vállalni önkéntesként bármelyik programjában, keresse a szentegyházi központban, jó szívvel fogadják. Születésnapváró gondolataikat összefoglalta:Molnár Melinda
Sikeres bányásznap Lövétebányán (Udvarhelyi Híradó, 2008. 08. 12.)
Bár az idő nem nagyon kedvezett neki, szinte óramű pontossággal vette kezdetét a szentegyházi szervezőknek köszönhetően bányászemlékmű-avatással egybekötött bányásznap Lövétebányán.
Az ünnepélyes szentmise után – amely alatt jelképesen két égő bányászlámpát helyeztek el az oltáron – sor került az emlékmű leleplezésére és megáldására. A több mint háromszáz résztvevő, a Lövéte Bánya egykori alkalmazottai meghatódva hallgatták végig Balázs Hegedűs József szentkeresztbányai plébános, Ladó Ferenc volt bányafőnök, Atzbergher Jenő, a Hargita Bányavállalat egykori igazgatója és nem utolsósorban Burus Ella Mária szentegyházi polgármester asszony szívhez szóló köszöntőbeszédét. A szoboravató színvonalát nagyban emelte a lövétei férfidalárda tagjainak ajkán felcsendült bányászhimnusz, amely lényegében a hivatalos ünnepség záróakkordja volt. Ekkorra már a nap is kisütött, és kezdetét vehette a régi hagyományos bányásznap. Lacikonyhán sült a hús, és a bányavállalat egykori zenekara is megmutathatta, hogy még nem felejtette el, milyen nótával lehet a rendezvény hangulatát még magasabbra emelni. A vasárnapi bányásznap bizonyság rá, hogy a szívvel, lélekkel, önzetlenséggel megszervezett rendezvényeknek van jövőjük a Kis-Homoród mentén. Mind az ötletgazdák, mind a szervezők ígérik, hogy jövőre ilyenkor ismét lesz bányásznap Lövétebányán. Mihály János
Emlékműavatás, majd bányásznap (Udvarhelyi Híradó, 2008. 08. 08.)
Vasárnap déli 12 órakor a szentkeresztbányai plébános, Balázs Hegedűs József által celebrált szentmisével kezdődik az az ünnepség (bányásznap), melynek keretében a lövétebányai művelődési ház előtt felavatják a Bányász-emlékművet. A szentmise után ünnepi beszédek hangzanak el, felszólal többek között Atzberger Jenő, a Hargita Bányavállalat egykori igazgatója és Ladó Ferenc volt bányafőnök. A leleplezés után a bányászhimnuszt a Lázár Béla zenetanár által vezetett lövétei férfidalárda énekli el. Ezután kezdetét veszi a régi emlékeket felidéző bányásznap, melynek hangulatát az ünnepi alkalomból újra összeálló bányászzenekar emeli. Mihály János
Már Homoródfürdőre érkeztek a második Őrangyal-tábor előhangjai, az önkéntesek ma az előkészületekkel, illetve a táborozók holnapi fogadásával vannak elfoglalva. Az augusztus 6–9. között zajló rendezvényen a szervező Hargita Megyei Ifjúsági Igazgatóság és a Gyulafehérvári Caritas csíkszeredai kirendeltsége 130 sérült fiatalnak biztosít szállást és tábori programot. A homoródfürdői tábor alapvetően azoknak a sérült fiataloknak szerveződik, akik nem vehettek részt a júniusi tengerparti nyaraláson. „Számukra biztosítunk szállást és étkezést, de a napi programokra bárkit elvárunk” – mondta Egyed Zsuzsánna, a megyei ifjúsági igazgatóság táborokért felelős szakfelügyelője. Táborozók érkeznek minden őrangyalozó területről: Udvarhelyről, Gyergyószentmiklósról, Csíkszeredából, Lövétéről és Szentegyházáról. A szervezők négynapos programmal készülnek, lesznek többek közt kiscsoportos bemutatkozások, kézműves-foglalkozások, tábortűz, élőzene és sportvetélkedők. A Homoródfürdőre várt 130 fős csoportból közel tizenöten önkéntesek, de hasonló számú (148) sérült fiatal látogatott el másfél hónapja a tengerpartra is. A holnap kezdődő Őrangyal-tábort immár másodjára rendezik meg, a tavalyin 187-en vettek. (B. I.)
Készül a Bányász-emlékmű (Udvarhelyi Híradó, 2008. 08. 05.)
Lövéte község nagykiterjedésű határának vasérc-lelőhelyeit régtől fogva számon tartja a szakirodalom. Egyes szerzők, kutatók szerint magának a vasbányászatnak valószínűleg évszázadokra, sőt évezredekre visszanyúló múltja volt itt. A vastartalmú kőzetek (limonit és sziderit) egykor művelés alatt lévő lelőhelyeinek nagyobb része Lövététől északra, a Kis-Homoród patak szűk völgyében voltak.
A természetnek „csaknem minden javaival”, elsősorban borvízforrásokkal gazdagon megáldott mintegy 4-5 km-nyi völgyet e vidék XIX. századi nagy romantikus helytörténetírója, Jánosfalvi Sándor István, egyenesen Hámor-völgynek nevezte az ő idejében itt működő vasverető műhelyekről, hámorokról, amelyekben a kibányászott lövétei vaskövet dolgozták fel. A vasbányák környékét, hol a XVIII-XIX. század folyamán felépült néhány szerény bányászház, valamint felügyelői lakás is, a hegyek oldalába vájt lyukakról Rókavárosnak (ma Lövétebánya, románul: Minele Lueta) nevezték el a lövéteiek. A község határában a vasbányászat pontosan 1984. január 1-ig tartott. Hivatalosan ekkor zárták be a Hargita Bányavállalat egyik szektoraként működő Lövéte Bányavállalatot. A régi bányák emlékét helynevek és az emberi emlékezet őrzik: Szentkereszt bánya, Margit bánya, Szent János bánya, Gusztáv főtárna, Kakuk bánya, Bugja bánya, Gergely bánya, Új-Szentjános bánya, és az idők változását mutató Elena Pavel bánya, valamint a Vasile Roiţă bánya... Az idén néhány ember kezdeményezésére emlékművet állítanak ennek a szakmának, a több mint ötszázéves múltra visszatekintő lövétei vaskőbányászatnak (az első írásos emlék a vaskőbányáról 1591. febr. 5-én kelt adománylevélben található), és mindazoknak, akik a bányamunka közben lelték halálukat. Az andezitkőbe faragott Bányász-emlékmű a székelyudvarhelyi Zavaczki Walter Levente szobrászművész alkotása. A szoborállítás anyagi fedezetét magánszemélyek, cégek és egyesületek támogatásából sikerült előteremteni, tudtuk meg a kezdeményezőktől. A szoboravató ünnepségre augusztus 10-én kerül sor Lövétebányán, de erre a későbbiekben még szeretnénk visszatérni. Mihály János
Olvastak az erdőben (Udvarhelyi Híradó, 2008. 07. 24.)
Szombaton kora délután zárult a Bibliofil Alapítvány, a székelyudvarhelyi városi könyvtár és a Kuckó Egyesület által szervezett, szűk egy hétig tartó, Ábel nyomában, olvasótábor a rengetegben című olvasótábor Kalibáskőn.
A tizenhét gyermeknek ingyenes kikapcsolódási és tanulási lehetőséget nyújtó rendezvény a kilencvenes években a városi könyvtár által elkezdett, majd abbahagyott olvasótáborok hagyományát próbálja újraéleszteni, mint kiderült, nem kevés sikerrel. A táborvezetők az elköszönő résztvevőktől mind pozitív visszajelzéseket kaptak, ami azt bizonyítja, hogy továbbra is igény van az olvasótáborokra. A gyerekek számítanak már a jövő évi táborra, azonban a szombat délelőtti kiértékelés szerint Csegzi Győző Zsolt, az egyik legkisebb résztvevő már a jövő héten is eljönne. Az olvasótábor fő célja az értő olvasás fejlesztése volt, melyet nap mint nap a közös felolvasások alkalmával gyakorolhattak a táborlakók. Bár sokat volt rossz idő, túrázásra, tájékozódási versenyre is sor került, melyek során a Hargita természetrajzával ismerkedhettek a gyermekek. Még a felügyelőket is meglepte – Mihály János történész előadásában – a lövétei Ladó Laji, a „hús-vér Ábel” élettörténete, amelyből inspirálódva írta Tamási Ábel történetét. Azonban a táborvezetők számára a fiatal erdőőr történetéből ihletett és a gyermekek által előadott színi előadások váltak maradandókká. Az olvasótáborból útravalóként mindenki egy Ábel a rengetegben kötettel és további három ifjúsági regénnyel távozott a városi könyvtár jóvöltából. Asztalos Attila
Megrajzolták Hargita megye választási térképét (Udvarhelyi Hiradó, 2008. 07. 21)
Befejezte munkáját az a parlamenti bizottság, amelyet a romániai egyéni választókerületek kialakításával, megrajzolásával bíztak meg. Mint Márton Árpád RMDSZ-es parlamenti képviselő, a bizottság tagja tájékoztatott, hagytak feladatot, munkát a kormánynak is.
A bukaresti, külföldi, szatmári és konstancai kerületeket ugyanis kvórum, avagy többségi szavazat hiánya miatt nem sikerült kialakítaniuk. Ezekről – a már meglévő javaslatok alapján, illetve miután konzultál a bizottság tagjaival – a kormány fog dönteni. Mivel ezen a héten nincs kormányülés, várhatóan két hét múlva alakul ki országunk ezen új választási térképe, melyet hamarosan kormányhatározat formájában adnak közre. Hargita megyében, mint már jeleztük, öt választókerület született. Csúnyán leszavaztak – érvelt az esemény kapcsán lapunknak Márton Árpád. A megyénkre vonatkozó több, időközben született javaslat közül ugyanis a szociáldemokratákét fogadta el a testület. A liberális elnök tartózkodott, én elleneztem, ám így is nyolc szavazatot kapott – részletezte a képviselő. Ezen változat szerint, mondhatni, furcsa kerületek alakultak ki. Hargita és Kovászna megyében egy-egy román többségű kerület kialakítása volt a cél, és ezt el is érték – tette hozzá Márton Árpád, majd sorolta is: Maroshévíz és a medencében lévő, román többségű községek egy szavazókerületet képeznek. A Gyergyói-medencéből Ditró szintén ebbe a kerületbe került. Továbbá Csíkszereda és a várostól délre fekvő községek – Alcsík, Kászonok, illetve Szentegyháza, Lövéte – egy kerületet alkotnak. A megyeközponttól északra fekvő települések – Felcsík, Balánbánya, Vasláb, a Gyergyói-medencéből Újfalu, Csomafalva – szintén egy választói kerülethez tartoznak. Egy másik kerületben Székelyudvarhely, Máréfalva, Kápolnás, Oroszhegy, Zetelaka, vagyis a környező községek, illetve az Almástól egészen Galambfalváig húzódó sávon található települések szerepelnek. Vitathatatlanul a megye földrajzilag legfurcsább választókerülete az ötödik, amelynek egyik határa Keresztúrnál kezdődik, Galambfalván át a Nyikó mentén folytatódik, majd a Sóvidéket érintve át a Bucsinon, Szárhegyen, Remetén, Alfalun keresztül egészen Gyergyószentmiklósig tart.
Hány mandátum jár? A Keresztúrnál kezdődő és Gyergyószentmiklósig tartó kerület legalább 120 kilométer hosszú, ám magyarok által lakott sáv, így – a képviselő szerint – a választásokon itt nem lesz gond. A maroshévízi kerület ezzel szemben okozhat némi izgalmat a magyar jelölteknek. Márton viszont úgy véli, különösebb aggodalomra nincs ok, hiszen úgyis a megyében kapott szavazatok többsége fogja eldönteni, hogy egy pártnak hány mandátum jár. Máthé László Ferenc
Olvasótábor (Hargita Népe 2008. 06. 24. )
Ábel nyomában, olvasótábor a rengetegben címmel olvasótábort szervez V–VIII. osztályos tanulóknak a Bibliofil Alapítvány, a Kuckó Egyesület, valamint a Székelyudvarhelyi Városi Könyvtár. Július 14. és 19. között olvasótábort szerveznek a Kalibáskőn. A szervezők tizenöt tanuló számára biztosítanak ingyenes részvételt. A tábor elsődleges célja az olvasáskultúra fejlesztése, az önművelés, Ábel világának megismertetése. Minderre kötetlen beszélgetések, építő játékok, természetjárás közben és a különböző programok során kívánják felhívni a résztvevő diákok figyelmét. A jelentkező V–VIII. osztályosoknak mindössze egy feltételnek kell eleget tenniük, be kell bizonyítaniuk, hogy már olvasták Tamási Áron: Ábel a rengetegben című regényét. A táborra a Székelyudvarhelyi Városi Könyvtárban lehet jelentkezni legkésőbb július 7-ig, egy, legfeljebb másfél oldal terjedelmű fogalmazással arról, hogy mi tetszett a legjobban Ábel történetéből. Amennyiben több mint tizenöt tanuló jelentkezik, a benyújtott fogalmazások, illetve a magyar nyelv és irodalom tantárgy jegyeinek figyelembe vételével döntenek a szervezők arról, hogy kik érdemesek az ingyenes táborban való részvételre. Szász Emese
A bélésanyagból készült, világoskék óvodai viselet, a sötétkék-narancssárga sólyomruha, a fehér-kék kockás kisiskolás egyenruha, a pionírruha, valamint a sötétkék középiskolai viselet látványa fogad bennünket elsőként, ahogy a szentegyházi, pontosabban lövétebányai Iskolamúzeumba betérünk. Mindjárt meg is tapintjuk az egyenruhákat. Tényleg ilyen volt, csupa műszál, csupa ismerős darab. Van, amelyik csak utánzat, utólag varratták meg azokat, mert nem sikerült mindenikből eredeti példányt beszerezni. Hisz a rendszerváltást követően boldogan dobtuk ki az egyformaságot ránk erőltető darabokat..., pedig nem is sok időre rá beigazolódott, maga az egyenruha nem volt szükségtelen. Mostanában már az elemiben is megosztja a gyermekeket a pénz, mert igenis minden arra vezethető vissza. A tehetősebb szülők minél drágább, divatosabb, márkásabb ruhákban járatják gyermekeiket, akik aztán hozzájuk hasonló társaikkal barátkoznak inkább. Nem beszélve a kiegészítőkről, na nem az iskolástáskára vagy a tolltartóra gondoltam, hanem az elektronikai felszerelésekre, a fülhallgatós zenegépekre, a mobiltelefonokra és így tovább... Ezen gondolatokkal a fejünkben haladunk tovább az iskolamúzeumban. Mindjárt érezzük, nem a diktatúra éveit idéző emlékszobában járunk, hanem az időbe visszarepítő járgányra szálltunk fel. A falon további iskolai emlékek, régi oklevelek, fényképek, karszámok, kitűzők, emlékkönyvek sorakoznak. A régi képregényekbe is belelapoznánk, de már kíváncsian nyújtogatjuk nyakunkat, hisz még két megállója van időutazós járgányunknak. Egyik terem az óvodai kellékek tára, a kis asztalon fa és műanyag építőkockák, jól ismert formácskák. A szúrkát már hiába keressük tekintetünkkel, pedig milyen jó kis kézügyességi foglalkozás volt az is. A hímzés gyerekváltozata, tű és cérna nélkül, a rácsos panamavászon-utánzatba lehetett rajzszegtípusú színes szúrkákból szebbnél szebb alakzatokat kirakni. A nagy szekrények sem tátongnak üresen, az iskolai laborfelszerelések sorakoznak bennük. Dicséret az ötletgazdának, amiért nem egy félreeső helyre rakatta ezeket a tárgyakat, hanem iskolamúzeummá alakította a hajdan virágzó bányatelep iskolaépületét, amely régen és ma újra kettős célt szolgál. Akárcsak Reményik Templom és iskola című verse. Az épület hátsó részében található templomban ugyanis a bányai katolikus plébános hirdeti Isten igéjét vasárnaponként, a hajdani, I–IV. osztályos iskola pedig múzeumként várja a betérőket. Máthé István, a szentegyházi Gábor Áron Szakközépiskola igazgatója kalauzol bennünket a nemrégiben tartott jubileumi iskolai ünnepség alkalmából megnyitott múzeumban. Ezúttal az osztályterembe lépünk, és itt időzünk a legtöbbet. Megcsikordul a kopott földgömb, imbolyog is egy kicsit. Illik neki, hisz öreg lábon áll. Az apró fapadok tintatartónak kivágott lyukkal és palatáblával idézik a letűnt időket. A falakon rongyos térképek, nincs idő a határokat megkeresni, megnézni, vajon mikoriak, pedig érdekes lenne. A sárga deszkapadló, a rongyszőnyeg, a fáskályha, a katedrán a petróleumlámpa, a jókora számoló a színes gömbökkel, a szekrényekben az egymás mellé helyezett régi rádiók, további szertári kellékek mind-mind életre keltik az emlékeket. Minél idősebb a betérő, annál régebbi az emlék, és élményteli a gyermekkor felidézése. Emlékébresztő iskolamúzeumot rendeztek be a szentegyházi középiskolai oktatás 50. évfordulójára. És nemcsak a szentegyháziak, a lövétebányaiak és környékbeliek emlékeit idézik, ébresztgetik e tárgyak, hanem minden múzeumlátogatóét. Máthé István igazgató pedig nem tett pontot a gyűjtögetés végére, újabb egyenruhával bővül hamarosan a készlet. Az iskolások katonai felkészítői, királykék egyenruháját készítteti el a napokban. A múzeumhoz nem kért adományokat, de ha van, aki nem dobta ki ezeket az egyenruhákat, és sem a diktatórikus, sem az új idők demokratikus molyai nem rágták azt meg, akkor vigyék el a lövétebányai iskolamúzeumba, hadd bővítsék a készletet. A palatábla mellé is elkelne a palavessző meg a kalamáris... Az iskolamúzeumnak egyelőre nincs nyitvatartási programja, a szentegyházi Gábor Áron Szakközépiskola titkárságán kap segítséget a múzeumba betérni akaró, de mert egyre többen jelezték, hogy turisták, átutazók érdeklődtek a múzeum felől, feltehetően a templom harangozója fogja a későbbiekben a múzeum gondnoki teendőit is ellátni. Az iskolamúzeum ötlete megvalósult. Érdeklődő, kíváncsiskodó, nosztalgiázni vágyó, gyermekkorát felidézni kívánó pedig mindig fog akadni. Antal Ildikó
Júniusban elkezdik a munkát (Udvarhelyi Híradó 2008. 04. 23.)
Borbély László miniszter és Bunta Levente, Hargita megye tanácsának elnöke tegnap írták alá a Homoródmente útjának teljes feljavítására vonatkozó szerződést.
A tervek szerint a Szentegyháza–Lövéte–Homoródalmás–Oklánd– Homoródújfalu útvonalon 27 kilométer utat építenek járdával, híddal, vízátereszekkel együtt. Hargita megye önkormányzata az országban elsőként nyújtotta be pályázatát a Regionális Operatív Program keretében, így elsőként is élvezheti a program által biztosított keretösszeget. Az elnyert támogatás mértéke nagyjából megfelel a megyei tanács útjavításra kapott nyolc évi költségvetésével. Mintegy 16 millió euróról, vagyis 56 millió új lejről van szó, amihez a megyei tanácsnak mindössze 2 százalék önrészt kell felmutatnia. A bejelentések szerint a versenytárgyalások májusban kezdődnek, így júniusban már elindul a munka. Az útszakasz teljes újjáépítése két éven belül fejeződik be. M. L. F.
Szentegyházáról gyorsan az E60-ra (Udvarhelyi Híradó 2008. 03. 28.)
A vidéki útjavításokat illetően a napokban a 132-es megyei útra terelődött a figyelem, ugyanis megbeszélésre gyűltek össze az említett útszakasz mentén található települések polgármesterei, a megyei tanácsosok, illetve a beruházási szakemberek, akik közösen elemezték az útépítés kivitelezési módozatát és az elvárásokat.
A Szentegyházáról Lövétén, Homoródalmáson, Karácsonyfalván és Oklándon keresztülhaladó 132-es megyei út feljavítását célzó pályázatot Hargita megye tanácsa országos szinten elsőként tette le a regionális operatív program kiírásakor, így a pályázat még 2008 januárjában pozitív elbírálásban részesült. A nyertes programmal 26,8 km hosszúságú útszakaszt újítanak fel úgy, hogy három meglévő hidat modernizálnak, és nyolcvanöt újat építenek különböző méretekben. A beruházás összértéke 66,9 millió lej, ebből az EU támogatása 54,2 millió lej. A 10,5 millió lejes forgalmi adót az állam biztosítja, további 951.000 lejt a fejlesztési minisztérium fizet a tervezésre és az előkészületekre, így a projekt önrésze csupán 1,1 millió lej lesz – tájékoztatott Bunta Levente, Hargita megye tanácsának elnöke, majd hozzátette: a tavasz közeledtével kiírják a munkálatokra vonatkozó liciteket, és elkezdődhet az építés. B. I.
Lövéte – Élő tájház mindennapjai (Udvarhelyi Híradó 2008. 03. 14.)
Messzire eljutott a lövétei tájház híre. Elsősorban azért, mert gyűjteményét helyi összefogás és adományok hozták létre. Nem csak akkor fogadnak látogatókat, ha épp érkezik valaki; délután derűsen munkálkodó gyermekek hangja tölti be. Rendezvényeik is sokakat vonzanak.
Kőtornácos épületben
A helyi polgármesteri hivatal felvállalta a tájház létesítését, és részmunkaidőben fizeti a szakoktatót is. Az épületet, amelyben korábban üzlet működött, visszaállíttatták eredeti formájába. Mihály János az iskola könyvtárosa, tanára volt akkoriban és a tájház létesítésének mozgatója – ma szakirányítóként is sokat tesz. A falu központjában, a régi piactéren a jellegzetes 19. századi lövétei kőház két szobájában helyezték el az iskolai gyűjteményt, valamint Tornay Gergely, Lövéte egykori plébánosának hagyaték-magángyűjteményét. A tájház tisztaszobája olyan, mintha a gazda csak most lépett volna ki. Köcsögök az ablakban, bokályok a kendőszegen, téka, asztal, szék és bölcső is. A 19–20. századi, helyi készítésű festett bútorokkal berendezett szobában a hagyományos vetett ágyon megcsodálhatók a híres lövétei szedettes párnabütjei, amelyek egyszerű formavilágukkal szépszeretetről és mély érzelmekről hordoznak üzenetet. A szőtt kelmék és használati tárgyak még a 20. század elején is a lövétei lányok hozományát képezték. A virágdíszes tálasok, hozományosládák, díszes kendőszegek, festett ágyfők, karos padok, kontyos vagy hegedűhátú székek ma a tájházban láthatók csupán. A faeszközök, botok, sulykok, vászonfeszítők, guzsalyok, fakanalak a helyi fúró-faragó ezermesterek keze nyomát viselik.
Múltból jövőt
A munkaszobában délután az iskoláskorúak szervezett tancsoportokban szőni, gyöngyöt fűzni, varrni, hímezni és fonni tanulnak Fazakas Ágnes szakoktató szívbéli irányításával. Részműveleteket elsajátítva céljuk az, hogy el tudják készíteni a helyi népviseletet, amelyet mindig is asszonykezek állítottak elő a férfiak által készített eszközökkel. Egy 1800-as években készült osztovátán a rongyszőnyeg szövését tanulják meg, majd később a többnyüstös technikákat, mintákat is. Ezekben a napokban a VII-esek székely kötényt hímeznek, a VI. osztályosok saját székely ingeiket varrják, a IV–V. osztályosok gobelinhímzést tanulnak, és a II–III. osztályosok szálöltésest varrnak, a csoportbéli fiúk pedig a gyöngyfűzést gyakorolják. A szoba falán Ádám Gyula fotóművész Lövéte építészetét bemutató állandó kiállítása látható.
Megbecsülik, és továbbfejlesztik
Megtudtuk, egyrészt az iskolai helytörténeti oktatásnak is köszönhetően, másrészt amióta a gyermekek tájházi foglalkozásra járnak, a családokban az átörökölt tárgyakat már nem adják el a lövéteiek. A tájház udvarán gazdasági épület felépítése a közelebbi céljuk, és a nemrég megvásárolt szomszédos telken épülhet a könyvtár laka, amely külsejében szintén a hagyományos életforma további bemutatására lehet alkalmas. Ha a tervezett építmények elkészülhetnek, egy hagyományos lövétei utca mentődhetne át – újabb vonzerőt jelentve az odalátogatóknak is.
Rendezvényekről mesél a tájház
A tájházat 2002-ben avatták föl. Létrehozásában együttműködtek: Hargita Megyei Kulturális Központ, Lövétei Polgármesteri Hivatal, Felső-Homoródmente Kistérség. Lövéte község tárgyi, néprajzi értékeinek (festett bútorok, szedettesek, berendezési tárgyak) ad helyet. A tájházban időszakos rendezvényeket is tartanak: helytörténeti vetélkedőket, könyvbemutatókat, az udvaron főzőversenyeket, de kókos lepénysütéssel Őrangyal-találkozót is. Legnagyobb rendezvényükön, a 2006-os Falunapok alkalmával „a lányos ház”, a menyasszony kikérésének színhelye volt a hagyományos lakodalmas szokásokat felelevenítő ünnepségen. A Mihály János szakirányító, András József gondnok és Fazakas Ágnes alkalmazott szakoktató által működtetett tájház minden hétköznap délelőtt 9-től 11 óráig, illetve délután 4-től 6 óráig látogatható. Molnár Melinda
Kitáncolták magukat és a farsangot is a lövéteiek (Udvarhelyi Híradó 2008. 02. 06.)
Egyedi módon „táncoltatják ki” a víg, bál-bál utáni farsangfarki időszakot a lövéteiek. Eltelepíthetetlen szokás: kell hozzá a templom, a plébánia udvara és a malomárok hídjai, ahol a település apraja-nagyja jelen lehet a nagy seregszemlén.
Idén több mint száz fiatal ropta székely ruhában a megszokott táncrendet. A falu zenélni tudóinak egyesített zenekara Lázár Béla vezetésével ingyen húzta a talpalávalót a Népháztól a templomig, onnan a plébánia, majd a községháza udvarán át a hidakig és tovább a serkebálban – a himnusz-énekléssel záródó éjféli harangkondulásig. Kövércsütörtök óta estéről estére állt a bál: óvodások, iskolások, felnőttek, nős emberek szerre kimulathatták magukat. A székely ruhás-rokolyás bált vasárnap, a „serkebált”, a serdülőkét húshagyókedden utcai ünnepség után tartották. Ma már nem csupán a szeretős legények kaptak bokrétát, amit illik viszonozni majd májusággal. Így indultak bokrétásan a Népháztól, a menet elején húzták a nótát a zenészek. Ritka az a település, ahol húshagyókedden megszólalnak, szentmisére hívnak a harangok. „A ma élőkön áll, hogy a település jövőjét szebbé vagy silányabbá teszik-e” – hallottuk László István plébánostól. És felajánlotta a szentmise adományait a helyi ifjúságnak. Majd levonult a plébánia udvarára a több száz résztvevő. A leánykórus kezdte a Ma vagyon a farsang napja népdallal, majd szerre kérték: „szállj le kolbász a hídból”, amiből métert kértek útravalóul. Megtudhattuk, pad alatt, a polcon van a kínálni való pálinka. Kívántak minden földi jót teheneknek, tyúkoknak, gazdának is. Aki ez alkalommal a plébános volt, székely ingben. Félre is állt minden unalom, bár keseregtek a pártában maradt lányok. Bárki megtudhatta a csujjogtatásból: most kell rázni a rongyot! Aki idén nem kapott vőlegényt, belenyugodott: „várok még egy évet.” Az öt éve működő Idősek Dalárdája régi köszöntő, szerencsekívánó dalokat énekelt. Aztán megjelentek az „idegenek a kútnál”. Két nem faluképbe illő viseletű és viselkedésű lány sopánkodott vénlányságán. Palántaszurkáló csizma, paróka és minden egyéb mellett süteménykészítő remeküket is megkóstoltuk: csokimázas, kókuszos puliszkát aligha kívánunk a jövő farsangig. Az ördögök megcirógatták a bámészkodó népeket is, de a két „máslányt” elindították a pokolba. A községháza udvarán folytatódott a kínálkodós táncmulatság. Régen a bíró, manapság Lázár Zoltán polgármester köszönti és ajándékozza meg az ifjakat. Jókedvvel indult a menet tovább. Az Ágaston-hídon kezdték, a piachídon folytatták a táncot, hogy majd a Népházban tánctanulással, gyakorlással és fergeteges bállal zárják a vígság időszakát. Megválasztották a szegenkénti legénybírókat is. Manapság is pánkót, kürtőst sütnek és törökbúzát főznek – így ételben se volt hiány 1952-ben tiltották be a farsangi utcai felvonulást. Mikor ’90-ben újra kivonulhattak, az öregeknek „hullott a könnyük örömükben”. Vidámabb így manapság is a tavaszvárás – látogassanak el jövő húshagyatkor Lövétére. Molnár Melinda
Felnőtt a legszámosabb nemzedék (Udvarhelyi Híradó 2008. 01. 11.)
A 2007-es évről szólva gyakran emlegetik, hogy felnőttkorba léptek azok, akik 1989-ben születtek, így szimbólum értékű ez a nagykorúsítási időszak. Ugyanakkor azt is fájlalva mondjuk ki, hogy ennyi felnőttel aligha gyarapszik a közeljövőben közösségünk.
A Felső Homoródmente településein, Lövétén, Kápolnáson és Szentegyházán közel kétszáz fiatal felnőttet ünnepeltek az elmúlt hetekben.A közösségi kultúra egyik fontos eleme, hogy az élet sorsfordulóit szimbólumokkal is jelzik, amelyek jelentést hordoznak az érintetteknek egyénileg is. Kezdetet és egy korszak lezáródását jelzi a nagykorúsítási rítus is, amit minden korban megünnepeltek, emlékezetessé tettek a különböző ünnepségekkel, szertartásokkal. Napjainkban a nagykorúsítási iskolai ünnepségek, a maturandusszalag és vidéki településeken templomi ünnepséggel kezdődő, a helyi művelődési házban folytatódó műsoros bállal végződő ünnepség vált általánossá. A megkérdezett települések közül visszakövethetően Lövétén legrégebbi a múltja, Kápolnáson mintegy negyvenéves hagyomány, és 2003-tól Mihály József kezdeményezésére Szentegyházán is életre hívták a megjelölt napot. Bár méreteiben változott a Felső Homoródmente településein az ünneplés, hagyományaiban, programpontjaiban egységesen közösségi ünnep, túlnőve családi kereteit. Mindhárom településen szűknek bizonyult a kultúrház a nagyszámú ünneplőnek. A műsoros bál, az egy-egy szál virág, amelyet a polgármesteri hivatalok képviselői nyújtottak át jókívánságok mellett útravalóul az új életszakasz jelzéseképpen – mindhárom településen örömet jelentett a kiemelteknek. De túl a hozzátartozók virágcsokrain és megilletődött mosolyán, valamint a közösségek kifejezett örömén – mely szerint mindig ünnep, ha teljes jogú felnőtteket köszönthetnek –, annak jártunk utána, hogyan szerveződtek, mi a közös bennük, és legfőképpen mi az az egyéni többlet, amelyet a hagyományőrző közösség nyújthat fiatal felnőttjeinek e jeles napon? Beszélgetőtársaink kiemelték: fontos, hogy önszerveződően a fiatalok állítják össze a műsort. Szakmai segítséget kaptak Szentegyházán György Lászlótól, Lövétén Orbán Ernőtől és Kápolnáson Ferencz Annától. Az ünnepeltek székely ruhát öltenek, és a bemutatott lányos, legényes, valamint páros táncok egy-egy szeletét mutatják be a helyi hagyománynak. Szentegyházán társasági táncokat is bemutattak, és Tankó Noémi ötlete alapján állították színpadra a fehér-fekete fényekkel, gyertyákkal, színekkel a jó és rossz választások lehetőségét jelképező mozgáskoreográfiát. Kiemelt szerepet vállaltak, bemutatkoztak a közösségnek azok is, akik verssel, szólóénekkel vagy hangszerszólókkal, duettel készültek. Emlékezetes marad Gábos Szabolcs és Simó Zoltán fellépése a Gábor Áron Művelődési Házban. Elmondták azt is: megtisztelő, hogy a települések egyházi és világi vezetői, a szülők és mindazok, akik vigyázták útraindulásukat, köztük egykori tanítónőik, tanáraik, keresztszüleik is, fontosnak tartják az ünnepélyt. Hogy süteménnyel és egyéb, a kosarakból felkínált jókkal is kedveskedtek az ünnepestéken, és kortársaikkal együtt vigadhattak. A krónikásnak azt is hangsúlyozták: valódi felnőtt gondolkodást jelent a soron következő időszakban, hogy készüljenek életfeladataikra. Sikeresen vizsgázva, felvételizve vagy munkahelyükön – akik nem tanulnak tovább. Megfogalmazódott a hála is szüleik iránt, hogy abban a nehéz ’89-es évben is családba érkezhettek, és hogy ehhez az ünnepi naphoz hű máig az őket sajátjának tekintő faluközösség. Lehessen minden ünneplő és ünnepelt számára bátorítás Gyökössy Endre gondolata, amelyet a szentegyházi nagykorúsítási emléklapra írtak: „Boldogok, akik komolyan tudják venni a kis dolgokat és békésen a nagy eseményeket, mert messzire jutnak az életben.” M. M.
2007
Őrizzük meg Homoródfürdő értékeit (Udvarhelyi Híradó 2007. 11. 14.)
A Felső Homoródmente Kistérségi Társulás november 10-én a Lobogó Panzióban a fenti címmel rendezett környezetvédelmi konferenciát, amelyre a kistérség települései, Kápolnásfalu, Szentegyháza és Lövéte önkormányzati küldöttei mellett eljöttek Oklánd, Homoródalmás és Homoródszentmárton polgármesterei és munkatársaik is.
Milyen sorsot érlel, ha a „vasművesség örököseinek” hozománya enyészőben? A kistérségi, egyesületi, önkormányzati, vállalkozói és civil szféra összefogását, szemléletmódváltását sokan tekintik szívügyüknek, és tudva tudják a benne részt vállalók: a térség fellendülése ugyanannak a természeti környezetnek más kiaknázásában, a turizmus lehetőségeiben rejlik. Amit ma már jól működő uniós – és nem csak – pályázati lehetőségekkel is működésbe lendíthetnek. Tavaly a térségben élő gyerekek környezettudatos nevelését segítette a Vargyas-völgye megismerése – tudtuk meg az egyesület elnökétől, Burus Ella-Mária szentegyházi polgármestertől. Idén a konferencia tematikáját szánták módszertani keretül a vidékfejlesztési törekvések támogatására, kiemelten a környezetvédelmi kérdések népszerűsítésével. Both József, a Hargita Megyei Környezetvédő Ügynökség osztályvezetője a Natura 2000 Hálózat Hargita megyei nagyvad-, élőhely- és madárvédelmi területeit ismertette. A vidékfejlesztés alapja: minél jobban megőrizni a területet. Külföldi szakértők bevonásának lehetőségei, tájékoztató, népszerűsítő kampányok és kommunikációs stratégiák mellett megtudtuk: a napokban megszületett az 1284-es kormányhatározat, amely a madárvédelmi területek létrehozását szabályozza. Máthé István egyetemi tanár, a Sapientia EMTE Műszaki és Természettudományi Tanszékének csíkszeredai kutatásai alapján az Ásványvizek mikrobiológiai vizsgálata tenyésztéses és molekuláris biológiai módszerekkel a Felső Homoródmente Kistérségben címmel mutatta be a szentegyházi és homoródfürdői Lobogó, valamint a nádasszéki, a székelyszelterszi, Délői borvízforrás elemzésének eredményeit. Sok kérdés hangzott el, válaszképpen elmondható: a vízminőség megmaradásának feltétele a forrásfoglalás, a tiszta edények használata. A merítéses források átalakítása, a lovak kitiltása a források környékéről, hogy a talajvízzel ne kerülhessen ürülék a fogyasztásra szánt vízbe. Megtudtuk: egészségvédelmi törvény szabályozza a forráshasználatot, de sok még a szemléletbeli tennivaló, hogy mikrobiológiai szempontból kifogástalan és egészséges állapotában juthasson asztalunkra e természeti kincs. A konferencián bemutatták a Lobogó forrás vízösszetételét ismertető tetszetős, új táblát is, és a kistérséget népszerűsítő leporelló is elkészült. Burus Tünde Szentegyháza és környéke idegenforgalmi lehetőségei címmel a napokban megjelent könyvének bemutatása után a résztvevők meglátogatták a korszerűen átalakított 6-os villát, amelyben a megyei ifjúsági igazgatóság vezetői kalauzoltak. Sándor Kálmán és Burus Tibor megyei tanácsos a térség polgármestereivel osztotta meg ausztriai tapasztalatait a Leader-programról. Keretében a szarvasmarha-tenyésztést serkenthetik, feltételeit korszerűsíthetik a Homoródmente településein. A konferencia munkálatait és a könyv megjelenését a Felső Homoródmente Kistérségi Egyesület, Hargita megye tanácsa, az Illyés Közalapítvány és a Pink Line támogatta. Molnár Melinda
Az Őrangyalok is emlékezhetnek (Udvarhelyi Híradó 2007. 10. 22.)
Szombaton a kölcsönös odafigyelés és a szeretet jegyében látogattak az őrangyalok Lövétére, ahol egy emlékezős délutánon, Pityókabál „fedőnév” alatt több mint száz résztvevő nézte végig az elmúlt programok fotóit – mesélte lapunknak Egyed Zsuzsanna, a Hargita Megyei Ifjúsági Igazgatóság programfelelőse. Az emlékek felelevenítését követően a résztvevők írásban és rajzban készítettek beszámolót. A hétvégi eseményen, Őrangyal-program keretében már másodszor szerepelt a helyi Kákvirág gyermek- és ifjúsági néptánccsoport – előadásukkal csodás népviseleti parádét és hangulatot teremtettek, megnehezítve a program végi búcsúzkodást. Bálint István
Röviden (Udvarhelyi Híradó 2007. 10. 19.) Lövétére látogatnak az őrangyalok
A Hargita Megyei Ifjúsági Igazgatóság és a szentegyházi Szent Gellért Alapítvány szervezésében működő Őrangyal program a hétvégén Lövétére látogat, ahol 2007. október 20-án 15 és 18 óra között emlékezéssel egybekötött pityókabált rendeznek. A program szervezői kihangsúlyozzák a rendezvények alkalmával megvalósuló kapcsolatteremtés és együttérzés fontosságát, mellyel nyitottabbá szeretnék tenni a sajátos nevelési igényekkel rendelkezők világát is. Az Őrangyal-programokat támogatók és partnerek segítségével lehet megvalósítani. Már több civil szervezet és önkéntes bekapcsolódott a programba, ám az éves terv megvalósításához további támogatókat keresnek, hogy minden hónapban több helyszínre, tartalmas programokkal tudjanak ellátogatni. A szervezők szeretettel várnak Lövétére mindenkit, aki a közösségért tevékenykedve és azt támogatva hozzájárul a gyerekek és az ifjúság neveléséhez. (B. I.)
Aszfaltoznak Szentpál és Oklánd között (Udvarhelyi Híradó 2007. 10. 18.)
Elkezdték a 131-es út Homoródszentpál és Oklánd közötti szakaszának aszfaltozását, ugyanakkor a megyei önkormányzat arról is tárgyal az illetékes minisztériummal, hogy Felsőboldogfalvától a megye déli határáig kapjanak támogatást a 131-es út modernizálására. A Kis-homoród menti 132-es út modernizálási tervének megvalósítása érdekében a Regionális Operatív Program pályázatára nevezett be a megyei tanács. Bunta Levente megyei tanácselnök szerint nagyon fontos volna a Szentegyházától Lövétén, Almáson, Karácsonyfalván és Oklándon áthaladó út leaszfaltozása egészen Újfaluig, ahonnan már könnyen lehetne csatlakozni a Brassó felé vezető országúthoz. A megyei tanács egy korábbi útfeljavítási terve – melynek tegnap neki is fogtak – a Székelyudvarhelyt Gyergyószentmiklóssal összekötő libáni út leaszfaltozása. Bunta lapunknak kifejtette, bár az éjszakai fagyok nem kedveznek az aszfaltozásnak, az útszakasz alapozási munkálatai az ősz folyamán megvalósíthatók. A feljavításhoz szükséges pénzt egyelőre a megyei önkormányzat banki kölcsönből, PHARE- és minisztériumi alapokból fedezi, mivel az aszfaltozásra kiírt, nyár végi pályázati döntést megfellebbezte egy bákói cég, és a per még nem zárult le. „Tőlünk független, peres ügy miatt nem állhat a megye számára fontos útszakasz tervezett feljavítása, ezért úgy döntöttünk, hozzáfogunk a munkálatoknak, hogy május végére átadhassuk mint aszfaltutat a forgalomnak. Addig ezen az útszakaszon a munkálatok miatt nem lesz zavartalan a közlekedés, melyért az arra haladók megértését kérjük” – nyilatkozta a tanácselnök. (bágyi)
Hárommillió euro Keresztúrnak és Lövétének (Udvarhelyi Híradó 2007. 10. 17.)
Tegnap Korodi Attila környezetvédelmi miniszter Benyovszki Lajos, Székelykeresztúr polgármestere, illetve Lázár Zoltán, Lövéte község polgármestere társaságában két, infrastrukturális fejlesztéseket célzó udvarhelyszéki nyertes pályázatot mutatott be a városházi RMDSZ-irodában. Mint a miniszter közölte, Keresztúr és Lövéte az ivóvíz- és szennyvízhálózat fejlesztésére nyert pénzt. A környezetvédelmi minisztérium 2005-ben indított el egy programot, amellyel az országban található úgynevezett kritikus pontokat igyekeztek csökkenteni. Először a nagyvárosok kerültek sorra, most pedig a kisebb települések következnek, főleg azok, amelyekban nincs kiépítve ivóvíz- és szennyvízhálózat. Keresztúrnak 1,84 millió eurós összeget ítéltek meg, amelynek 85%-át a minisztérium adja, és melyet a városnak 2010-ig kell elköltenie. Mint kiderült, ebből a Kossuth Lajos-negyed csatornarehabilitációját oldja meg a település. Lövétén a csatornahálózat felújítása mellett szennyvíztisztító állomást is építenek. A község 1,37 millió eurót fog kapni, melyből a szaktárca támogatása 1,15 millió. Azt szeretnénk, ha ezek a beruházások egyéb fejlesztésekhez társulnának – jelentette ki Korodi Attila, aki azt is tudatta, hogy jelenleg Hargita megyében egy szakemberekből álló csapat a megye hálózati térképének, egy úgynevezett „kefelenyomatnak”, „mesterpéldánynak” az elkészítésén dolgozik, ami után kiderül, hol lesz még szükség további beruházásokra ezen a területen. Máthé László Ferenc
Rengeteg érdeklődő látogatott el az elmúlt hétvégén a lövétei falunapokra. Még a zord időjárás, a szokatlan hideg és a nagy sár sem riasztotta vissza az embereket, és igazán sikeres volt a faluünnep. A kétnapos rendezvény programja tartalmas és változatos volt, nem csoda, hogy sok embert megmozgatott.
A Kishomoród menti katolikus község minden évben szeptember 8-án ünnepeli a helyi templom búcsúünnepét, amelyet rendszeresen falunapokkal kötnek össze. Az idén is a hagyományhoz híven megrendezték a faluünnepet, amely nemcsak a helyeiket mozgatta meg. A rendezvényre számos lövétei elszármazott is hazajött, és a falu testvértelepülései is képviseltették magukat. A környékbeli településekről is átjöttek ünnepelni az emberek, homoródalmásiakkal, oklándiakkal, kápolnásiakkal és szentegyháziakkal is lehetett találkozni a rendezvényeken. A szombati és vasárnapi szemerkélő, időnként pedig zuhogó eső nem vette el a jelenlévők kedvét, és a helyszínen felállított sátrak, illetve ernyők alá szorulva is végignézték az előadásokat. A szombat esti utcabálon pedig csaknem hatszáz személy mulatott. Lázár F. Zoltán polgármester szerint ezért érdemes megszervezni a falunapokat, hiszen innen is látszik, hogy igény van rá. A polgármester fontosnak tartja, hogy minden évben megrendezzék ezt a rendezvényt, hiszen közösséget összetartó ereje van.
Változatos volt a program
A rendezvény szombaton délben ünnepélyes szentmisével kezdődött, amellyel a helyi templom búcsúünnepének tisztelegtek. Ezután került sor a falunapok hivatalos megnyitójára a központban felállított szabadtéri színpadon. Délután Müller Csaba, a Kós Károly Egyesület tagja tartott előadást a hagyományos székely népi építkezésről. 17 órától a Népházban kézműves kiállítás kezdődött, ahol a helyi gyerekek munkáit lehetett megtekinteni. Foglalkozás-bemutatót is tartottak, a varrás, szövés és a gyöngyfűzés mesterségét lehetett elsajátítani. Délután hat órától a székelyderzsi István Ildikó népdalokat énekelt a szabadtéri színpadon. Ezután következett a rendezvény egyik csúcspontja, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes előadása, amely egy kisebb tömeget vonzott be a Népházba. Lázár Zoltán polgármester elmondása szerint ez volt a falunapok legsikeresebb műsora. Este táncház volt, ahol István Ildikó és férje, Mihály Elek biztosította a zenét és a jó hangulatot. Utána utcabálon mulattak a lövéteiek vendégeikkel együtt. Vasárnap a sportpályán, régi nevén a Gerőkertben folytatódott az ünneplés. Délben vendégházat avattak a szociális étkezde udvarán. A vendégházat helyi erőből sikerült létrehozni, harminc személynek tudnak szállást biztosítani benne. A létesítményt a helyi plébános szentelte fel. A falu számára igen fontos eseményen jelen voltak Antal István és Asztalos Ferenc képviselők és Lövéte testvértelepüléseinek küldöttségei, élükön a polgármesterekkel. Délután a szabadtéri színpadon változatos előadások tették színesebbé az ünnepet. A rendezvény érdekessége az volt, hogy minden Homoród menti település képviseltette magát a színpadon valamilyen előadással. A szervezők azért tartották fontosnak, hogy minél több település jelen legyen a színpadon, hogy ezáltal bemutassák és megismerjék egymás kulturális életét a szomszédos falvak. A helyi fellépőkön kívül budakalászi, szenttamási, kápolnásfalusi, szentegyházi, szentkeresztbányai, homoródszentmártoni, homoródújfalusi és homoródalmási műkedvelő csoportok szórakoztatták változatos előadásokkal a szép számban összegyűlt közönséget. A kulturális műsort a homoródalmási fúvószenekar nyitotta meg, és a lövétei diákokból álló fúvószenekar zárta. Közben változatos volt a program, néptánccsoportok léptek fel, furulya-előadásokat hallhattunk, énekelt a helyi férfikórus is. De nemcsak hagyományos népi előadások voltak terítéken, a hangulatot modern táncbemutatók is színesítették kisebb és nagyobb diákok, főleg lányok előadásában. A szabadtéri ünneplés a Gerőkertben egészen estig tartott.
2200 személy ehetett az óriásbográcsból
Hat év után ismét elhozták Lövétére a híres óriásbográcsot a domaszékiek. A bogrács a 2001-ben megtartott falutalálkozón volt először Lövétén, és igazán nagy sikert aratott. Vasárnap már kora reggel nekikezdtek a főzésnek a szakácsok, és az egész sportpályát ínycsiklandozó illatok szállták be, hogy csakúgy összefutott az ember szájában a nyál. 2200 embernek elegendő gulyás készült a hatalmas bográcsban, amelyet daruval emelgettek, és létrával közelítettek meg az étel szakemberei. A gulyás délutánra készült el, és igazán finomra sikeredett. 450 kiló tiszta húsból, 80 kiló hagymából, 9 kiló fokhagymából, rengeteg zöldség hozzáadásával készült el a pikáns, magyarosan fűszeres étel. A domaszéki szakácsokból álló csapat már tapasztalattal rendelkezik a több ezer személynek elegendő ételek főzésében.
Ismét Lövétén volt az UH-sziget
Immáron másodjára ünnepeltünk mi is együtt a lövéteiekkel. A tavaly az augusztusi falutalálkozóra látogattunk el egy érdekes játékokkal és nyereményekkel felszerelt sátorral. Akkor igazán nagy sikert aratott sátrunk, és folyamatosan gyerekekkel voltunk körbevéve. Az idén a hétvégi falunapokon voltunk jelen. Vasárnap délelőtt a Gerőkertben felállítottuk az Udvarhelyi Híradó sátrát. Alighogy megérkeztünk és kipakoltunk, máris lelkes gyerekek özönlötték el sátrunkat. Ajándékba léggömböket adtunk nekik, és élményfotókat készítettünk róluk. Büszkén mondhatjuk el, hogy nyári akciónk keretén belül Lövétén sikerült a legtöbb gyereket megajándékozni, csaknem 170 élményfotót készítettünk, amelyeket a hét folyamán a lapkihordónk kézbesít tulajdonosaiknak.
Sikeres pályázatok
Lázár F. Zoltán, a község polgármestere büszkén mesélte, hogy az utóbbi fél évben több sikeres beruházást is véghezvittek Lövétén. A falu megnyerte a Környezetvédelmi Minisztérium pályázatát, amelynek eredményeképpen földcsuszamlást megakadályozó munkálatokat végeztek több helyen. Májusban ért véget a projekt, amelynek a költségvetése megközelítette a négymilliárd lejt. Továbbá, ugyancsak a Környezetvédelmi Minisztériumon keresztül, a község megpályázta egy szennyvízcsatorna kialakítását. Most vannak folyamatban a szerződéskötések, és még az ősz folyamán elkezdik a munkálatokat. A községben az egyik legnagyobb probléma az utak állapota, hiszen autóval elég nehezen járhatóak. Tervbe vették, hogy felújítják a 29-es községi utat. A pályázatról eredmény még nem született, de a polgármester szerint biztatóak az előrejelzések, így nemsokára az útjavításoknak is nekifoghatnak. Mivel a község elég nagy, csaknem 3600 lakosa van, egy saját fogászati rendelőt szeretnének létrehozni, hogy a lövéteieknek ne kelljen a környező településekre járniuk fogorvoshoz. Testvértelepülésüktől, Domaszéktől ajándékba kaptak fogászati felszerelést, és orvost is találtak, aki hetente több alkalommal rendelni fog. Így januártól elindulhat a község saját fogászati rendelője is, a helyiek nagy örömére. Szász Enikő
Falunapok az ősz küszöbén (Udvarhelyi Híradó 2007. 09. 07.)
Lövetén az elmúlt évhez képest egy hónappal később ünnepelnek. A tavalyi rendezvény nagy sikernek örvendett, így a hétvégi napokra legalább annyi falubelit, érdeklődőt és elszármazottat várnak haza a szervezők, hiszen igazán tartalmas és változatos programot állítottak össze. A falunapok hivatalos megnyitójára szombaton fél kettőkor kerül sor, ezt követően Müller Csaba tart előadást a hagyományos székely népi építkezésről. Az este csúcspontja a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes előadása, amelyet reggelig tartó utcabál követ. Vasárnap a Gerőkertben mindenki ebédet kap a híres óriás bográcsból, amely már másodszor hívja étkezésre a lövéteieket. A szabadtéri színpadon kulturális programokkal folytatódik az ünneplés, amelyet este szabadtéri buli zár. „Nem lehetett nem észrevenni!” – mondták a tavaly a Lövéteiek, és ránk gondoltak, hiszen egy nyereményekkel és érdekes játékokkal felszerelt Udvarhelyi Híradós sátorral velük ünnepeltük a tavalyi falunapokat. Idén is jelen leszünk a rendezvényen, és reméljük a tavalyihoz hasonló eredményt érünk el. Vasárnap a Gerőkertben felállítjuk az UH-szigetet. Ajándék léggömböket fogunk osztogatni, és élményfotókat készítünk a gyerekekkel. Szász Enikő
Kisboldogasszony búcsúünnepet tartanak a hétvégén. A jeles napra külsőségeiben készült a templom. Magánadományból új szőnyeg és 20 új szék került a napokban az oltártérbe. A búcsús szentmise szombaton 12 órakor kezdődik, amelynek főcelebránsa a lövétei születésű Gábos Zoltán (Málnásfürdő) plébános. Az út minőségétől is függ a jövő (Udvarhelyi Híradó 2007. 07. 06.) Silány állapotban van a Szentegyházán, Lövétén, Oklándon és Újfalun átvezető útszakasz, de némi reményre ad okot, hogy aszfaltozása szerepel a megyei tanács programjában. Az útszakasz Lövéte határától kövezett megyei út, melynek aszfaltozása azért is fontos volna, hogy a faluturizmust fellendíthessék – mondta Lázár Zoltán, Lövéte polgármestere. A községben már jó ideje tervezik a turizmussal, vendéglátással foglalkozók egyesületbe tömörítését, azzal a szándékkal, hogy ez az egyesület venné át a község rendezvényeinek szervezését, fellendítve a faluturizmust. Ennek egyik akadálya a rossz minőségű út. – Hozzánk a külföldi turisták nagy része csak egyszer jön el, másodszor a rossz útviszonyok miatt nem kívánkozik vissza – panaszolta a polgármester. A községen átvezető útszakasz aszfaltozásának tervezése folyamatban van, de a pénzre még várni kell. A megyei tanács uniós pályázati pénzekből, valamint banki hitelből szándékozik megvalósítani az aszfaltozást. – A támogatási várólistán az elsőséget élvező kiemelt régiók közt is az elsők közt vagyunk. Remélhetőleg rövidesen sikerül megszerezni a támogatást, és a mai poros út helyett aszfaltúton fogadhatjuk az idelátogató turistákat is, akik visszatérő vendégek lesznek községünkben, és ez egyféle jövedelemforrást jelent majd az itt lakók számára – reménykedik a 3600 lakost számláló Lövéte polgármestere. (bbj)
Lövéte a médiában 
